home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Induljon az úszósuli!
Bíró Tímea
2020.06.15.
LXXV. évf. 24. szám
Induljon az úszósuli!

Érdemes mielőbb megtanulni úszni, idővel ugyanis egyre több félelem alakul ki bennünk, így ajánlott még a gátlásaink megjelenése előtt megbarátkozni a vízzel. A csantavéri Delfin Úszóklubban az idén is van erre lehetőség, mégpedig a gyerekek által közkedvelt Gubik Krisztina oktató segítségével.

— Július 4-én indul el az úszóiskola, és 26-án lesz a záróünnepség. Öttől tizennégy éves korig várjuk a gyerekeket, és fontos elmondani, hogy olyanok is jelentkezhetnek, akik már tudnak úszni — velük a technikán javítunk —, illetve olyanok is, akiknek víziszonyuk van. Az utóbbiaknak olyan játékos foglalkozásokat tartunk, amelyek által megszerettetjük velük a vizet. Maximum 60 fő jelentkezhet az úszósuliba, és 10 fős csoportokban fogunk dolgozni két oktató, Lality Bettina és Kovács Viktória segítségével. Egy-egy óra 60 percig tart — tudtuk meg Krisztinától.

A szervezők az esőre is gondoltak, rossz idő esetén ugyanis gyógytornázni fognak a fiatalok. Az ilyen napokon egy aerobikedző, Foki Alexandra fog órát tartani, ezáltal egy új mozgásformát próbálhatnak ki a résztvevők.

— A gyógytornára váltócipőt, -zoknit, felsőt, rövidnadrágot, vizet, nagyobb törülközőt kell hozni. Az úszótanfolyamon természetesen szükség lesz fürdőruhára, papucsra, naptejre, nagy törülközőre, vízre, úszószemüvegre, melyet meg is tudnak vásárolni az iskolában. Különféle eszközöket is használunk, az úszás során nudlit, vagyis kukacot, úszódeszkát, labdát, merülős játékokat (színes, számos karikákat, állatkákat, dominókat), valamint hulahoppkarikát alkalmazunk. A gyógytorna során a lábfejgyakorlatokra gyurmát, papír zsebkendőt, üveggolyót, ceruzát, babzsákot, kisebb és nagyobb tüsis labdákat, fakérget, kavicsot, illetve sima felületű labdát használunk — mesélte az oktató.

A nemrégiben lecsengő rendkívüli állapotra való tekintettel Krisztinától azt is megtudtuk, hogy kézfertőtlenítésre lesz lehetőség a foglalkozások előtt, az eszközöket is fertőtlenítik, viszont a kutatások szerint a vírus nem tud megmaradni a klórban, ezért nincsenek veszélyben a medencében tanuló gyerekek.

Az úszóiskola ára valójában a strandbelépő, mely 200 dinár, azaz a húsznapos oktatás 4000 dinárba kerül. Az érdeklődők a 063/81-35-347-es telefonszámon jelentkezhetnek.


Lality Bettina és Gubik Krisztina

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..