home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Idényzáró az atlétáknál
Tóth Tibor
2017.10.30.
LXXII. évf. 43. szám
Idényzáró az atlétáknál

Az atlétikai idény végeztével a klubok mérleget vonnak, elemzik az elért eredményeket, és egy kis pihenő után készülnek az újabb kihívásokra, a következő évadra.

Így tesznek a magyarkanizsai Partizan Atlétikaklubban is, ahol a 2017. évi idényt az előzetes várakozásoknak megfelelően zárták.

— Nikola Berić személyében van egy junior válogatottunk, aki gerelyhajításban a Balkán-bajnokságon a 6. helyen végzett. Az elkövetkező két évben is nagy reményeket fűzünk hozzá, bízunk benne, hogy ebben a korosztályban versenyezve hamarosan megdobja a 65 métert. Marina Živković révén hétpróbában új csillag született. Elsőéves, fiatal juniorként már az idősebb juniorok közé tartozó versenyzőket is rendre maga mögé utasítja. Reméljük, hogy jövőre kijut a Balkán-bajnokságra, ahonnan két-három éven belül egy éremmel is hazatérhet. A fiatalabbak közül két gerelyhajítót, Magyari Ákost és Horváth Bertalant említeném, akik saját korosztályukban az ország élmezőnyébe tartoznak. Klubunkban vannak még náluk is fiatalabb, tehetséges atléták, akik kiválóan, nagy odaadással végzik a rájuk szabott feladatokat, és már megmutatták, hogy a jövőben rájuk is lehet számítani — mondta Mészáros Kornél, a Partizan Atlétikaklub elnöke.

A klubot is érinti a népességfogyás, a fiatal családok elvándorlása, de ennek ellenére utánpótlásban nincs hiány.

— Az atlétikaiskola, melyben óvodások és a 11—12 éven aluliak vesznek részt, 40-45 taggal működik, valamint létezik még egy iskoláskorúakat magában foglaló csoportunk is, mely 35-40 versenyzőt számlál. A jövő reménységeivel a Mandarić házaspár, Jelisaveta és Dušan, valamint Ivošević Rózsa és Rekecki Gabriella foglalkoznak.

Az edzések tavasztól őszig a Potisje labdarúgópályáján folynak, télen pedig a gyógyfürdő sportcsarnokában készülnek a versenyzők. A magyarkanizsai atléták álma, hogy tartánpályán készülhessenek a megmérettetésekre.

— Folyamatosan követjük a pályázatokat, készítjük a terveket, minden követ igyekszünk megmozgatni. Nagyon lassan haladunk előre, de nem adjuk fel. A sporteszközöket illetően is nélkülözhetetlenek a fejlesztések. Nikola Berić számára profi gerelyt, Marina Živkovićnak gátakat, rajtgépeket, a többieknek pedig futócipőket és egyéb hasznos eszközöket szeretnénk vásárolni. Salakpályánk közép- és hosszútávfutásra alkalmas, sprintre viszont nem, így ezen a távon elmaradunk az ország többi klubjától. Terepfutóversenyeket tudunk rendezni, a magyarkanizsai úszó- és futómaratont második alkalommal szerveztük meg mi, ám a hagyományos, 400 méteres kör köré épülő atlétikai számokat, a pálya állapota miatt, egyelőre nem tudjuk megtartani — ecsetelte a körülményeket a klubelnök.


Mészáros Kornél, a Partizan Atlétikaklub elnöke és Marina Živković, aki tavaly és az idén is országos bajnoki címet szerzett 100 gáton, valamint hétpróbában

A tizenöt éves Marina Živković a klub egyik nagy reménysége. A többszörös országos bajnok — az idén 100 méter gáton és hétpróbában bizonyult Szerbia legjobbjának saját korosztályában — tíz éve foglalkozik atlétikával. Elsőként 100 és 300 méteren állt rajthoz, később távolugrásban versenyzett, majd pedig a hétpróba következett, mely hét futó-, valamint ügyességi számból áll.

— Tavaly is megnyertem a 100 gátat és a hétpróbát, így az idén is aranyesélyekkel indultam az országos bajnokságon. Nem volt egyszerű újra a dobogó legmagasabb fokára állni, mivel versenyzőtársaim is jól felkészültek, tehát erős mezőny várt rám. A hétpróba az atlétika egyik különleges száma, melyre nagyon sokat kell edzeni, és minden alkalommal mással kell foglalkozni. A hét szám közül mindegyiket szeretem, legjobban a 100 gátat és a távolugrást, emellett a magasugrás is közel áll hozzám. Jövőre hazai mezőnyben továbbra is a legjobb szeretnék maradni, ezenkívül egy nagyobb nemzetközi versenyen is jó lenne részt venni, illetve eredményesen szerepelni — mondta Marina.

Egy rövid pihenő után hosszútávfutással, kardio- és erőnléti edzésekkel megkezdődik a következő idényre való téli alapozás, melynek a magyarkanizsai gyógyfürdő sportcsarnoka ad otthont. Néhány jobb eredményt elért atlétát az idén is szeretnének edzőtáborba küldeni, mert ott a sportolók fedett pályán, optimális körülmények között dolgozhatnak. A 2018. évi idény január folyamán fedett pályás versenyekkel kezdődik, az első szabadtéri viadalra várhatóan április körül kerül sor.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..