Anett és Zita jelenleg szülési szabadságon vannak és gondosan ápolják, nevelik gyermekeiket. Mindketten tudatában vannak és tapasztalják is, hogy a havi bevételük, amit a köztársasági pénzügyminisztérium utal a számlájukra nem követi a megnövekedett munkabéreket. A kisbabákra fordított kiadásaikat nem is számolják, de napról-napra kénytelenek azzal szembesülni, hogy fontos, szinte nélkülözhetetlen dolgokra sem jut elég pénz.

A szűkös pénzügyi helyzet, na meg a folyton deklarált országos gyermekbarát intézkedések hatására a pedagógus anyukák belenéztek a munka törvénykönyvébe és a kollektív szerződéseket is átlapozták. Furcsának találták ugyanis, hogy a munkaadójuktól nem kaptak semmilyen külön anyagi támogatást annak apropóján, hogy gyermekük született. Előzőleg, persze érdeklődtek az iskola irodájában is, hogy jogosultak – e valamilyen segélyre?

 – Nem, maguknak sajnos nem jár. Az iskolai alkalmazottakra vonatkozó speciális kollektív szerződés ugyanis efféle jogot nem látott elő! – hangzott el a kijózanító felvilágosítás.

A jogszabályok alapos áttanulmányozása után a tanár anyukák is rádöbbentek, hogy nekik az újszülött babájukra nem jár semmilyen juttatás. A köztisztviselők, doktornők, nővérek, bírónők vagy éppen a színésznők ugyanakkor szolidáris segélyként egyhavi szerbiai átlagfizetést kapnak gyermekáldás esetére. Számukra az érvényes külön kollektív szerződésük lehetővé teszi ezt a szép állami gesztust.

Az igazi meglepetés csak ezután következett: Zita férje ugyanis jogosult felesége helyett a szolidáris segélyre, azért mert ő rendőrként dolgozik és neki - a tanároktól eltérően, jár ez a juttatás annak ellenére is, hogy nem ő hozta világra a kisbabát. 

 Anettnek nincs ekkora szerencséje az ő férje ugyanis nem állami alkalmazott.  

Ezek után mondja még csak valaki, hogy országunk nem viszonyul mostohaként a tanárokhoz. Mondhatja, de Anett és a hozzá hasonló helyzetben levő tanító és tanárnők bizonyosan nem fogják elhinni!