A szabadkai Borsos János végzettsége szerint ács, de a szakmájában nem sikerült elhelyezkednie. Ráadásul az élet is meggyötörte, elvette tőle azt a kevés tőkét is, amely megélhetésül szolgálhatott volna a családja számára.
— Tizenhét évvel ezelőtt méhészettel foglalkoztam. Közös vállalkozás volt ez néhai édesapámmal, de a halálával kútba esett minden — meséli János. — Ismerősök semmiztek ki oly módon, hogy ellopták a méhállományomat és minden szükséges felszerelést. Természetesen bírósági per lett a dologból, mivel azonban a méheket nem tudják megtalálni, nem bizonyítható a tettesekre a lopás. Egy szó mint száz: a nulláról kellett kezdenem mindent, noha addig a méhészkedésből szépen megélt a család.

Fenn, a magasban
János egy ismerősétől tanulta meg a fák nyesését, azok kivágását, a csatornák tisztítását. Jelenleg ebből él, ebből tartja el beteg édesanyját és élettársát is.
— Sokan azt hiszik, hogy a fák megmetszéséhez vagy kivágásához nem kell nagy tudás. Nem így van. Nagyon fontos, hogy megtanuljuk, hogyan lehet biztonságosan elvégezni ezt a korántsem veszélytelen munkát. Nem mindegy ugyanis, hogy a lenyesett, sokszor karvastagságú faágak hova, kire vagy mire zuhannak, mint ahogy saját biztonságom feltételeinek megteremtése is fontos. Ehhez hevederre van szükség és egyéb kellékekre, amelyek segítségével fel tudok jutni a magas fákra, és ki tudom kötni magam, hogy ne zuhanjak le. A levágandó faágat is — főleg, ha méretesek — hasonlóképpen, megfelelő módon kell kibiztosítani, nehogy valakiben kárt tegyen, esetleg rázuhanjon a házra vagy az autóra. Mindez körültekintő, alapos munkát igényel, és nem utolsósorban megfelelő felszerelést. Ha leszámítom a saját kiadásaimat, bizony nem sok marad egy-egy elvégzett munka díjából. A láncfűrészhez a lánc 2000 dinárba kerül, a kard 3000—6000, a fogaskerék 600, a különféle olajok literje 1000, a benziné pedig 160 dinár. Ez mind fogyóeszköz, tehát gyakran kell pótolni őket. Új láncot például évente négyszer-ötször kell venni, és a kard sem bír ki egy évnél többet.

Kevés a munka...
János azt mondja, hogy ma már kevés a munka, és a munkadíjat is sokallják néha a megrendelők.
— Tudom, hogy szegény az ország, hiszen jómagam is ennek az áldozata vagyok. A munkát viszont meg kell fizetni. Nem dolgozom drágán, sokan nagyobb összegeket kérnek ezért a munkáért, mint én, de még így sem dúskálok a megrendelésekben. Pedig akinél már dolgoztam, tudja, hogy megbízható vagyok, és becsülettel végzem el a rám bízott feladatot. Sokszor ráfizetéssel teszem ezt, mert amikor elvállalom a megbízást, első pillantásra úgy tűnik, hogy beleférek egy adott összegbe, amelyben megállapodtunk a megrendelővel, később azonban, amikor kiderül, hogy jóval összetettebb a feladat annál, mint amilyennek tűnt, már nem számolhatok fel plusz pénzt, úgyhogy az már az én káromra megy.

Egyik napról a másikra...
A fiatalember újabban sírhelyek rendezését is vállalja, de kizárólag a szabadkai temetőkben.
— Olyannyira nehéz megélni, hogy kénytelen vagyok elvállalni a sírok rendben tartását is. Ha egy sírhelyet havonta egyszer tisztítok meg, az 400 dinárba kerül. Havi két alkalomért 600 dinárt kérek el. Ez igazán nem nagy összeg, és ha jobban belegondolunk, a havi két alkalom elegendő ahhoz, hogy rendben tudja az ember a sírhelyet. Nem nagy bevétel ez sem, de több a semminél. Mire kifizetem belőle a számlákat, élelmiszerre már alig jut. Az édesanyámnak van némi nyugdíja, a párom alkalmanként eljár takarítani házakhoz. Így éldegélünk, egyik napról a másikra...

Talán majd külföldön!
János nagyon elkeseredett, mert egyelőre nem lát kiutat ebből a kilátástalan helyzetből. Állandó állást nem remélhet, éppen ezért bízik abban, hogy egy napon kiutazhat külföldre, ahol jobban megfizetik az elvégzett munkát, ezáltal a megélhetése is rendeződik.
— Én nem félek a munkától, bármit elvégzek, ha szükséges. A baj csak az, hogy nem látom ennek az iszonyatos erőfeszítésnek az eredményét. Alig tudok megélni a pénzemből, megtakarítani pedig egyáltalán nem tudok belőle. Ha lesz rá alkalmam, elhagyom az országot, és külföldön próbálok szerencsét — zárja a beszélgetést Borsos János.