home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Itt minden kapható!
Zséli Ágnes
2019.09.30.
LXXIV. évf. 39. szám
Itt minden kapható!

Alsós gyermekeknek szervezett piacot a törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola. A már hagyománnyá vált eseményt az idén is a városi piacon tartották meg, melynek pultjait a kicsik örömmel vették birtokukba.

A gyerekek már a reggeli órákban a szülők, nagyszülők segítségével cipelték a táskákba, szatyrokba, dobozokba csomagolt eladnivalót. Voltak, akik a nagymamák receptje alapján süteményt készítettek, mások feleslegessé vált játékokat, tanszert, ruhát, sőt még mézet és cserepes virágokat is árultak. A gyerekek akciójának humanitárius jellege is volt, valamint magánvállalkozók is segítették a megmozdulást. 

A harmadikos Dujin Leon az osztálytársával, Erős Lillával ugyanarról az asztalról próbálta értékesíteni a portékáit. Leon azzal dicsekedett, hogy a plüssállatok mellett ínyencségeket is hozott, Lilla pedig örömmel újságolta, az eladásból összegyűjtött pénzt a szegény sorsú kortársainak ajándékozza majd. A negyedikes Horvát Emina a bevétel egy részéből szépen pirosló cukormázas almát vásárolt, mellyel visszaidézte nagyszülei korát.

Az asztalok igazán tarkák voltak, semmiben sem volt hiány. A harmadikos Szaniszló Viktor az édesanyjával érkezett, ő is segédkezett az eladásban.

— Hoztunk pattogatott kukoricát, dísztököket, szép motívumokkal ékesített festett üvegeket. Az összegyűjtött pénzből pedig számítógépes egeret vásárolok, azt is világítósat — hallottuk Viktortól. Anna, Viktor édesanyja azt is megjegyezte, hogy az árakról a kisfiával közösen döntöttek, és náluk bizony minden 50 dinárért kapható. Ez a piac ugyanis nem a pénzről szól, hanem a szülő és a gyermek együttlétéről. 

— A kicsiknek szervezett piac tizenöt éves múltra tekint vissza — jegyezte meg Samu Erika pedagógus. A rendezvényt kezdetben a tanintézményen belül tartották meg, az udvarban, valamint a folyosón. — 2011-ben döntöttünk úgy, hogy az eseménynek a városi piac adjon otthont, hiszen a kicsik akkor érzik magukat igazi árusnak. Ez nemcsak kereskedelmi, hanem családi, városi rendezvény is, emellett a fő üzenete a humánus cselekedet, valamint a környezetvédelem, mivel itt a már felesleggé vált holmikat újra hasznossá tudjuk tenni. A megmozdulás igazán népszerű mind a gyerekek, mind a szülők, valamint a helybeli polgárok és a pedagógusok körében. Ez nem más, mint egy jó alkalom a barátkozásra.

— A pedagógusokkal döntöttünk úgy, hogy a munkaszombatot erre az igazán népszerű aktivitásra használjuk fel, hogy egy szép délelőttöt töltsenek el együtt a tanítóink a diákokkal, szülőkkel és a falubeliekkel — vázolta a helyzetet Biljana Banjac iskolaigazgató. — A piac előtt a hét folyamán a napközinek, valamint a nehéz sorsú gyerekeknek játékokat gyűjtöttünk. Emellett tervbe vettük, hogy a jövőben évente akár több alkalommal is megszervezzük ezt az eseményt, hiszen a gyerekek ezáltal is megtanulják, hogy segíteni kell másokon.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..