Egy közösség, mely túlélni is megtanult, nem csak remélni. A kárpátaljai magyarság a béke szigeteként próbálja megőrizni közösségét: működnek az iskolák, az egyházak, a kulturális élet, miközben a mindennapokat a bizalmatlanság, a kényszersorozások és a bizonytalanság is beárnyékolja. Darcsi Karolina szerint azonban van remény — a hit, az összetartás és a fiatalok kitartása ad erőt a megmaradáshoz.

* Hogyan látja ma a kárpátaljai magyarság helyzetét? Milyen lelkiállapotban, milyen reményekkel élnek az emberek a háború közvetlen közelében? Nemrég rakétatámadás zúdult magyarlakta területre — a közvetlen veszély napi szinten beszédtéma?

— Napi szinten nem téma a közvetlen veszély, bár a munkácsi eset lelkileg megviselte a kárpátaljai magyarokat is. Már hozzászoktunk a háborús állapotokhoz — immár negyedik éve tart a háború —, viszont mindenképp pozitívum, hogy Kárpátalja, a munkácsi akciót leszámítva, továbbra is a béke szigetének számít. Sokan maradtak itthon a magyarok közül, működnek az oktatási intézményeink, az egyházaink és a gyülekezeteink. A kárpátaljai magyarság soraiból, akik mentességet élveznek a behívások alól — például a diákok és a tanárok —, teszik a dolgukat. Elsősorban azért küzdünk, hogy megmaradjunk, várjuk a békét, és már most el kell gondolkodnunk azon, hogyan csalogathatjuk haza azokat, akik elmentek.

* Ami a hétköznapi életet illeti: melyek azok a dolgok, amelyek az elmúlt három évben 180 fokos fordulatot vettek?

— Több szigorítás is életbe lépett. Például minden nyilvános rendezvényre, ahol negyvennél több ember gyűlik össze, külön engedélyt kell kérni. Ezt a szabályozást egy kissé átgondolatlannak tartom, hiszen nem világos, például egy temetés esetében is szükséges-e ilyen engedély. Jelenleg ez még nem tisztázott, de tény, hogy bármilyen esemény — legyen az bábszínházi előadás, iskolai szabadtéri program, városi rendezvény vagy akár egy megemlékezés — csak külön engedéllyel tartható meg.

* Milyen kihívásokkal kell szembenézniük a mindennapokban — akár gazdasági, biztonsági, akár nyelvi vagy oktatási téren?

— Az oktatási kérdésekben továbbra sem sikerült végleges megoldást találni a kisebbségi nyelvek oktatásával kapcsolatban. A kárpátaljai magyarság több javaslatot is megfogalmazott, melyeket eljuttattunk az ukrán oktatási minisztériumhoz, valamint az Európa Tanácshoz is. Az elmúlt időszakban számos nemzetközi delegáció járt itt — nemrég például Marta Kos, az EU bővítésért felelős biztosa is. Ő a sajtónak arról számolt be, hogy Ukrajna minden vállalását teljesítette, mi azonban ezt nem látjuk teljes egészében így. De bízunk abban, hogy lesznek pozitív változások. A kisebbségi médiahasználat területén már érzékelhetők kedvező fejlemények: megtörténtek azok a módosítások, amelyek támogatják a magyar nyelvű sajtó megjelenését is, és 2025-től végül nem vált kötelezővé minden magyar nyelvű tartalom államnyelvre való lefordítása.

* Mi tartja még Kárpátalján a fiatalokat? Van-e esély arra, hogy a közösség hosszú távon megőrizze önmagát, vagy a kivándorlás már visszafordíthatatlan folyamat?

— Úgy gondolom, hogy a helyzet visszafordítható. A kárpátaljai magyarság a történelem során volt már ennél sokkal nehezebb helyzetben is — elég, ha csak 1944-re gondolunk, amikor a férfilakosság jelentős részét elhurcolták málenkij robotra. Mégis talpra tudtunk állni. A kárpátaljai magyarság erős, Istenbe vetett hittel és reménnyel teli közösség, ezért hiszünk abban, hogy van jövő Kárpátalján, és megéri kitartani ezen a vidéken. A fiatalok körében is érzékelhető ez a viszonyulás: a beregszászi főiskolán az elmúlt években még soha nem volt ennyi jelentkező. Sokan közülük azért iratkoztak be, mert a felsőfokú tanulmányokat folytatók mentesülnek a sorozás alól, így most olyanok is visszaültek az iskolapadba, akik korábban nem gondolták volna, hogy egyszer diplomát szereznek — többen közülük már sikeresen be is fejezték a tanulmányaikat.

* Hogyan hat a magyar—ukrán politikai viszony a helyi magyarság mindennapjaira? Éreznek-e nyomást vagy bizalmatlanságot emiatt?

— A két ország közötti viszony mára sajnos a lehető legmélyebb pontra süllyedt, ezt magasabb diplomáciai szinten kellene rendezni. Ukrajnában évek óta tart egy erős magyarellenes kampány, mely nem most kezdődött, hanem valójában 2014 óta folyamatos. Ehhez sajnos már valamennyire hozzászoktunk, de igyekszünk a sajtóban rendszeresen tisztázni a félreértéseket.

* A magyarellenes megnyilvánulásokat illetően tudna példákat mondani?

— A Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont 2014-ben elindított egy kisebbségi monitoringkutatást, melynek során az ukrán sajtóban megjelenő magyarellenes megnyilvánulásokat dokumentáltuk. 2014 és 2020 között több mint 480 ilyen esetet rögzítettünk, és az eredményekről magyar, ukrán és angol nyelvű dokumentumfilmet is készítettünk. A feljegyzett esetek között voltak magyarellenes felvonulások — például késhegyre a magyarokat! jelszóval és füstgránátokkal Beregszász utcáin —, valamint emlékhelyek, falunévtáblák meggyalázása és magyaroknak szánt fenyegető üzenetek e-mailben vagy videóban. Néhány esetben volt is eredmény, de minden alkalommal feljelentést tettünk a hatóságoknál. Előfordult, hogy maga az állam is részt vett a nyomásgyakorlásban, vagy magyar intézmények ellen titkosított eljárásokat indított, melyek kimenetele ma sem ismert. A kárpátaljai magyarokat gyakran próbálják szeparatizmussal és az államnyelv nem használatával vádolni, ami hosszú távon rendkívül káros, mert másodrendű állampolgárként állítja be őket a többségi társadalom előtt.

* Sokat hallunk mostanában a kényszersorozásokról is. Hogyan történnek, és mennyire gyakoriak?

— Sajnos valóban előfordulnak — a közösségi médiában egész Ukrajnából találhatók olyan videók, amelyek egyértelműen mutatják, ahogyan a hadkiegészítő parancsnokság emberei erőszakkal tuszkolják be a hadköteles férfiakat kisbuszokba, vagy az utcán, a városok bármely pontján szedik össze őket. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is működtet egy jogsegélyszolgálatot, melyhez azok fordulhatnak, akiket jogtalanul soroztak be, vagy jogtalanul kézbesített behívót kaptak. Több esetben sikerült jogi úton eljárni, és eredményt elérni. A hatóságok az utcán igazoltatják a hadköteles korú férfiakat, és gyakran előfordulnak visszaélések. A mentességi papírok adatainak frissítése lassú, a rendszer pedig korrupt, így sokakat jogtalanul is besorozhatnak.

* Milyen kezdeményezések, közösségi programok tartják ma életben a kárpátaljai magyar közéletet? Van még erő az önszerveződésre?

— A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmányi ülést tart, és október 6-án megyeszerte valamennyi alapszervezetünkben megemlékeztünk. A KMKSZ honismereti túrákat, programokat, megemlékezéseket és számos olyan rendezvényt szervez, amely a kárpátaljai magyarság megmaradását segíti elő. Rajtunk kívül más civil szervezetek, nagycsaládos egyesületek és egyházak is azon dolgoznak, hogy közösségi programokkal színesítsék az itthon maradók mindennapjait.

* Mit jelent ma Kárpátalján a béke szó? Mekkora esélyt látnak az emberek a háború lezárására és az újrakezdésre?

— A béke számunkra reményt jelent, és bízunk benne, hogy előbb-utóbb bekövetkezik — hiszen semmi sem tart örökké, eddig minden háború véget ért. A kérdés csupán az, hogy mikor. Mi, kárpátaljai magyarok úgy látjuk, és a többségi társadalom is egyre inkább érzi, hogy mindenki békét szeretne — de ennek eljövetele sajnos nem rajtunk áll.