Hetven év…hetven év…

Hetven év…hetven év…

Nagyszabású zenei és irodalmi rendezvényre invitálta az érdeklődőket Budapesten Dévai Nagy Kamilla Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész, Magyarország Érdemes Művésze, a Krónikás Zenede alapító igazgatója. 2020. február 18-án, hetvenedik születésnapjának másnapján.

Az esemény sajtótájékoztatóját a művésznő – a küszöbönálló életmű-koncertjére hangolódva, előadással színesített rendezvény keretében tartotta meg. Mindazoknak, akik készen álltak / állnak felidézni az elmúlt évtizedek nagyszerű zenei emlékeit. Történt mindez helyszínileg a belvárosi Józsa Judit Galériában.

A március elejére időzített ünnepi rendezvényen – az előzetes tervek szerint, közreműködik majd a Magyar Örökség-díjas Misztrál Együttes; a Regélők Énekegyüttes; az Osztováta Együttes; a Terra Siculorum; Szakács Ildikó és Csobolya József, a Magyar Állami Operaház művészei; Bíró Szabolcs, azaz Báró Maszkura, a Maszkura és a tücsökraj együttes vezetője, a Krónikás Zenede egykori és jelenlegi növendékei. Továbbá Berthold Oppitz „Mokusch” hegedűművész, kinek játékából már ez előzetes idején is kaphattunk ízelítőt. A művésznő pedagógusi tevékenységeit méltatva az est keretében Starnfeld Aladár, a Krónikás Zenede vizsgáin zsűrielnöki szerepet betöltő szakember emelkedett szólásra.

A közel másfél órás februárközépi, útmutatást felkínáló találkozó idején Dévai Nagy Kamilla művésznő mindenekelőtt az ötvenkét éves pályafutásának gazdag zenei opusából válogatott egy csokornyit, gitárjátékával is teljessé téve azt. Szemelvényeket olvasott fel továbbá a saját, hosszú-hosszú esztendők tervezgetései után végre elkészült önéletrajzi kötetéből, egyik versbe szőtt, énekhanggal és hangszerkísérettel hozott életszegmensét pedig táncbetét gazdagította. Ez utóbbi Murvai Erna tolmácsolásában.

Mint megtudtuk, Dévai Nagy Kamilla az idén is háziasszonya lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó Össznemzeti Zarándokvonatnak.

A beharangozott jubileumi hangversenyre március nyolcadikán kerül sor a Nemzeti Színházban (Budapest, IX., Bajor Gizi park 1.), 18 órai kezdettel.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink