home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Két éve ír kék hangulatú billentyűzeten
Szerda Zsófi
2017.07.04.
LXXII. évf. 26. szám
Két éve ír kék hangulatú billentyűzeten

Kék ruhában érkezik a tengermániás lány, Bíró Timi.

Egy pillanatra elbizonytalanodtam volna, ha nem látom, csak hallom őt, amikor találkoztunk. Vajon egy rekedt hangú bluesénekesnő érkezett az interjúra, aki napi két doboz cigit szív és whiskey-t iszik jéggel a délutáni kávé helyett, vagy pedig az a törékeny, finom és elegáns, még egészen új költőnő, akinek első kötete lapjain a tinta még csak most szárad? Timi megnyugtat, ez a hang nem az ő hangja. Nem bírta a lagzis és a könyvbemutatós fáradalmakat. Félig suttogva kezdünk hát bele a beszélgetésbe.

* Mióta írsz? És most nem a gyerekkori verseidről szeretnék hallani.

— Nagyon rövid a válasz, körülbelül két éve. Szabadka volt számomra a vízválasztó, mert ennek a városnak nagyon gazdag kulturális élete van. Amikor ideérkeztem, már túl voltam a magyar tanszéken, és az egyetemi éveimből sikerült kiszűrnöm mindazt, ami fontos. Akkor tudtam igazából elmerülni Pilinszky, Sziveri és Ladik költészetében. Az egyetem után következett a szabadkai Népszínház, ahol mint ügyelő, illetve rendezőasszisztens dolgozom ma is. Az irodalom területén kívülálló lettem, viszont így legalább a magam részére tudtam irodalmat művelni.


Anitics Márta felvétele

* Miért érezted egyszer csak úgy, hogy tollat kell ragadnod?

— Jött egy késztetés. Nem tudom megfogalmazni, de amikor a fent említett szerzők verseit olvastam, volt bennem egy olyan indíttatás, hogy milyen jó volna, ha én is tudnék ilyen verseket írni. Hangulatokat sorokba foglalni, illetve szavakkal képekbe festeni. Nyilván volt ebben egy önkifejezési szándék is, terápiajelleg, de inkább az volt a fontos, hogy kipróbáljam, képes vagyok-e rá.

 

Folyékony tartozás

horgolt terítőként
porosodott
a szekrényen
nem tudtuk befizetni
így a vízszámlából
papírhajót
hajtogattunk
anya azt mondta
lemegy a boltba
tengerért
hogy ne fölöttünk
hanem alattunk
csapkodjanak
a hullámok
és elhajózhassunk
egy lakatlan szigetre
amin elfér
a szegénységünk
 

* Honnan merítetted a kötet ötletét? A Forum Könyvkiadó pályázata segített ebben? Úgy érezted, miért ne próbálnád meg te is?

— Én egy nagyon határozott és céltudatos ember vagyok, de ezen a téren nincs önbizalmam. Viszont dolgozom rajta, Terék Anna barátném szépen nevelget, hogy „tessék az asztal alól kimászni”. Nem volt tudatos a kötetszerkesztés, hanem van bennem ez a grafománjelleg, és csak születtek, születtek a versek. Azt sem tudnám meghatározni, hogy pontosan mikor jönnek ezek az inspirációk, de azt észrevettem, hogy takarítás közben kap el az ihlet. Sajnos keveset takarítom a lakást, de olyankor mindig az van, hogy valami elragad, és le kell ülnöm írni. Leülök, aztán pedig már nehezen kelek fel a laptop mellől.

* És addig sem takarítasz. Nekem is sokszor le kell ülnöm, amikor takarítani kellene. (Nevetünk.)

— Így, ahogy mondod, de addig legalább pihen a kezem. Volt olyan, hogy kilenc vers jött ki belőlem takarítás közben (helyett). Persze ez a minőség rovására is tud menni, úgyhogy ezeket a verseket nem mindig vállalom. A lényeg a lényeg, hogy jöttek, jöttek a szövegek, közben pedig kiírták a 35 év alatti fiatal szerzők pályázatát. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit tegyek. Kicsi vagyok még, várnom kellene — ez motoszkált bennem. Úgy éreztem, hogy még kevés vagyok ehhez, sokat kellene a szövegeken dolgoznom, nincs is saját hangom, és hasonlók. Időközben jó barátok lettünk Celler Kiss Tamással, aki nagyon fiatalon lett költő, s akit nagyon tisztelek, mert fiatal kora ellenére iszonyatosan sokkoló és durva, amit művel. Ő kezdett el piszkálni, hogy miért nem adom át a kéziratot. Bennem volt a kisördög, s elkezdtem nézegetni, van-e elegendő szövegem. Nem beszéltem erről senkinek, csak Kelemen Emese barátnőmnek, aki a kiadónál dolgozik, és ő is bátorított.

* Akkor mégis mitől féltél?

— A bukástól. Nem is attól, hogy nem adják ki, hanem attól, hogy, mondjuk, a zsűri kiröhög, hogy mit képzel ez magáról, mekkora pofája van. De elkezdtem a szövegeket ciklusokba foglalni, ami nagyon nehéz volt, és rá kellett jönnöm, hogy én valóban nem tudatosan írok. Sok szöveget kilöktem akkor, majd november 30-án adtam fel postán a kéziratot, melyet december 1-jéig kellett elküldeni. Emlékszem rá, hogy aznap Mozart Requiemjét hallgattam, a színházban pedig az Édes Annát játszottuk. Délelőtt 9-kor megfőztem a kávét, odaültem az asztalhoz a laptoppal, és délután ötig szerkesztettem. A Requiem szólt újra és újra, s végül Gyurkovics Virág nyomtatta ki a Hét Napban kedvezményes áron a 125 oldalas, eléggé vaskos kéziratot, melyet postáztam.

* Említetted, hogy van, amikor kilenc verset is megírsz egyszerre. Mikor tudod azt mondani, hogy ez a vers kész? Hányszor írod, olvasod át, mielőtt ez megtörténik?

— A nagyok és az okosok szerint sokat kell egy szövegen ülni, rengeteget kell szerkesztgetni. Mivel én igen temperamentumos ember vagyok, nálam ilyen nincs. Jön egy érzés, egy kép, melyet elkezdek vinni, és ha úgy érzem, valahol megállt ez a folyamat, akkor befejezem. A vége egyébként mindig előbb megszületik, mint az eleje vagy a közepe. De ha befejezem, utána már nem tudok hozzányúlni. Elengedem és továbbküldöm. Vagy nem, mert belátom, hogy gyenge lett. Orcsik Rolandnak sokat köszönhetek: ő mindig valahogy úgy közli velem, min kellene változtatni, hogy nem bánt meg. Szépen megindokolja. A jó szerkesztő úgy véleményez, hogy a szerzőnek ne menjen el a kedve az írástól.

* És a címekkel hogy állsz? Én mindig harcolok velük. Mennyire volt könnyű címet adni a kötetednek?

— Én is harcolok. Nekem az volt a fontos, hogy olyan címe legyen, amely átfogja az egész kötet hangulatát. Egy címmel segítheted is, de el is ronthatod a dolgot. Megbélyegez. Volt egy ötletem: Hazamegy pusztulni. Ezt nagyon szerettem volna, mert a kötet történetei olyan emberekről szólnak, akik inkább vegetálnak, mint élnek. Nem jó nekik otthon. Ezek az emberek vagy a villanyáramot nem tudják fizetni, vagy családon belüli erőszak áldozatai, vagy mélyszegénységben élnek, tehát egy pusztulás megy végbe az otthonukban. És a Hazamegy pusztulni cím nekem ezért volt fontos. Lehet, hogy egy ilyen körülmények között élő gyermeknek az iskola a menedék, mert ott van uzsonna, besüt a nap az ablakon, fűtenek, viszont otthon talán a földön alszik, és nincs mit ennie. Emese elutasította ezt a címet, mert nem hangzik magyarosan, nekem viszont éppen ezért tetszett, mert ezek a sorsok is valamilyen értelemben torzak, hibásak. Rugalmas voltam én is, ő is. Ekkor következett a Mindennapi nehezék cím, ez is tetszett, mivel nem hatásvadász, és a szereplők terheket visznek. Virág Gábor azonban egyik délután felhívott, hogy egy picit közhelyes a cím, legyen más. Rábólintottam, és vártam a javaslatokat. Át is küldött nyolcat, és nagyon megörültem, hogy közöttük volt A pusztítás reggelei is — ez egy cikluscímem volt, nincs ilyen vers a kötetben. Ez fontos cím, mert nem az a lényeg, hogy a szereplők mit élnek meg, hanem az, hogy hogyan lépnek tovább mindezen: másnap reggel főznek-e kávét, elmennek-e dolgozni, hogyan néznek egymás szemébe, bántalmazás után megbocsátanak-e, lelépnek vagy vegetálnak? Mert mindig jön a másnap reggel.

* Miroslav Jovančić illusztrálta a kötetet, s azt nyilatkozta, hogy olvasta a verseidet, és inspiráltad őt, ezért ajánlkozott fel. Azt is mondta, hogy igyekezett ellensúlyozni a nehéz hangulatú verseket. A képek kékek, ez a szín viszont sugall némi szomorúságot, ha az illusztrációk témája nem is.

— Ez érdekes, mert mi abban állapodtunk meg, hogy fekete-fehér és kék színek lesznek, de végül csak a kék maradt. Nyilván ő sem tud magától elvonatkoztatni, neki is a kék a kedvenc színe, ahogyan nekem is. Azt kértem tőle, hogy ne legyenek emberek a képeken. A borítón mégis egy nő fekszik a kiteregetett lepedők alatt. (Nevet.) Azt gondoltam, hogy állatokkal is el lehet mondani azokat az emberi érzelmeket, amelyeket a hősök és a nem hősök megélnek. Nála egyébként is sok állat felbukkan. Amikor megláttam a borítón szereplő illusztrációt, eszembe sem jutott azt mondani, hogy nem ebben állapodtunk meg, mert átfogja az egész kötet hangulatát, és többértelmű. Halott ez a nő, vagy éppen tisztul, és hagyja, hogy a szél kifújja belőle a sérelmeket a kiteregetett ruhák alatt? Ezt majd az olvasó eldönti.

 

 

* Zárszó. A Képes Ifjúságban van egy rovatod, melyben híres emberek „választanak”. Most én kérlek arra, hogy az egyik ilyen kérdésedre te magad válaszolj, azaz mondj öt rád jellemző tulajdonságot.

— Hűha… Életigenlő, optimista, idealista, tengermániás… Az ötödik pedig legyen a… hú… hallod, ez nagyon nehéz. Temperamentumos.

 


 
 
Tisztogatás
 
és ahogy közeledett
úgy lettünk egyre kevesebbek
 
kifogytunk a szoknyákból
kezünk baltanyelet markolt
visszafojtott akarat kaparta a torkot
a bordaközökben görcsös fájdalom
 
rokkant szél kavarta fel a port
hazugság volt minden napsugár
 
lábainkban pórázra kötött kutyák
szívünk helyén megbokrosodott lovak
apámban lerészegedett szülői öntudat
a szántóföld összerezzent a talpai alatt
 
a hangszálaimban nyöszörgés öltözködött
magára aggatott kabátot kalapot
anyám magához szorított mellekkel
várta az összeütközést a domboldalon
 
apám szélesre kitátott szájából
lavinaként tódultak az elfertőződött szavak
ütni készült de a végtagjai
szaggatottan kalimpáltak
sodródtunk a délutáni pusztításban
magasba szökő hangok és ujjak
feltornyosult birodalmában
anyám belevágta a baltát apám combjába
 
mint aki lyukas csónakba ül hogy
átszelje a cápákkal teli tengert
néztük hogy a rendőrség a kocsiba ülteti
és elviszi a nyílt sebből vérző embert
 
mindig azt mondták akkor jönnek ki
ha vér fog folyni
pedig anyám már vérszegény volt
de erre nem figyelt senki
 
 
Lupa
 
anyafarkas az ajtóban
nem engedi be a kétlábú szörnyet
aki felfalná a gyerekkorunkat
a hideg szél bekúszik a küszöb alatt
huzatot huzatra lapátolunk
az ablaküvegen át részeg fogak vicsorognak
anyám szeme tüzet hány a hóesésben
józanságunk közelít a holtpont felé
piros ponttal haza a jó magaviseletért
de most ölni tudnék sőt szeretnék
összekuporgatott higgadtságunkat
add meg nekünk ma
törik a borda leég a vacsora
a kilincs belső felét fogva
támogatjuk anyánkat
a kilincs külső felét fogva
támaszkodik a hangunkra
megmarkolom a kést ami
eddig csak a csirke nyakát
és másodpercek alatt felnőtté válok
anyám hátreszketéséből látom
süvít bennem a félelem
kitódul belőle valami állati könyörgés
megremeg a barlangbejárat
átharaptuk a torkát a megbocsátásnak
 
 
Marhaszív
 
eltört lovak a túlélés reggelei
eggyel kevesebb ablak sokkal több szilánk
a tengervíz fuldokol a folyó medrében
 
apám nem érti miért nem örülök
hogy nem forgatta meg bennem a nagykést
és miért nem forognak a szoknyám fodrai
betonseprés közben
 
száll a por az ibolyákra — lilafakulás
mint az iszlám nők akik vannak
de csak félig mert eltakarja
szépségüket a férfias hozzáállás
 
már két órája fő a marhapaprikás
nincs az emésztéshez elegendő rágás
apám sört önt hozzá és beleköp az edénybe
szerinte mindennek tőle van jó íze
 
nem ízlek istennek erről szerintem pont apám tehet
zsíros szájjal vall anyámnak szerelmet
az alkohol és a bűntudat beszél belőle
kihányom a kanalamba tévedt marhaszívet
 
anyám után fürdök nem pazaroljuk a vizet
némi langyosat mégis kiengedek
alacsonyabb fázás a ledörgölt holnapban ami
fekete csíkot hagy maga után a kádfehéren
 
lehűti a megvetett ágyat a szívek kocsmaszaga
a letépett gombok kerek elhagyást fektetnek
vízszintesbe
ránehezedik a fej a párnára nem más
az éjszaka mint kitépett madártollak elnyomása
 
 
Halvajáró
 
beengedem a kutyát
négy lábában zihál a szabadság
hevesen szimatolja a szoba
legsötétebb pontját
anyám ismét halva járt
egész éjjel a sarokban állt
isten nélkül fölösleges gyónni
de ő már három nyelven
tudja az üdvözlégy máriát
nem tud a szemembe nézni
túl nagy köztünk a távolság
letagadja a köteléket
a szobában duzzadó homály
reggel kezdetét veszi a takarítás
ismét összepisálta magát
szerinte a halál fertőző
ezért nem használja a fürdőszobát
levetem és kinyúlt pulóverbe
hajtogatom a tegnap éjszakát
kiengedem a kutyát
füvet eszik amit
rögtön ki is hány
aki még senkit se veszített el
ma ünnepli a feltámadást
 
 
Anya-hajó
 
anyám egy
teherszállító hajó
orrában férfiak
cigarettáznak
a gyufaszálat
a tengerbe dobják
csendes tűzoltás
a hajótest merevségét
az alján hosszában végigfutó gerinc
és a gerincre merőleges
bordák biztosítják.
egy törött bordával
a hullámok már
a fedélzetig emelkedhetnek
anyám sírása
a vízszintet emeli
élesztő nélkül
dagasztja a tengert
mi meg csak
gubbasztunk a tatban
mint utazó jéghegyek
 
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..