home 2026. február 11., Bertold napja
Online előfizetés
Idénynyitó rendezvény Palicson
Miskolci Krisztina
2025.06.08.
LXXX. évf. 23. szám
Idénynyitó rendezvény Palicson

Június 7-én a Palics Park kft. első alkalommal szervezte meg az idénynyitó családi napját. A Palicsi-tó homokos strandján a kikapcsolódni vágyókat zene, hűsítő italok, gyermek- és sportprogramok várták.

Bálint Novák Mirella, a Palics Park Kft. igazgatója elmondta, a rendezvény célja elsősorban az, hogy „jól érezzük magunkat és élvezzük Palics szépségét”.

– Nagy szeretettel üdvözölünk mindenkit a palicsi Homokos strandon, ahol együtt ünnepeljük a nyár kezdetét. A célja ennek az eseménynek elsősorban az, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat, és az emberek megismerjék a helyi sportegyesületeket, klubokat, mert azok szerves részei a palicsi közösségi életnek – hallhattuk Bálint Novák Mirellától.

A rendezvény 15 órakor vette kezdetét és egész estig várta a látogatókat. Az érdeklődők megismerkedhettek az evezéssel a palicsi Evezős Klub jóvoltából, de más sporttevékenységeken is részt lehetett venni, mint például AKA Fitness, Salsa tánc, sporthorgászat és katamaránozás a Marlin Sporthorgászokkal.

A délután folyamán a SU Maskote álarcos animátorai szórakoztatták a legkisebbeket, a Pannon Rádió élő műsort tartott, és végül Dj Andy Dee szolgáltatta a zenét a nap végéig.

Fényképezte: Miskolci Krisztina

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..