Brüsszel szerint az ukránok jók, a szerbek meg nem — erre a mondatra figyeltem fel a minap egy interjúban, melyben Ukrajna uniós csatlakozásának esélyeit elemezték. Egy másik cikk szerint Ukrajna a 2030-as céldátum helyett már 2028-ra befejezné a csatlakozási tárgyalásokat. Gondoltam magamban, ezek sem tudják még, hogy Brüsszelben minden folyamat addig gyors, amíg el nem kezdődik.
A hírekből úgy tűnik, Kijev egyoldalúan szűkítené a határidőt, mintha a döntés csak rajta múlna, pedig a végén mind a huszonhét tagállamnak igent kell mondania. A feltételek sem változtak, stabil intézményekre, jogállamiságra, kisebbségvédelemre és működő piacgazdaságra van szükség. Úgy látszik, a geopolitikai érdekek most gyorsítanak a folyamaton, de a valóság ettől még nem szépül meg, Ukrajnában a háború, a korrupció, a gazdasági nehézségek és az intézményi bizonytalanság továbbra is a mindennapok része. Ehhez képest Szerbia 2009-ben nyújtotta be a csatlakozási kérelmét, 2012-ben kapta meg a tagjelölti státuszt, a tárgyalások 2014-ben kezdődtek el, huszonkét fejezetet nyitottak meg, de még mindig nem lehet tudni, mikor válik teljes jogú taggá.
Brüsszel elvárásokat fogalmaz meg, értékekről és biztonságról beszél, miközben a hírek gyakran ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A múlt héten Franciaországban egy autós gyalogosok közé hajtott, de hasonló esetekről egyre gyakrabban hallani Európa nagyvárosaiban, ahol sok bevándorló él. Felmerül a kérdés: valóban ez lenne az a követendő EU, ahonnan sokan hazatérve azt mondják, már nem érezték magukat biztonságban? Az Európai Bizottság legújabb bővítési jelentése ismét bírálta Belgrádot, mondván, ideje volna a változásnak. Innen, Vajdaságból, magyar szemmel nézve ez a kettős mérce iskolapéldája. Itt a kisebbségi intézményrendszer működik, az anyanyelvű oktatás és a kisebbségek kulturális élete erős, ráadásul sötétedés után is biztonságos az utcán lenni. Ezek pedig olyan értékek, amelyekről más EU-s országok is példát vehetnének. Egyértelmű, hogy Brüsszel vizet iszik és bort prédikál. Az uniós bővítés mottója pedig akár ez is lehetne: mindenki közelebb szeretne kerülni, csak senki sem tudja, hogy mihez. Az áhított integrációs folyamatban pedig tudomásul kellene venni azt is, hogy Európa nemcsak földrajzi fogalom, hanem értékrend is. És talán éppen itt, Vajdaságban lehetne megmutatni azt, hogy nem Brüsszelhez kell felzárkóznunk, hanem bebizonyítanunk, hogy mi magunk is Európa vagyunk. Mert az Európai Unió határokhoz kötött, de az európaiság a fejben dől el.
