home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Húzzad, édes muzsikásom!
Fehér Márta
2018.01.10.
LXXIII. évf. 2. szám
Húzzad, édes muzsikásom!

Téli népzenei tábor Szabadkán és Horgoson — A Népkör Magyar Művelődési Központ és a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület közös szervezésében téli népzenei tábort rendeznek két helyszínen, az első napon Szabadkán, a másodikon pedig Horgoson.

A borongós, szeles időben szívet melengető volt az utcára kihallatszó muzsikaszó. Csonka Ferenc népzenész, népzene-pedagógus, a tábor oktatója tizen-egynéhány, jobbára negyedikes-ötödikes gyerekkel zenélt.

— Ha azt vesszük figyelembe, hogy a különféle nyári táborokban, illetve más népzenei megmozdulásokon mennyi hegedűs vagy vonós diák vesz részt, akkor egy kimagasló számról beszélhetünk. Most dunántúli zenét tanulunk, azon belül is a csárdásokra helyezzük a hangsúlyt. Az év folyamán, amikor beindult ez a két csapat, illetve a velük való foglalkozás, akkor ugrósokat tanultunk, most az egy kicsit nehezebb csárdásokkal folytatjuk az év közben megkezdett munkát. Ez a tábor arról szól, hogy amíg a gyerekeknek téli szünetük van, ne csak facebookozzanak, ne csak internetezzenek, ne csak játsszanak a számítógép előtt, hiszen mi népi foglalkozás keretében egyrészt társalgunk, másrészt szórakozunk, harmadrészt megpróbálunk hasznos dolgot belevinni a téli szabadságba.

Szalai Máté szabadkai, egy éve zenél. A nagybőgőt választotta.

— Van egy osztálytársam, a szüleink barátkoznak, és szóltak nekünk, hogy népzenei szakosztály indul. Azért jelentkeztem, mert már nagyon régóta szerettem volna nagybőgőzni. Eljöttünk, megtetszett, azóta zenélek. Jó a ritmusérzékem, amikor zenét hallok, rögtön elkezdem a ritmusát ütni, ezért választottam a nagybőgőt. Van-e kedvenc népdalom? Egy mezőföldi ugrós, Haragusznak a battai gazdák a címe.

Vörös Rebeka Horgosról érkezett, egy éve hegedül.

— A tatám nagyon szereti a népzenét és a néptáncot, ő mondta nekem, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és gondoltam, jelentkezem. Anyukám citerázott, a családból pedig rengetegen táncoltak, én is. Horgoson egyébként hetente egyszer próbálunk, de időnként szombatonként is összejövünk gyakorolni. Fellépéseink is vannak, Szabadkán, Magyarkanizsán jártunk, sok helyen. Nekem nincs kedvenc népdalom, mindegyiket szeretem. 

A Népkör MMK 2016 szeptemberében dr. Szöllősy Vágó László emléke előtt tisztelegve újította meg népzenei műhelyét. A gyerekek a szakosztályvezető Csonka Ferenccel rendszeres műhelymunka jellegű foglalkozás keretében ismerkednek meg a vajdasági magyar népdalok jellegzetességeivel, illetve sajátítják el a népzenei alapokat. A Népkör célja, hogy így járuljon hozzá az új népzenész-generációk kineveléséhez.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..