A névadás nem véletlen, hiszen a majom sem engedi el az egyik ágat, amíg a másikat biztosan meg nem fogta. A kapcsolatokban ez úgy jelenik meg, hogy valaki már érzelmileg kifelé tart, de a valódi kilépéshez szüksége van egy új emberre, aki enyhíti az egyedülléttől való félelmét. Kívülről ez sokszor kegyetlennek és megalázónak tűnik. A hátrahagyott fél ilyenkor gyakran ugyanazokat az érzéseket ismételgeti magában, például, hogy lecserélhető, vagy hogy ő nem elég. Pedig a történet a legtöbbször nem arról szól, hogy az új ember jobb, szebb, szerethetőbb, esetleg szenvedélyesebb. Sokkal inkább arról, hogy az új kapcsolat könnyebbnek tűnik. Egy friss kapcsolódásban még nincs annyi közös konfliktus, sérülés, felelősség vagy csalódás. Ott még lehet hinni abban, hogy most minden más lesz. Az új kapcsolat sokszor nem a szerelem bizonyítéka, hanem menekülés a régi kapcsolat nehézségei elől.

A pszichológusok szerint az indázás hátterében gyakran kötődési nehézségek állnak. Az, ahogyan felnőttként kapcsolódunk másokhoz, nagyon sokszor abból fakad, milyen érzelmi tapasztalatokat szereztünk gyerekként, különös tekintettel az első életévünkre. Ha valaki azt tanulta meg, hogy a szeretet kiszámíthatatlan, azaz hol közel engedik, hol elutasítják, akkor felnőttként egyszerre vágyhat a közelségre, és retteghet is tőle. Ez a kettősség különösen erősen jelenik meg a párkapcsolatokban. A szorongó kötődésű ember számára az egyedüllét szinte elviselhetetlen lehet. Nem pusztán a magánytól fél, hanem attól az érzéstől, hogy nem fontos senkinek. Számára az új kapcsolat sokszor érzelmi fájdalomcsillapító, mert gyors enyhülést ad az elhagyatottság érzésére. Az elkerülő kötődésű embernél viszont éppen az intimitás válhat fenyegetővé. Amikor egy kapcsolat túl közelivé, túl valódivá vagy túl felelősségteljessé válik, könnyebbnek tűnhet egy új ember felé fordulni, mint szembenézni a mélyebb kötődés okozta szorongással.

Az indázás mögött gyakran nem tudatos és szándékos rosszindulat áll. Sokszor inkább érzelmi éretlenség, alacsony önértékelés vagy az önmagunkkal való egyedüllét nehézsége. Azok az emberek, akik folyamatosan kapcsolatból kapcsolatba sodródnak, gyakran nem tanulták meg, hogyan lehet saját belső bizonytalanságukat önmagukban megnyugtatni. Az önértékelésük külső megerősítésektől függ, pontosabban attól, hogy valaki vágyik rájuk, figyel rájuk, azaz szereti őket. Így egy kapcsolat vége nemcsak veszteség számukra, hanem identitásválság is.

Mondanom sem kell, hogy a közösségi média és az online társkeresők világa tovább erősíti ezt a jelenséget. Ma már szinte végtelennek tűnik a lehetőségek száma. Ha egy kapcsolat nehézzé válik, mindig ott lebeg a gondolat, talán létezik jobb, azonnal el is érhető. Ez a folyamatos alternatívakeresés könnyen aláássa az elköteleződést. Hiszen minden kapcsolatban eljönnek a csalódás, az unalom vagy a konfliktus időszakai. Az érzelmileg érett kapcsolódás egyik alapja éppen az, hogy ezekben a periódusokban is képesek vagyunk együtt maradni, nem pedig azonnal új menedéket keresni. Az indázás legmélyebb sebe talán mégis az árulás érzése. Aki átélte, gyakran nemcsak a kapcsolat elvesztését gyászolja, hanem saját önértékelésének sérülését is. Könnyű ilyenkor önmagunkat hibáztatni, összehasonlítani magunkat az új partnerrel, és görcsösen keresni, miben voltunk mégis mi jobbak a másiknál. Pedig az igazság legtöbbször nem itt rejlik. Az, ahogyan valaki kilép egy kapcsolatból, sokkal többet elmond az ő érzelmi működéséről, mint annak értékéről, akit elhagyott.

Hogy lehet ezt mégis feldolgozni? A gyógyulás első lépése sokszor az, hogy az ember abbahagyja a versengést a másikkal. Nem kell megfejteni minden részletet, nem kell megszállottan figyelni a közösségi oldalakat, vagy keresni a bizonyítékokat arra, mikor kezdődött az új kapcsolat. A veszteség valódi feldolgozása ott kezdődik, amikor a figyelem lassan visszatér önmagunkhoz. Amikor megerősödik az önszeretet.

A szakemberek szerint a szakítás utáni időszaknak fontos része az érzelmi gyász megengedése. Sok ember azért ugrik gyorsan új kapcsolatba, mert nem tud egyedül lenni a saját fájdalmával. Pedig az egyedüllét nem ugyanaz, mint az értéktelenség. Az a képesség, hogy valaki kapcsolat nélkül is képes stabilnak és szerethetőnek érezni magát, az érzelmi érettség egyik legfontosabb jele. És talán ez az indázás legnagyobb tanítása is. Megtanulunk önmagunkhoz kapcsolódni. Mert aki kizárólag mások szeretetéből építi fel az önértékelését, az könnyen pánikba esik, amikor egy kapcsolat véget ér. A belső biztonság viszont nem abból születik, hogy mindig van mellettünk valaki, hanem abból, hogy saját magunk számára is biztonságos hellyé válunk.

Egy egészséges kapcsolat ugyanis nem lehet menekülés az üresség elől vagy kapaszkodás, esetleg pánik az egyedülléttől. Az egészséges kapcsolat két ember találkozása, akik külön-külön is képesek megállni a saját lábukon.