Kecskebőr és agyagtest

Kecskebőr és agyagtest

Nyers Lehel a darbukák atyja Vajdaságban.

Azaz kezei közül kerülnek ki azok az agyag hangszerek, amelyeket közel s távol csak nála lehet megvásárolni. Szabadkán. Bőröket feszít és hangol tökéletesre, hogy aztán a világ minden tájára postázza ezeket a pörgő ritmusú ütős hangszereket. Pedig szakmáját tekintve nem dobkészítő (már ha ilyen van egyáltalán), hiszen telekommunikáció szakon végzett. De végül is a dobolás is egyfajta kommunikáció, vagy nem?

Lehelt már sokszor hallottam darbukán játszani. Ha valamilyen fesztiválon spontán módon jam session alakult ki egy boros stand előtt vagy a domb tövében a tábortűz körül, ő biztosan éppen arra ténfergett, és leült a többi zenész közé alájuk pergetni néhány finom kis ritmust, mely táncra csábít. Aztán egyszer csak úgy döntött, hogy belecsap ezeknek a különleges hangszereknek a gyártásába. De miért?

— Ez úgy történt, hogy néztem a darbukások videóit, és ráakadtam Mısırlı Ahmetre. Néztem, hallgattam, és észrevettem, hogy amin játszik, az nem a jól ismert alumíniumdarbuka. Hangszerének teste agyagból készült, és bőr volt rá kifeszítve. Eldöntöttem, hogy én is veszek egyet magamnak. Elkezdtem keresgélni, honnan tudnám beszerezni, de sehol nem lehetett venni. Elmentem Budapestre, s az akkori Afro Sound, most már Etno Sound boltban találtam egyet. A környéken sehol máshol, egészen Törökországig. 420 euróba került a legkisebb profi agyagdarbuka. Azért leesett az állam az árától. S itt éreztem rá erre a kis piaci résre. Persze megvásároltam, nagyon örültem neki, de már a második héten megrepedt. Úgy voltam vele, hogy kellene vennem egy nagyobbat. Eközben jártam a fesztiválokat, és találkoztam Ózsvár Péter keramikussal. Említettem neki, mi a gondom, mire ő azt mondta: Hülye vagy? Minek akarod megvenni? Csináljunk egyet! Én értek az agyaghoz, te pedig a hangszerhez. Tetszett az ötlet. Persze ez után a mondat után eltelt még néhány év, majd kiutaztam Isztambulba, hogy meglátogassam Mısırlı Ahmetet. Egy hetet töltöttem az iskolájában, dobolni tanultam, ami óriási inspiráció volt számomra. Már ott nézegettem a gyártókat, bőröket, vettem is néhányat, aztán hazajöttem, s azt mondtam Petinek: akkor vágjunk bele a gyártásba! Így kezdődött. Kellett ez a kis inspiráció.

* Milyen bőrt használtok a darbukához?

— Elsősorban kecskebőrt, de nagy ritkán borjú- és halbőr is feszül az agyagtesten.

* Halbőr? Ez komoly?

— Igen. A halbőr a legextravagánsabb, és nagyon jól szól. Természetesen ezt a legnehezebb beszerezni. Én magam egy évig kerestem, mire találtam valakit, aki halbőrt árul. Most már két forrásból is tudok rendelni, mindkettő török.

* Miből áll a darbukakészítés folyamata?

— Megérkeznek hozzám a bőrök, illetve a test, melyet Peti gyárt le. Az elején sokat gyakoroltuk a formát, hiszen én egy hagyományos egyiptomit szerettem volna gyártani, melybe belefér ugyan a kísérletezés, de az alapnak maradnia kellett. A mai napig is gyakran tevékenykedünk a műhelyben, és mindig jó hangulatban, hiszen egyikünk sem tekint erre igazán úgy, mint munkára, ez inkább szenvedély. Lassan kialakult a saját stílusunk, és meglett a név is: Baraka Percussion (www.barakapercussion.com). De vissza a folyamathoz: amikor elkészül a dob teste, akkor rákerülnek a különféle mázak. Péter folyatja őket össze, nagyon izgalmas mintázatok alakulnak ki ennek a technikának köszönhetően, ezért is vagyunk a világon egyedülállóak, hiszen nincs két egyforma hangszerünk, mindegyik egyedi és stílusos. Ekkor jövök én, rávarrom a bőröket egy textilre, melyet kötéllel fűzök rá a testre, nagyon aprólékosan, hogy szép legyen. A hangolásra is oda kell figyelni.

* Hogyan hangolják a darbukát?

— Ez elég nehéz, mert előbb le kell áztatni a bőrt, s úgy feszíteni rá a testre. Ahogy szárad, úgy lesz egyre magasabb a hangja. Egy idő után már ráérez az ember. Én már túl vagyok vagy százötven darbuka elkészítésén.

* Amikor elkészül a hangszer, hogyan értékesíted? Kik vásárolják?

— A kezdetekben az volt az üzletpolitikám, hogy megpróbáltam olyan kezekbe adni a hangszert, amelyek profi módon szólaltatják meg. Például Budapestre érkezett akkoriban Itamar Doari, aki egy nagyon tehetséges, fiatal ütős. Mindenki nagyon szereti, van saját stílusa, szóval egy híresség a darbukások világában. Kapcsolatba léptem vele, majd ajándékoztam neki egy hangszert, mellyel nagyon meg volt elégedve, amit abból lehetett látni, hogy használta. Videókat tett fel a YouTube-ra, felfigyeltek a hangszerre, a brandünk nevet szerzett magának.

* Drága egy ilyen hangszer?

— Ugyanannyiért árulom, amennyiért annak idején én is vettem. Nem olcsó mulatság, de én a részletekre is nagyon odafigyelek. A hangszer tokja is különleges. Egy ideig én magam varrtam, most már Szvitlik Szebasztián barátom vette át ennek a munkának az oroszlánrészét. Mindenre odafigyelünk, ügyelünk rá, hogy profi legyen. A vevő kap mellé egy lámpát is, ezzel hangolhatja. Ahogy melegszik, úgy melegíti a bőrt, mely megfeszül, és ettől magasabb lesz a tonalitása.

* Mit mondasz, meg lehet élni darbukagyártásból?

— Persze. Létre kellett hozni egy céget, sokat pályáztam, de sikerült, így adófizető állampolgárként büszkén mondhatom, hogy jelenleg ebből élek. Korábban számítástechnikával foglalkoztam, aminek akkor vettem hasznát, amikor a honlapomat kellett megcsinálnom, továbbá fényképeztem is, így le tudom fotózni a hangszereket, emellett pedig hangfelvevéssel is foglalkoztam, ezért rögzíteni is tudom a muzsikát, meg tudom mutatni, hogyan szólnak az alkotásaim. Ez egy nagyon szűk kör, a darbukások mind ismerik egymást, gyártót ajánlanak egymásnak, és most már én is benne vagyok ebben a társaságban. Volt olyan, hogy négy hónapig senki nem vásárolt egy hangszert sem, aztán egy hónap alatt valaki tizenkét darabot rendelt, mert egy iskolát indított be. Most éppen ezt a tizenkét hangszert fejezem.

* Mennyire követed a darbukáid utóéletét?

— Igyekszem minél jobban figyelni. Sokszor kapok videókat, hallom a hangszereket megszólalni egy profi zenész kezei között, és mindig kapok visszajelzést.

* Remélem, csak kedvezőt.

— Mindössze egy megrendelőről tudok, aki nem volt megelégedve mindennel, igazából azért, mert hozzászokott az alumíniumdarbukák egyenletes hangolásához, melyeken homogén műanyag membrán feszül, és gépies, steril hangzást ad. Viszont a bőrt képtelenség teljesen egyenletesen behangolni, mivel egy természetes, nem homogén anyag, viszont ez ad a fülnek kedvesebb, gazdagabb hangzást. Az illető valószínűleg nem tudta ezt. Mondtam neki, hogy nem baj, ha gondolja, visszaadom a pénzt, küldje vissza a darbukát, de végül azt üzente, hogy mégiscsak megtartaná, mert megszerette. Rajta kívül tehát mindenki elégedett volt.

* Melyik országból rendelik a legtöbb darbukát?

— Izraelből. Az Arab Instrumentsszel volt egy viszonteladói viszonyunk is, onnan rendeltek egy tucatot. Közben pedig az oldalukon hirdették is a Barakát, ami jó nagy reklámnak számít. Bekerültem a köztudatba, és sikerült elfogadtatni a közönséggel, hogy létezik ez a brand, ráadásul nem is gyenge. A mottóm, hogy silány munkát nem adok ki a kezemből.

* Zenészként hol tevékenykedsz most?

— Jelenleg Vlado Todorovićtyal, a Paniks zenekar alapító tagjával muzsikálok együtt, készül egy új projektum, a nyáron remélhetőleg több fesztiválra is eljutunk. Emellett vannak zenésztársaim Budapesten is, Varga Merse és Tomi Smuk, ők kiemelkedő darbukaművészek. Segítenek a hangszerek tesztelésében, eladásában, és sok visszajelzést kapok tőlük a Baraka hangszerek minőségéről is. Ők ketten már elég régóta foglalkoznak a darbukával, ami számomra nagyon hasznos, tudunk beszélgetni, együtt zenélni, közös az irány. Nem maradok egyedül ezzel a fanatizmusommal. Őket mesterekként tartom számon, minden workshopon ott vagyok, valóban sokat segítenek, és jó társaság. Persze otthon is mindennap kezembe veszem a darbukát, gyakorolok, megfejtem a ritmusokat és technikákat.

* Akkor kijelenthető, hogy tőlük tanultál a legtöbbet?

— Igen. Nagyon nagy tudású emberek. De aki a legnagyobb lökést adta, az Mısırlı Ahmet volt, s a különórám vele. Ez volt az álmom. Hogy egyszer ketten együtt jammeljünk. Az óra végén megkértem rá, ő pedig igent mondott… Hát az egy soha el nem felejthető érzés volt. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Fiatalok Fiataloknak rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink