Bőgőtemetés, tuskóhúzás, komikusra vett halottsiratás vagy lótemetés, disznótorok, lakodalmak, alakoskodások, majom-, medve-, kanász-, ördög-, cigányasszony-, boszorkányjelmezek, no meg nőnek öltözött férfiak. Ezek a mi farsangi szokásaink, melyekkel már csak néprajzi leírásokban találkozunk. A vízkereszttől, január 6-ától húshagyó keddig, az idén március 1-jéig tartó időszak a duhajkodásé — volt. Sajnos feledésbe merültek a vajdasági magyar farsangi hagyományok. Mára csak a (batyu)bálok, a gyerekek jelmezes felvonulásai maradtak, ám ezek többségét is elvitte a koronavírus-járvány.
Vízkereszttel véget ér a karácsonyi ünnepkör, lebontjuk a feldíszített karácsonyfákat, a templomokban megünnepeljük Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét, hagyományosan vizet szentel a szentmise elején a szertartást végző püspök vagy pap — és ezzel megkezdődik a házszentelések időszaka —, megemlékezünk Jézus megkeresztelkedéséről a Jordánban és első csodájáról a kánai menyegzőn, megünnepeljük a napkeleti bölcsek vagy népiesen a háromkirályok érkezését. A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különféle népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig tartó farsang is.
Ürményházi farsang az 1970-es években (közölve: Virág József 200 éve Bánátban)
— Vízkeresztre jellemző a háromkirály-járás, melynek során három fiú jeleníti meg Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, házról házra járnak, és a szokás meghatározó eleme a „Háromkirályok napján” kezdetű népének, mely egy általánosan elterjedt dallamtípus és dallamszerkezet köré összpontosul — mondja Resócki Rolland néprajzkutató. — Eleink főleg a farsangi időszakban tartották a lakodalmakat és a disznótorokat, hiszen egyértelműen ilyenkor tudták eltárolni a levágott állat húsát, hogy az ne romoljon meg, illetve lehessen fogyasztani a későbbiekben. Régen úgy tartották, hogy három nagy ünnep van az ember életében: a lakodalom, a keresztelő meg a disznótor. Egy-egy disznótor alkalmával sok esetben húsz-harminc, de akár negyven ember is összegyűlt egy helyszínen, és a nagy munka óriási mulatságba, házi bálokba torkollott zenészekkel, megjelentek a disznótori kántálók, akik alakoskodó-maszkos jelleggel érkeztek meg, és tréfás szövegeket mondtak a disznóvágáshoz, közben egy kis kolbászt loptak, verebet dugtak be a tányérra. Mindent, ami a viccel és a jó hangulattal, jókedvvel összeköthető, azt az emberek mind igyekeztek megcsinálni, főleg a farsangi disznótorokon. A farsangi időszakban folyamatosan voltak táncalkalmak, bálok minden hétvégén. A duhajkodás, a legnagyobb mulatságok időszaka volt a húsvéti nagyböjtöt megelőző periódus.
Moholi disznótor az 1960-as években
A duhajkodás farsangfarkán hágott a tetőfokára — a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három napon nagy mulatságokat tartottak.
— Nagy kultusza volt vidékünkön a bőgőtemetésnek, mellyel azt szimbolizálták, hogy a zene a továbbiakban, azaz a nagyböjt végéig nem szólalhat meg, aztán a tuskóhúzásnak — melynek során volt, amikor egy 5 méteres tuskót húztak magukkal a legények, és azt kiabálták, így jár az, aki kimarad a farsangból, de arra is volt példa, hogy egy picike faágat rákötöttek egy gombostűre, és ha valaki nem figyelt, beleszúrták a ruhájába, és utána azzal csúfolták, hogy így jár az, aki kimarad a farsangból —, illetve ezek mellett a komikusra vett temetésparódiáknak, azaz a halottsiratásoknak, lósiratásoknak, ezeknek a tréfás dramatikus játékoknak, melyekről Burány Béla Ünnepek, szokások, babonák — Jeles és jeltelen napjaink népszokásai a déli Tiszavidéken című művében részletesen olvashatunk. Népszerűek voltak a szerepcserés lakodalomparódiák is, az alakoskodások. Nem volt ritka, hogy egy férfi leborotváltatta a bajszát, női ruhába bújt, elváltoztatta a hangját, és senki sem ismerte fel, így mindent megtehetett, amit egyébként saját arccal egy egyszerű hétköznapon nem vállalt volna be. Ezek a maszkos, álarcos alakoskodások azért voltak érdekesek és izgalmasak, mert nem kellett megfelelni a társadalmi követelményeknek, lehetőséget adtak arra, hogy az emberek egymás bőrébe tudjanak bújni. Azt szokták mondani, hogy a bolondos farsangi időszakban megfordul a világ, ami jót tett a léleknek, és ezt a lélekbolondságot lehetett a nagyböjtben egy kicsit már átszellemülve kipihenni.
Resócki Rolland (Kovács Áron felvétele)
S hogy mára mi maradt mindebből? Nem túl sok — állapítjuk meg a néprajzkutatóval. Talán a különféle, félig-meddig zárt körűnek számító polgári, egyházi vagy egyesületi (batyu)bálok, a gyerekek iskolai vagy művelődési egyesületi, jobbára kínai üzletekben vásárolt jelmezkínálatát bemutató farsangi felvonulásai — melyek egyébként nem magyar eredetűek, hanem német vagy olasz gyökereik vannak —, a kiszebábégetés, melynek térségünkhöz szintén nincs túl sok kötődése.
A saját hagyományainkat sajnos nagyon korán elhagytuk, ami valószínűleg a korai polgárosodás hozadéka. Mindenképp az lenne a legjobb, ha a saját szokásainkat tudnánk feléleszteni úgy, hogy a mai követelményeknek is megfeleljenek, meg kellene keresni azokat a kulcsfontosságú pontokat, amelyekre fel lehetne építeni a mi saját(os) „busójárásunkat” — utalunk a mohácsi farsangi hagyomány hatalmas népszerűségére és vonzerejére.
A leghíresebb farsangi esemény: a mohácsi busójárás (Tóth Lívia felvétele)
Háromkirály-járás 1986-ban Endrődön (Forrás: www.fotomuveszet.net)
