* Első szabadkai rendezésed Az Egy elmebeteg nő naplója volt, majd ezt A csúnya c. követte. A magyar társulat most készülő előadását, az Übü királyt is te rendezed. Minek köszönhetően dolgozol szívesen Szabadkán?
— Amikor dolgozom, olyan közegben szeretek lenni, amelyben kölcsönösen inspiráljuk egymást. A színház mindig az alkotók energiáinak összeadódásáról szól. Az új találkozások egészen váratlan dolgokat hozhatnak ki bárkiből. Soha nem tudhatod, mi van a másikban, ha benyitsz hozzá, és hogy ez mit hoz ki belőled. Szeretem, hogy a színház ezeknek a találkozásoknak intenzív helyszíne lehet, szabálytalanabbul, mint a kinti világban. Jó esetben a nézők ugyanilyen találkozásoknak lehetnek részesei, persze ehhez az ő nyitottságukra is szükség van. Úgy érzem, hogy Szabadkán érdemes dolgozni. És a várost is nagyon szeretem.

* Milyen tapasztalatokkal térsz vissza Budapestre a szabadkai próbák után?
— Az eddigi két munkám után jókedvvel mentem el, most pedig jókedvvel jöttem vissza. Budapesten óriási a hajtás, és nehéz elmélyültnek lenni egy próbafolyamat alatt. Mindig van valaki, aki éppen valami másban is benne van még: forgat, szinkronizál, párhuzamosan készül valamire. Itt könnyebb az adott munkára összpontosítani és belemenni világokba. Fontos számomra a közeg nyitottsága és bátorsága emberileg és művészileg egyaránt. A magyar színházi élet nagyjából szétbarmolta ezt. Egyre kevesebb valódi hely létezik már a független szcénán kívül.

* Alfred Jarry művében, az Übü királyban a komédia is és a dráma is megjelenik. Hogyan nyúltok a darabhoz?
— Szeretnénk, ha ez egy rendkívül szórakoztató előadás lenne, inkább komédia, mely pofátlanul odaszól a politikusainknak, akik aggasztóan tehetségtelenül vezetnek minket. Nem tudják, hogy ők vannak értünk, nem pedig fordítva. Elfelejtik. Mert megengedjük nekik. Őket fogjuk most kiröhögni együtt. Ha valakit sikerül fel is rázni vele, akkor még boldogabbak leszünk. A darab egyébként egy diáktréfából született, egy legendás fizikatanár köré szőtt gúnyos történetekből állt össze, és ha nem ötvözne mitikus elemeket és színháztörténeti jelentőségű gondolatokat — amelyek magát a modern színházat változtatták meg —, akkor leginkább egy nagyon magas színvonalú parodisztikus játéknak nevezném. Ha a szerző ma élne, biztos vagyok benne egyébként, hogy rajzfilmet készített volna belőle. Gondolom, 1896-ban ez még nehézségekbe ütközött. Jarry az előadást óriási bábok és színészek keveredésével képzelte el, és nem akart hagyományos díszleteket, hanem mindenben a fantázia működtetését szorgalmazta. Az ősbemutatón például egy nyikorgó színész volt az ajtó. Ez akkor forradalmi tett volt. Azóta ez a játékos színházi nyelv általánossá vált persze, ma már nem számít újszerűnek. Jarry a színházban a hétköznapi valóságnál mélyebbre ment, olyan világot szeretett volna megmutatni, amilyenben álmunkban járunk. Ilyen értelemben akár meseszerűnek is tűnhet valakinek az Übü király. A próbák alatt részben át fogjuk írni a szövegeket, mindenféle utalásokkal dúsítjuk majd, és dalok, élő zene is kerül bele. Még nem vagyok benne biztos, de talán egy musicalrészlet is felcsendül majd.

* Mit szeretnél majd a színpadon látni? Amikor becsukod a szemed, hogyan képzeled el az Übü királyt?
— Felszabadult színészeket szeretnék látni, akik hatalmas energiákkal vezetik végig a nézőket a darab történetén. Hiszek abban, hogy a színészek által a létezés vad és kreatív oldala mutatkozhat meg. A játékpszichológiából tudjuk, hogy a gyerekek játék közben kipróbálhatnak és megtapasztalhatnak bármilyen valóságot, részben ezért is játszanak. Ebből a tartományból fakadnak a megérzéseink, a találmányaink, a létezés megújuló változatossága. Később miért felejtjük el ezt a csodálatos forrást? Rengeteg szerepet és helyszínt kell majd megjelenítenünk. Egy speciális videotechnikát is szeretnénk használni, melyben élő színpadi kép keveredik bejátszásokkal. Lehet, hogy összehozzuk Übüt az amerikai elnökkel. Fejbe fogja vágni őt is, talán. A szereposztás pedig a következő: Übü mamát Pesitz Mónika, Übü papát Pálfi Ervin, Vencel királyt a nagyszerű Kovács Nemes Andor, Rozamunda királynét Kalmár Zsuzsa, Bugrisláv királyfit Ralbovszki Csaba, Ladiszlávot Szilágyi Nándor (aki egyébként a díszlettervvel is segít), Boleszlávot Pámer Csilla, Poszományt Mácsai Endre, Elek cárt Vicei Natália, a töstéreknek írt testőröket pedig Szőke Attila és Baráth Attila játsszák majd. Ők testesítik meg továbbá a teljes lengyel és orosz hadsereget, tucatnyi további szerepet, lovakat és medvéket, tánckart, mindenfélét. Kucsera Géza zeneszerző is velünk lesz a színpadon. A mozgások kidolgozásában Táborosi Margarétától kaptunk segítséget. A jelmezeket Kálmán Eszter készíti, akivel a budapesti Katona József Színházban futó sorozatunk (A Gondnokság) látványvilágát is létrehoztuk. A dramaturgunk pedig Brestyánszki Boros Rozália.