Juhok vagy birkák?
Dudás Viktor
2021.02.18.
LXXVI. évf. 6. szám
Juhok vagy birkák?

Nemrégiben egy gazdával beszélgettem, akivel mellesleg egy faluból származunk, Zentagunarasról, melyet mi csak orahovózunk — a Diófalva mégiscsak szebb. Kalmár Károly, a következő riport alanya, mint az majd kiderül, már egészen kis kora óta foglalkozik birkákkal.

Elmondása szerint olyan foglalkozást űz, amelyet szeret, és ez igaz is, hiszen ennyi év után, immár nagyszülőként is, fiatalos lendülettel végzi azt, amit igazán kedvel. Példaértékű. Károlyt az esti, fagyos órákban telefonon értem el.

— Nemrégiben teljesen áttértünk a juhtenyésztésre — mondta. — Korábban vegyesen voltak a fejőstehenekkel és a hízómarhákkal, de mivel ehhez értünk a leginkább, ezt szeretnénk a családdal magasabb szinten űzni. Ezen azt értem, hogy már egy igazán szép törzskönyves juhállománnyal büszkélkedhetünk, melynek a vérvonala is kiváló, hiszen sikeresen beszereztünk néhány idegen vérvonalú tenyészkost. Korábban, amíg az állatállomány vegyes volt, a vágóbárány nevelése volt az elsődleges cél, ma viszont főként a tenyészállatokra összpontosítunk.


Fotók forrása: Az interjú alanyának gyűjteményéből

* Ha jól értesültem, már egészen kis kora óta foglalkozik bárányokkal.

— Pontosan. Fényképekkel is alá tudom támasztani, hogy két és fél éves korom óta közöm van ezekhez az állatokhoz. Mindig könnyedén fel tudtam találni magamat mellettük. Kezes jószágok, és ezt most sem gondolom másképp. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy ha valamilyen foglalkozásba szeretne belekezdeni, akkor mindenképp olyat válasszon, amely közel áll a szívéhez, és szereti azt.

* Egy birkaállomány esetében mi az a minimális szám, amely után már profit is előállítható?

— Véleményem szerint egy családra százon alul nem oldható meg könnyen. Ott akárhogy is szorozná vagy osztaná az ember, nem lehetne megélni belőle. Mivel mi tenyészetre adjuk tovább a nőstényeinket, ezért többet kérhetünk el értük, valamint az állatok után jár a támogatás is, mely a felnőtt állatok esetében nem késik, a bárányoknál viszont előfordul. Akármennyi idővel később is jutunk az ígért pénzhez, mindig van helye, hiszen a bárányokat csak alacsony áron lehet értékesíteni, tehát az ember így utolérheti magát. Szerintem ekkora állománnyal a támogatásokkal együtt el lehet éldegélni. Azt azért még szeretném hozzáfűzni, hogy a többi község lakosai a tenyészkosokra is kaptak szubvenciót, ez nálunk sajnos már nincs többé. Egy ilyen állat több ezer euróba is kerülhet, ez egy hatalmas kiadás a kisebb gazdaságoknak. Sőt, a legrosszabb az egészben, hogy másfél-két évvel korábban már meg kell vásárolnunk a jószágot az apaállatot kiválasztva, hogy majd a jövőben használni bírjuk. Nagy kiadás, melynek a támogatására még nagyobb szükség mutatkozik a tenyésztők részéről.

* Úgy tudom, hogy ön nem a takarmányozás, hanem a legeltetés híve.

— Igen-igen, valóban, csak az a legnagyobb gondunk, hogy a térségünkben nincs igazán olyan terület, ahol ezt lehetne művelni. Máshová pedig a betegségek miatt nem szeretnénk menni. Azelőtt a kanizsai járásra tereltek az idősebbek, de ismétlem, nem merjük a juhok egészségét kockára tenni. A környékünkön a magkukorica-parcellákra szoktuk őket vinni, valamint egyéb közterületekre is, hiszen az emberek többségét nem zavarja a nyáj, főként, mivel az állatok lelegelik a növényzet egy részét, ezért kaszálni sem kell. A legeltetés jó módszer a takarmányon való spóroláshoz, de azt sem szabad elfeledni, hogy a szabadban való legeltetés során az állatok mozoghatnak. Sőt, a fű mellett más tisztesfüveket is megesznek, melyek gyógyhatásukat is kifejthetik az állatokon. A legeltetéssel csak nyerünk, hiszen az állatok kövéren és egészségesen telelhetnek át.

* A juhásznak hogy kezdődik egy éve?

— Ez leginkább attól függ, hogy mikortól kezdjük el számítani az évet. Januárban például ellenek a birkák, de ha a teljes esztendőt vesszük figyelembe, akkor talán a takarmány és a siló előkészítése a legfontosabb. A silózás befejezte után, ha a juhász szép áron szeretne túladni a bárányain, akkor már szeptemberre kell, hogy beállítsa az anyaállatok ellését, hogy decemberben vagy januárban, a katolikus ünnepek alkalmával értékesíteni tudja őket. Január után a birkáknak van egy bizonyos pihenési idejük — két hónap —, aztán pedig már lehet feljavítani az állományt. Ilyenkor sokan vitaminozni szokták az állatokat, én pedig egyszerűen megetetek velük egy 40 mázsa búzát, aminek hatására üzekedni akarnak, így az ősszel idejében jönnek a világra a kisbárányok. Nyáron legeltetünk, aztán jön a kukorica, és szép lassan elérkezünk a következő esztendőhöz, amikor már be van készítve számukra a hereszéna, a jó minőségű siló, és végül jön a naptárcsere.

* Említette a katolikus ünnepeket. Táplálkozás céljából valóban akkor vásárolják leginkább ezt az állatot?

— A húsvét már a második hullám, mivel előtte karácsonykor is kelendő, és nemcsak a katolikus, hanem a pravoszláv ünnepeken is. Ez az időszak december 15-étől egészen február derekáig húzódik. A második hullám sokkalta rövidebb ideig tart, és nem is nagyon emelkedik ilyenkor az ár. Persze a tavalyi év e tekintetben rendkívüli volt, hiszen a járványhelyzet következtében kevesebben érkeztek haza a vendégmunkások közül.

* Ön île-de-france juhokkal foglalkozik. A térségünkben melyek a legelterjedtebbek, és miért?

— Talán a wittenbergi birkákból van a legtöbb, de mi inkább a bárányra, nem pedig a kifejlett állatokra megyünk, melyek súlya az említett wittenbergi esetében 100 kilogramm felett van. Az île-de-france a 80 kiló határán mozog, viszont a bárányok három hónap leforgása alatt érik el a 40 kilogrammot, tehát a józan ész szerint ez a legkifizetődőbb.

* Ha már ezekről az állatokról beszélünk, a húsukon kívül még a tejüket és a gyapjukat is lehet értékesíteni. Önök foglalkoznak ezeknek a termékeknek az adás-vételével, esetleg feldolgozásával?

— Nem igazán, mivel nem szoktunk fejni. Az anyaállatok két évben háromszor is ellenek, az egyik évben egyszer, a másodikban kétszer. Most is szeptemberben és októberben szültek, legközelebb április végén fognak megint. Úgyhogy megvan felezve a csapat: az egyik évben az anyaállomány fele kétszer ellik, a másik évben pedig a másik fele ugyanennyiszer. De ha már a tejtermékekről volt szó, tudni kell, hogy elkészítésük rettentően nagy munkával jár, ráadásul az értékesítési feltételek roppant szigorúak. Ami pedig a gyapjút illeti, úgy hallottam, két kínai székhelyű cég vásárolja fel 130-140 dináros áron, csak az a gond, hogy az ember nem kap annyit, amennyibe az állatok nyírása fáj. Azelőtt én magam fosztottam meg őket a finom szőrzetüktől két-három hét leforgása alatt, manapság pedig fogadok egy csapatot, s ők négyen-öten gépekkel egyetlen nap alatt elvégzik a nyírást. A nyári legeltetéshez fontos, hogy rövid legyen az állatok gyapja, hogy ne szenvedjenek a hosszabb utak alkalmával. Korábban úgy volt, hogy a gyapjúért kapott pénzösszegnek csak a felét kellett odaadnunk a nyírásért, az árak viszont akkorát zuhantak, hogy most a gyapjú kétszeresét kell kifizetnünk a nyíróknak.

* A családjában lesz-e olyan személy, aki majd továbbviszi a gazdaságot?

— Úgy tűnik, igen. Három lányom van, és a középsőnek szintén vannak birkái, ő és a kis családja lesznek azok, akik majd továbbviszik azt, amit elkezdtem. A párjával fiatalok még, így pályáztak is, valamint amikor még nálunk lakott, már akkor is voltak neki jószágai, így tapasztalatban sincs hiány. A kis unokákról nem is beszélve, ők is nagy állatbarátoknak mutatkoznak. Én pedig ahol tudok, ott segítek nekik. Nagyon jó visszatekinteni a fiatalabb generációra, a hagyatékomra.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Róna rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..