Így élnek ők: A nevetés gyógyír minden bajra

Így élnek ők: A nevetés gyógyír minden bajra

Aki nem volt hasonlóan kilátástalan helyzetben az élete során, mint ezen történetem alanya, el sem tudja képzelni, mit jelent küzdeni, harcolni minden egyes napért. A negyvenkilenc éves asszony megtapasztalt már sok rosszat, mégis azt vallja: a nevetés a legjobb gyógyír minden gondra, bajra. Tréfálkozik, és a jelét sem adja annak, hogy az élet minden nap próbára teszi...

A szabadkai Fehér Aranka hamarosan betölti 49. életévét. Több vállalatnál is dolgozott már, de szolgálati éveit nem jegyezték sehol, nem jelentették be, általában meghatározott ideig alkalmazták. Aztán valahogy mindig ugyanaz lett a vége: mehetett, ahová látott, állás és jövedelem nélkül. Évek óta munkanélküli, ám szinte állandóan mosolyog. Életvidámságának semmi nem szab határt: sem nehéz gyermekkorának emlékei, sem a 12 évvel ezelőtti válása, sem a jelenlegi kilátástalan helyzete. Alkalmi munkákból tartja fenn magát, közben rengeteg barátot szerez, akik alkalomadtán segítik, támogatják.

— Csak az általános iskolát végeztem el, szakma nincs a kezemben — meséli. — Mégis sok mindenhez értek. Az élet, a magamra hagyatottság tanított meg mindenre. Az ismerőseim azt mondják, olyannyira életre való vagyok, hogy még a jég hátán is megélek! Sok helyen sok mindent dolgoztam már: bejárónőként, kertészként, dadusként gyerekekre vigyáztam. A gyerekeket nagyon szeretem, és ha tehettem volna, óvónőnek tanulok. Sajnos az édesapám alkoholista volt, édesanyánk egyedül nem tudott kiiskoláztatni...

Arankának két felnőtt gyermeke van. A lánya Angliában él, a fia pedig itt, Szabadkán, külön háztartásban.

— Én albérletben lakom, amióta elváltam a férjemtől. Sokan megkérdezik tőlem, hogyan jövök ki az alkalmi munkából kapott kevéske bevételemből, és csak azt tudom válaszolni: fogalmam nincs. A számláim mégis mindig ki vannak egyenlítve, nem tartozom az államnak semmivel. Igaz, nélkülözök is, de hát ki nem, a mai világban. Ugyanakkor van két ember az életemben, egy nagyon kedves barátnőm és egy barátom, akik nagyon sokat segítenek nekem. A gyermekeimtől nem kérek, és el sem fogadnék semminemű segítséget, amíg mozogni és dolgozni tudok. Nekik is szükségük van a pénzre, senkinek sem fenékig tejföl az élete! Én pedig örülök, hogy egyáltalán egészséges vagyok, és tudok dolgozni. Ráadásul a társaságomban soha senki nem unatkozik! Állandóan tréfálkozom, vicceket mesélek. Rajtam nem látja meg senki, hogy milyen nehéz az életem.

Aranka nagyon sok cégnél próbált állást találni, ám a legtöbbször azzal utasították el, hogy „már túlságosan is koros”, fiatalabbakat keresnek.

— Ezzel az állapottal nem lehet mit kezdeni. Ha nem az a fontos, hogy ki milyen becsületesen végez el egy-egy munkát, hanem az, hogy fiatal és csinos — nincs mit hozzáfűzni. Ez van, el kell fogadnom, és menni tovább a kijelölt úton. Én nap mint nap megvívom a magam harcát a nélkülözéssel és a magánnyal, de nem panaszkodom. Dolgozom, amíg az egészségem engedi, aztán meg majdcsak lesz valahogy...

Aranka valamikor a Népkör MMK néptánccsoportjának a tagja volt. Imádja a népzenét, és szinte minden hasonló rendezvényen jelen van.

— Szeretek az emberek között lenni, szórakozni, érezni, hogy élek! Ha valamilyen fesztivál van vagy vásár, esetleg városnapi ünnepség, én minden szabadtéri programon ott vagyok. Ismerkedek, barátokat szerzek, és közben nem is gondolok arra, hogy az élet elég rendesen kibabrált velem.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink