Jó napot!

Jó napot!

Elgondolkodtató a jelenség, hogy üdvözléskor egyre többen már nemcsak azt hagyják el, hogy adjon Isten (jó napot), hanem még a jó napot!-ot is átfogalmazzák, hogy véletlenül se jussanak eszünkbe az eredeti köszöntés első szavai, így egyszerűen azt mondják: szép napot!

Ferenc pápa a megválasztása első pillanatától kezdve nagyon szimpatikus számomra. Amikor a világ többi emberével együtt megpillantottam a képernyőn derűs arcát, és ahogyan a Szent Péter-bazilika erkélyéről integet, öröm töltötte el a szívemet. A közvetlenség és a nyitottság érződött azokban az első gesztusokban, amikor is egyszerűen jó estét! köszöntéssel fordult az őt üdvözlő tömeghez — és a világhoz. Ezen az üdvözlési formán néhányan megbotránkoztak, mert elvárták — talán jogosan —, hogy az egyházfő a szokásos dicsértessék a Jézus Krisztus! köszöntéssel forduljon a világegyházhoz.

Igaz, hogy az említett katolikus köszöntéssel kezdődik minden találkozás, és e legtökéletesebb tisztelgési formával kimondjuk, hogy igenis legyen dicsérve a szerető Jézus, aki emberré lett, hogy tanítson, majd pedig megváltson minket a bűneinkből. A válaszban pedig megfogalmazzuk, hogy ne csak most legyen az isteni Gyermek neve dicsérve, dicsőítve, hanem mindaddig, amíg ember él a földön, és ugyanúgy a másvilágon, egy örökkévalóságon át.

A jó napot! megszólítás sem sokkal marad el a csodálatos katolikus köszöntéstől, főleg nálunk, magyaroknál, hiszen eredetileg így hangzott az üdvözlés: adjon Isten jó napot! Már az is rendkívüli, amikor valakit meglátva azt kérjük, hogy az Úr adjon neki jó napot. Ebben benne foglaltatik, hogy legyen vidám és egészséges, találkozzon szeretteivel, ne szenvedjen semmiben sem hiányt, és így tovább. Egyszóval legyen JÓ a napja. Ez is egy csodálatos kívánság. Ám az idők során az adjon Isten rész lekopott, és csak jó napot!-tal köszöntjük a szeretteinket. Talán még ez sem lenne baj, hisz mi hívő keresztények odagondoljuk a jó napot! elé az adjon Isten! fohászt is. Elgondolkodtató a jelenség, hogy üdvözléskor egyre többen már nemcsak azt hagyják el, hogy adjon Isten (jó napot), hanem még a jó napot!-ot is átfogalmazzák, hogy véletlenül se jussanak eszünkbe az eredeti köszöntés első szavai, így egyszerűen azt mondják: szép napot!

Magában a szép napot! üdvözlés sem rossz, hisz nem sokban különbözik a jó napot!-tól, de úgy érzem, ez már a modern, elliberalizálódott világ terméke. Emögött már érzem azt a rejtőzködő szellemiséget, amely mindenből az Istenre utaltságot igyekszik kiszorítani, azokkal a gondolatokkal együtt, amelyek Őt juttatnák eszünkbe. Ha így haladunk, akkor hamarosan elfeledjük őseink értékes örökségét, és a bulizós haverok szintjére süllyedve csá!-val vagy csőváz!-zal köszöntjük az idősebbeket vagy a hivatalokban dolgozókat.

Legalább mi, keresztények igyekezzünk megtartani az ősi erkölcsi magatartást, amikor közvetlenek és nyitottak vagyunk az emberek és egymás iránt! Ebben a liberális világban nekünk kell napról napra az igaz és az örök értékeket közvetítenünk! Számomra ezért is kedves Ferenc pápa megfogalmazása, mely kimondja, hogy nekünk, keresztényeknek hogyan és miként kell viszonyulnunk a civil szférához és a politikához. A szentatya az olasz jezsuita iskolák diákjaival és tanáraival beszélgetve hangsúlyozta: „Nekünk, keresztényeknek bele kell illeszkednünk a politikába, mert a politika a szeretet egyik legmagasabb formája, hiszen a közjót keresi. A világi keresztények kötelesek részt venni a politikában.” Ezután a pápa feltette a kérdést, és egyből választ is adott rá: „A politika túlságosan bepiszkolódott, és kíváncsi vagyok, miért piszkolódott be. Mert a keresztények nem az evangélium szellemével illeszkedtek a politika világába.”

Ha tehát egy élhetőbb és erkölcsösebb világot szeretnénk, nem szabad meghátrálva kijelentenünk, hogy az emberiség jobbá formálása nem mirajtunk áll. Igaz, hogy nem tudunk mindent és mindenkit a helyes útra téríteni. Ám ha nem éljük át, és nem képviseljük a jézusi tanítást már a családi körben vagy a munka- és baráti közösségben, illetve a politika sokszor túlságosan önérdekű színterén, akkor mi is felelősek leszünk az erkölcsi hanyatlásért és a boldogtalanságért.

A kérdés tehát az: milyen értékeket viszek a mindennapi kapcsolataimba, és vajon törekszem-e már a köszönéssel kifejezni, hogy hívő emberként a jót — az Úr áldását — kívánom a velem szemben állónak, vagy úgy módosítom az üdvözlést, hogy abból semmiképp se lehessen megtudni, hogy hívő keresztény vagyok.

A köszöntés csak az első lépésünk mások felé, az igazi tettek utána következnek.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Jó napot!
Képmás
Jó napot!
Képmás
Facebook

Támogatóink