Hofi (és elődjei) hagyatéka

Hofi (és elődjei) hagyatéka

Ha megkérdeznek bennünket, nőket, hogy milyen férfira vágyunk, akkor legalább a 80 százalékunk megemlíti, hogy legyen humora — valamiért ennek különös szerepe van a párkapcsolatban.

Persze ami az egyik embernek vicces, a másiknak kínos lehet. Ezért kell egy „közös hullámhossz”, mely által ugyanazt találhatjuk viccesnek, vagy éppen nem. Sőt, a másik ember mellett megélt, felszabadult érzés által tudunk mi magunk is kibontakozni.

A humort a leginkább úgy tudnánk meghatározni, mint olykor komoly mondandót leplező, kedélyes, szellemes tréfálkozás vagy valami mélyről fakadó derű, szellemesség. Beszélhetünk komikumról, mely a humor forrása — az irodalomban nevettető hatást keltő jelenet, hős stb. —, és megkülönböztethetjük az iróniától, mely egyfajta színlelt szerénykedés, tettetés, ahol a kimondott jelentést felülírja a közlés módja által hordozott jelentéstartalom. A gyerekeim mostanában építik be a saját szókincsükbe, ők maguk úgy nevezték el: fordított beszéd.

Az irónia és az önirónia alapfeltétele a humor. Ezt a gyerekek otthon, illetve az iskolában tudják gyakorolni, ha azt szeretnénk, hogy fejlődjenek benne. De csakis úgy, hogy közben jelezzük nekik, ha egy-egy poén már túlszaladt, és inkább szemtelenségbe csapott át. Ilyenkor meg kell érteniük, hogy hol van a humor határa, és azt is meg kell tanulniuk, hogy ha valami bántóvá válik, akkor azért bocsánatot kell kérni. A tanításban az asszociatív, vicces társítás megkönnyítheti a memorizálását szavaknak, eseményeknek, serkentheti a tanulási kedvet, és sikerélményt is hozhat a konyhára.

A nevetés velünk született dolog. Ne feledjük, hogy az újszülött már az első órában képes a mosolygásra, s a nem látó gyermekek is így fejezik ki örömüket — pedig azt más mintán nem láthatták. A humor pedig a kognitív képességeinkkel együtt fejlődik, utolsó szakasza a többszörös jelentés elnevezést kapta, és nagyjából hétéves kor körül alakul ki. Ekkor a gyermekek már képessé válnak más személyeknek az övéktől eltérő nézőpontját elképzelni, már kevésbé egocentrikus a gondolkodásuk, perspektívaváltási képességük javul. Ekkor leginkább a szójátékokban és a kettős jelentésű szavakban rejlő humorforrást használják ki legszívesebben. Majd fokozatosan képessé válnak az absztrakt humor megértésére is. Mások azt állítják, ezután a serdülőkorra jellemző gondolkodás is jelentősen kihat a humor további fejlődésére.

A humor jótékony hatása több helyen is tapasztalható. Ilyen, amikor például egy nehéz élethelyzetben, melyben tehetetlenek vagyunk, végső elkeseredettségünkben a másikkal együtt tudunk az egészen nevetni, vagy éppen egy elrontott helyzeten, jelentéktelen vitán — ráadásul így még akár közelebb is kerülhetünk egymáshoz. Feloldhatja az unalmassá váló hétköznapok szürkeségét is. Erre persze nem mindenki képes, ehhez társulnia kell intelligenciának is — ám a mindenből viccet csináló személy önmagáról egy komolytalan, megbízhatatlan ember képét keltheti bennünk.

Másrészt a nevetés gyógyító hatásáról már sokat olvashattunk, és sok megfigyelés van arra vonatkozólag is, hogy a humor serkenti az immunrendszert, a testmozgáshoz hasonlóan hat ránk, valamint rövid távon csökkenti a stresszt. Valamiért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valamiben kedvünket leljük, az biztosan jót is tesz nekünk, ám ez nem feltétlenül igaz. Amikor jókedvűek vagyunk, a szervezetünk nagyobb mennyiségben termel morfium típusú hormont, azaz endorfint, melynek elsősorban fájdalomcsillapító és kedélyjavító funkciója van, emellett a gyomor- és bélműködéshez szükséges enzimek termelésére is kedvezően hat. Ezért is gondoljuk igazoltnak azt, hogy az ókori orvoslásban a humor szó az ember kedélyállapotáért felelős testnedveket jelölte (Hippokratész a temperamentumot is ezekkel magyarázta). Egy kissé továbbgondolva az is elmondható, hogy az a „zsigeri kocogás” — amelyet a kacagás idéz elő — a székrekedés (a depressziós állapot egyik jellemző tünete) legjobb ellenszere.

A nevetés által agresszivitás szabadul fel — néha egy-egy poén vagy csattanó valósággal kiüt bennünket feszült állapotunkból. Több szociálpszichológiai kísérlet bizonyítja, hogy a mosoly idegeneket is mosolygásra késztet. Még a gyerekeim által kedvelt csiklandozási „támadások” (mi csiki-birkónak hívjuk) is gyógyítóak a derű és a vidámság által, az immunaktivitást javítják.

Emellett Freud nagy jelentőséget tulajdonított a humorban az agresszív elemeknek, az ellenségesség kifejezését a viccek fontos összetevőjeként határozta meg. És valóban: a humor nagyon durva, otromba és bántó is lehet. Gyerekek esetében is fellelhető ez az elem: nevetnek társaik balesetein, szerencsétlenségükön.

Bizonyos szakemberek ma már örömtréningeket is tartanak, melyek fő gondolata, hogy minden nehézség ellenére életünk tarkítva van örömteli, boldog pillanatokkal, amit időről időre tudatosítanunk is kell magunkban. Ezek a tréningek is úgy kezdődnek, hogy visszahozzuk azokat a csúcsélményeket (szívmelengető élményeket), amelyek miatt azt gondoljuk, érdemes volt megszületnünk. Ezeket a képeket felidézve megjelenik az összes emlék, amely magával hozza a maga zsigeri, testi érzéseit is, és a szervezet elkezd újra emlékezetben örülni. Emellett örömforrás lehet még egy eleven, egymásra figyelő kapcsolat vagy a pozitív megerősítés, a dicséret, az elismerő szavak is. Egy kiadós nevetés után ellazulnak az izmok, elmúlik a fizikai feszültség és a stressz. Amíg nevetünk, nem tapasztalunk szomorúságot, sem lelki fájdalmat. A nevetéstől jól érezzük magunkat, a humor pedig erősítheti bennünk az optimizmust, a pozitív gondolkodásmódot. Sőt ragályos is, különösen, ha gyermeki kacajt hallunk — ilyenkor egyszerűen nem lehet megtartani a pókerarcot. A humoros perspektíva a túlterheltség érzését is segíthet elkerülni.

A közös nevetés az egyik leghatékonyabb eszköz a kapcsolatok fenntartásában, persze csak akkor, ha nem erőltetett, ha szívből jön. Általa nyitottabbak lehetünk, és olykor érzéseinket is segít könnyebben kifejezni.

A humora mindenkinek sajátságos, de ez is, mint oly sok minden, fejleszthető, például akkor, ha kevésbé vesszük komolyan magunkat. Itt most nem a protokolláris komolyság száműzésére gondolok, hiszen vannak helyzetek, melyekben előnyös komolynak maradni, nem illik viccelődni, de a társasági események általában nem a szomorkodásról és a bánatról szólnak, hanem arról, hogy mindenki minél jobban érezze magát. Néha vicces képekkel is körülvehetjük magunkat: az irodában, a munkahelyen, a hálószobánkban, a hűtőn vagy éppen a telefonunkon.

Bízom benne, hogy még nem felejtettek el nevetni…


A nyitókép illusztráció (Pixabay.com) 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Hofi (és elődjei) hagyatéka
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2019.11.24.
  • LXXIV. évfolyam 47. szám
Hofi (és elődjei) hagyatéka
Lélekbúvár
  • Pap Ágota pszichológus
  • 2019.11.10.
  • LXXIV. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink