home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Interaktív Don Giovanni a szegedi REÖK-ben
2014.12.03.
LXIX. évf. 49. szám
Interaktív Don Giovanni a szegedi REÖK-ben

Fiatal énekesekből álló társulat igyekszik megszerettetni az operát azokkal is, akik nem értik, mit lehet szeretni ebben a műfajban. Tényleg az az opera, ha egy kövér nőt leszúrnak és még húsz percig énekel? A szegedi REÖK-ben ez is kiderül. Középiskolásokat ingyen várnak az előadásra.

A MoltOpera társulatának fiatal énekesei nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy újra emberközelivé tegyék az opera műfaját. Erre tesznek kísérletet a REÖK-ben is: december 13-án, szombaton két alkalommal láthatja őket a közönség. 13 órától diákok vehetnek részt egy rendhagyó és ingyenes zeneművészeti órán, majd 18 órától mindenkit várnak, aki meg szeretné találni a kulcsot az operák világához.

„Mozart Don Giovanni-ja lesz az alap, amiből kiindulunk, de a lényeg ennél több: maga a műfaj. – mondja a társulat vezetője, Ágoston László. – Előadásainkkal szeretnénk lerombolni a sztereotípiákat, amik az operára ragadtak az évek során. Vetítéssel, élőzenével, interaktív, szórakoztató feladatokkal vezetjük a nézőket, hogy később értő operaközönség váljon belőlük.”

Az előadások olyan kérdéseket feszegetnek, mint hogy lehet-e izgalmas egy háromszáz éves zene, létezik-e izgalom, együttérzés az opera szigorú keretei között, vagy hogy tényleg az-e az opera, amikor leszúrnak egy kövér nőt és még húsz percig énekel. A társulat tagjai közül Zemlényi Eszter, Gradsach Zoltán és Ágoston László érkezik Szegedre, hogy bevezessék az opera világába mindazokat, akik nem tudják, mit kell szeretni a komolyzenében, de nyitottak megtudni ezt.

A 13 órás előadás tehát ingyenes, a program@reok.hu címre várják azon osztályok, tanárok jelentkezését, akik a szombati munkanap miatt egyébként is az iskolai termekben lennének kénytelenek ücsörögni. A 18 órás előadásra jegyek 1000, SZTE-ZMK-s hallgatók részére 800 forintért már kaphatók a REÖK jegyirodáján.

Fiatalok fiataloknak – a Moltopera társulata

2011-ben, többségében végzős zeneakadémistákból alakult a Moltopera. A kizárólag fiatal zenészeket alkalmazó független magyar operatársulat célja, hogy közérthető módon, az operajátszás sablonjaitól, sztereotípiáitól mentesen szólítsák meg a fiatalokat és a műfajtól még idegenkedőket. A folyamatosan változó énekes gárda mellett állandó szakmai stáb alkotja a társulatot Ágoston László vezetésével. Felléptek már mind „szokásos” (például Művészetek Palotája, Pécsi Nemzeti Színház), mind „szokatlan” helyszíneken (pl.: egyetemi campusok, Szimpla Romkocsma, Sziget Fesztivál). 2014-ben alakult meg a magyar minta alapján létrehozott német szervezetük, a Moltopera Germany, mely bemutatkozó koncertjét a drezdai parlamentben adta.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..