home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kettős horgosi diadal a fizikaversenyen
Tóth Tibor
2020.10.24.
LXXV. évf. 43. szám
Kettős horgosi diadal a fizikaversenyen

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó program keretében 14. alkalommal rendezte meg a Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolában.

A verseny célja a tehetségek felismerése, a tehetséggondozás serkentése, a természettudományi és a műszaki ismeretek fontosságának kiemelése. A megméretésen részt vett harminc tanuló gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemző feladatokat oldott meg.

— A mai összetettebb és érdekesebb verseny, mint amit megszokhattak a tanulók, négy fordulóból áll. Az első feladat keretében el kell gondolkodni a válaszon, és a helyest be kell karikázni. A második feladat Ribár Béla életével és munkásságával kapcsolatos, majd számítási feladatokat oldanak meg a diákok, végül pedig egy kísérletet tekinthetnek meg, melyet le kell írni és rajzolni, valamint megindokolni, hogy milyen fizikai jelenség alapján játszódik le — nyilatkozta Balázs Piri Diana fizikatanár, a verseny helyi szervezője.


A felvételek a helyszínen készültek.

Dobó Ármin a szabadkai Jovan Mikić Általános Iskolából érkezett a versenyre.

— Az egyik fejlesztési iskolában a tanárnő a figyelmembe ajánlott egy honlapot, ahol a versenyről és a vele kapcsolatos tudnivalókról értesülhettem. Nagyon szeretem a fizikát, főleg a kísérleteket, mivel azokat alaposan lehet tanulmányozni — mondta Ármin.

A négyfordulós versenyt a horgosi Horváth Miklós nyerte meg, a második helyen a szintén horgosi Szabó Ilona, a harmadik helyen pedig hármas holtversenyben a zentai Nagy Mélykúti Krisztián, a szabadkai Dobó Ármin és a horgosi Gubica Viktória végzett.

A rendezvény támogatója a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tanulók oklevélben és könyvjutalomban, a felkészítő tanárok pedig oklevélben részesültek. Az ajándékkönyvekről a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács gondoskodott.

Fényképezte: Tóth Tibor

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..