home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Hegedűs a háztetőn
Tóth Lívia
2008.06.18.
LXIII. évf. 25. szám
Hegedűs a háztetőn

A Tanyaszínház társulata tavaly játszotta a harmincadik előadását, az idén viszont hivatalosan is betölti létezésének harmincadik évét. Vagyis egy éven át ünnepelhettek (volna). Ezen a nyáron zenés produkcióval várják a nézőket, ugyanis Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn című darabját ad...

 

A Tanyaszínház társulata tavaly játszotta a harmincadik előadását, az idén viszont hivatalosan is betölti létezésének harmincadik évét. Vagyis egy éven át ünnepelhettek (volna). Ezen a nyáron zenés produkcióval várják a nézőket, ugyanis Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn című darabját adják elő Puskás Zoltán rendezésében. A dramaturg Góli Kornélia, a korrepetitor Jankovics Andrea, a koreográfus Lavró-Gyenes Ildikó, a díszlet és jelmeztervező Csík György.
Magyar Attila főszervező elmondta, a bemutatót a saját, mármint a ,,tanyások” tavaly felavatott házának az udvarában tartják, Kavillón. A csoport gerincét ezúttal is az újvidéki Művészeti Akadémián tanuló magyar színinövendékek alkotják, de a munkában részt vesz három békéscsabai fiatal és néhány lelkes amatőr is. Sőt, valószínűleg a profik közül is lesz egy-két visszatérő Vukosavljev Iván és Huszta Dániel személyében.
- Szerencsére, vagy szerencsétlenségünkre, most már annyi program, fesztivál, rendezvény, összejövetel van nyaranta, hogy a Tanyaszínháznak lassan le kellene védenie a saját helyét. Pedig húsz évvel ezelőtt még örültek az emberek a létezésünknek, mert a szünidőben csak mi jöttünk. Június 30-án, a kisvárdai fesztivál után, azonnal megkezdjük a próbákat, mert az első fellépésünket július 20-ára tervezzük. A hivatalos bemutató napja július 26-a, de előtte hat egyenrangú, nem főpróbajellegű előadás lesz. Maximum huszonöt helyszínre juthatunk el. A minket fogadó házigazdákkal még zajlanak a tárgyalások, vagyis az útirány összeállítása folyamatban van. Most már némileg gépesítve vagyunk, hiszen a csacsit egy egészen komoly járműre, traktorra cseréltük. Ki is kaptam ezért, egyesek ugyanis felrótták: szakítottam a hagyománnyal. A kifogást keresők éppen csak azt nem vették figyelembe, hogy ennyi kilométert a csacsival nem lehet megtenni.
* Tavaly 1500 nézője volt a kavillói bemutatónak. Az idén mire számíthatnak azok, akik Vajdaság minden részéből elzarándokolnak ebbe a 300 lakosú kis faluba?
- Az idén még valószínűleg nem sikerül az a tervem, hogy Kavillón egész napos program várja a látogatókat. Délután gyermekelőadást láthatnak az érdeklődők, nem marad el a megszokott népzenei műsor sem, a bemutató után pedig koncerten szórakozhatnak a legkitartóbbak. Nagyon örülök ennek a kiállításnak is, amely a Tanyaszínház harminc évét mutatja be. Ezt az összeállítást természetesen kivisszük a faluba is.
* A házzal korábban más terveid is voltak.
- Nemcsak voltak, hanem vannak is, mert én hiszek a falusi turizmus fejlődésében. Ha ez az ország végre eldönti, merre indul, akkor lesz jövője az ilyesfajta vendéglátásnak. Persze, ha visszamegy az alagútba, akkor a Tanyaszínház kilátásai is kétségesek. Egyébként megvettük a szomszédos házat is, tehát szélesedik a portánk. Jövőre egy óriási, két-háromezer férőhelyes nézőteret, pontosabban egy mesterséges/természetes dombot szeretnénk létrehozni. A hosszú távú tervek közé az egész éves program szervezése tartozik, mely az újévezéssel kezdődne. Mennyivel szebb lenne a puccos, petárdás városi szilveszterezés helyett kályha vagy tábortűz mellett, csendes, meghitt környezetben várni az új esztendőt! Utána következne a farsangi bál, majd a tavaszköszöntő, tavasztól őszig pedig a különféle táborok. åsszel iskolai kirándulások a gyerekeknek, kukoricatörés, később disznóvágás. Olyan alkalmak ezek, amelyek segítenének kikapcsolódni a mindennapos robotból, rohanásból.
* Most jön a pénzre vonatkozó kérdés: Milyen állapotban van a Tanyaszínház kasszája?
- Most már elégedett vagyok azzal, ahogyan kezelik a Tanyaszínházat. Főtámogatónk a tartományi kulturális tárca, de nem feledkezett meg rólunk a köztársasági művelődési minisztérium, a Szülőföld Alap, a Nemzeti Kulturális Alap sem. Új védnökünk, az OTP Bank szerbiai képviselete, főleg az építkezésnél van hasznunkra. Természetesen számítunk az önkormányzatokra is. Muszáj megteremtenem a biztonságot azoknak az embereknek, akikkel dolgozom, ha már két hónapot hálózsákban, a traktoron zötykölődve töltenek. Azon igyekszem, hogy eljussunk Bánátba is, sőt, új helyszíneket találjunk, mint például Bezdán, ahol még sohasem jártunk. Azt tervezem, hogy a bemutatóra megrajzolom az eddigi harminc év útvonalának térképét, mely egy sajátos csillagképre hasonlít majd, hogy mindenki lássa, mekkora távolságot járunk be egy-egy nyáron.
* Amit hallottam, abból úgy tűnik, a szervezés terhe továbbra is a te nyakadba szakad.
- Én ezt nem így mondanám, hiszen szívesen csinálom. Sikerült olyan munkamódszert kialakítanom, hogy a csoportban nem én vagyok a halljakend és az atyaúristen, habár valakinek mindig állnia kell az egész mögött. Egészséges munkamegosztás zajlik, vannak segítőim, akik a szervezéssel, a plakáttal, a díszlettel, a jelmezzel, a helyi problémákkal, a csalogatással stb. foglalkoznak. Az újak mindig átveszik ezt a módszert, én viszont addig leszek elégedett, amíg nem érzem, hogy valakinek kényszert jelent. Amíg a fiatalok szeretik, a nézők pedig várnak minket, addig van értelme, addig nem hagyhatjuk abba.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..