Babakönyvek, babák, ágytakarók, díszpárnák. Kesztyűbábok. Kávésdobozok új köntösben, tulipánok. Macik. Angyalkák, szaloncukor. Sok minden készülhet textilből, pamutból, filcből, és mind megtalálja a vevőjét. Üzletben, vásárban, közösségi oldalakon. Egyelőre hobbiként, fizetéskiegészítésként, ám idővel talán önálló vállalkozásként, főállásban.

Molnár Rédler Sylvia januárra várja harmadik gyermekét. Két kisfia, Márton és Bertalan nemcsak a fő megrendelők közé tartoznak, ha valami szívet melengető pihe-puha figuráról van szó, hanem rajongásuknak köszönhetően indult el a „sorozatgyártás” a család otthonában.

— Négy éve kezdtem a mostani termékeket készíteni, előtte kézzel varrtam, kis filcfigurákat és díszeket. Utána támadt az ötlet, hogy ezt rendes anyagokból, pamutvászonból is meg lehetne alkotni. Díszpárnák következtek, majd kisebb figurák, és amikor láttam, hogy a gyerekeim rajonganak ezért, beindult a nagyüzem.

* Kiskorodban is varrtál? Mikor derült ki, hogy neked ehhez tehetséged van?

— Nem varrtam, az az igazság. Édesanyám régebben a szabadkai Željezničarban dolgozott, így varrógépet, tűt, cérnát láttam, azok között nőttem fel. De akkor még valahogy sosem éreztem, hogy nekem bármilyen módon is foglalkoznom kellene ezzel. Régebben gyöngyöket fűztem, ez volt az első, ami a kézművességet illeti. Aztán váltottam, és most nagy örömmel varrok. Ebben el tudok merülni, megnyugtat. Van, hogy a nagy csend az, amire szükségem van, főleg, ha aprólékos munkát végzek, ám gyerekzsivaj közepette is tudok dolgozni, mert szeretem, amit csinálok.

Kedves, kis figurák kerülnek ki Sylvia kezei közül. Aranyos, ölelhető játékok, melyek akár párnaként is funkcionálnak.

— Többektől hallom, hogy oviba viszi a gyerek, vele alszik. Még csak kimosni sem tudják, mert nem lehet tőle elvenni. Most a karácsonyi témájú apróságok, díszek iránt nagy a kereslet. Rénszarvasok, szaloncukor, aprócska, fenyőfára akasztható díszek. Ajándéknak pedig valami egyedi meglepetés a gyerekeknek, mellyel nem találkoznak a boltban, és mely az oviban, iskolában nagy valószínűséggel másnak nincs. Néha fura megrendeléseket is kapok. Megnevezni nem tudom a figurát, de a japán rajzfilmekből mindenféle szereplőket kérnek. Elképzelni sem tudom, hogy én azt megvarrom! Nálunk még televízió sincs, így a gyerekeim nem férnek hozzá ezekhez a tartalmakhoz. Azokat a régebbi rajzfilmeket nézik számítógépen, amelyeken én is felnőttem. Meg persze olvasunk, mesekönyvekből. Azokból is válogatnak, hogy ezt szeretnék, vagy azt. Aztán anya megcsinálja!

* Mennyi időt szánsz naponta varrásra?

— Változó, de a három-négy óra megvan. Néha több, néha kevesebb. Hétvégén többet tudok varrni, mert akkor a férjem is besegít a gyerekek körüli teendőkbe. Most, hogy már otthon vagyok a szülés előtt, több időm jut rá, hiszen amikor a fiúk elmennek óvodába, iskolába, akkor én szabad vagyok. Munka mellett persze nehezebb, viszont jó szervezéssel mindenre lehet időt szakítani, ami az embernek fontos.

* Mi készülhet el négy óra alatt?

— Sok minden. Ez is attól függ, hogy mit csinálok. Van, hogy azt a három órát csak rajzolással vagy szabással töltöm. Ha figurákat készítek az első fázistól az utolsóig, akkor négy-öt egyszerűbb darabot tudok gyártani.

* Honnan szerzed be az anyagokat?

— Ez a nehezebbik része, hiszen nálunk nagyon kevés ilyen anyagot lehet találni. Többnyire külföldön szerzem be, más lehetőség nincs. Itt, nálunk csak apróságokat tudok venni. Ha az itteni kínálatra támaszkodnék, akkor nagyon korlátozottak volnának a lehetőségek.

* A Facebookon is értékesítesz, a Textil & Filc oldalt te működteted. Bejáródott ez már itthon?

— Az internetes értékesítés Szerbiában működik is, meg nem is. Nálunk még mindig az a felfogás uralkodik, hogy amit látok, illetve meg tudok fogni, azt esetleg megveszem. Akik korábban vásároltak tőlem, tudják, mire számíthatnak, így őket át lehet terelni az internetre. Viszont én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy édesanyáméknak van egy kalaposüzletük az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola közelében. Ott van egy kis részleg az én apróságaimnak. És persze a vásárok. Meglátásom szerint a kevesebb több. Azt vettem észre, hogy amikor hónapokon át különféle rendezvények és vásárok váltják egymást, az emberek megunják ugyanazt a kínálatot. Évente csak egyszer-kétszer kell megjelenni, mert ez tud bevételt hozni, s reklám szempontjából is így a jó.

* Ebből meg lehetne élni?

— Szerintem igen, mert kevesen foglalkoznak ilyesmivel. De ez még a jövő titka. Hosszabb távon gondolkodom. Most egyelőre másra fogok összpontosítani, hiszen még néhány hét, és megszületik a harmadik gyerekünk. Lesz egy kis időm elgondolkodni, hogyan is lehetne kibontakoztatni ezt az egészet. Egyelőre a családi vállalkozás keretében működik, kihasználom a lehetőséget. Örülök, hogy egyre többen keresik ezeket a kézművestermékeket. Azt mondják, nem kérnek a kínai tömegáruból.