Székelykapu-faragás Alsócsernátonban - Szabó Attila felvétele

Régen vége van már az ősznek, székelyföldi barangolásunk élményei leülepedtek bennünk, emlékké nemesedtek, türelmesen a sorukra várva, hogy egyszer csak fölmerüljenek a múlt ködéből, amely a Nyergestetőt egészen beborító vastag felhőréteghez hasonlatos, a felszínre, majd onnan a papírlapra kerüljenek.
Aztán váratlanul érkezik egy levélféle Kiskunmajsáról, barangolótársam, Kozma Huba múzeumigazgató úr remek tollából, számítógépéből -- de leginkább a szívéből -- a magányról, a barátságról, az együvé tartozásról, s nyomban felszáll a köd, szertefoszlik a felhő, s máris itt van a Székelyföld karnyújtásnyira... Itthonról megint hazaértem.
Megyünk a rossz úton kifelé Torockóról, s az égig érő Székelykő tövében a szelíd őszi tájba beleéktelenkedő hatalmas ortodox kolostor -- egészen tájidegen --, az egyik, aztán nemsokára az épülő másik. Hagymakupolás honfoglalás. (Jaj de ismerős!) A régi sírköveiket is ideszállítják, meséli egyik torockói ismerősünk: mintha itt lennének már több száz éve. S mintha semmi sem változott volna 1989 karácsonya óta, tesszük mi hozzá kedvetlenül.
Aztán túljutunk a minduntalan utunkat álló hagymakupolákon, elkerülünk az alsócsernátoni tájmúzeumba, ahol a szemet és lelket gyönyörködtető, párjukat ritkító gyűjtemények szomszédságában gyönyörűséges székely kaput faragnak -- székely kaput a mulandóság ellen, székely kaput a táj ősi arcának megőrzése végett. Megnyugszik kicsit a lelkünk: erdélyi testvéreink, ahol csak lehet, székely kaput ácsolnak, székely kaput állítanak...
Elzarándokolunk persze Korondra is, a fazekasok világhírű falujába, tisztelgünk Páll Anti barátunk, az egyik legnagyobb székely fazekas szép emléke előtt, s megnyugodva tapasztaljuk, hogy Róza asszony és a kis Anti sikeresen élteti tovább a nemes hagyományt. Gyönyörűséges bokályaik mellett a szívünkben és a fényképeinken magunkkal hozzuk azt a csodálatos székely Madonnát is, amelyet legutóbb közösen alkottak...
Aztán már ott vagyunk Páll Lajos barátunknak, a kiváló székely festőnek és költőnek a házában, aki a számunkra megmagyarázhatatlan módon elkezdett hetvenkedni -- vagyis hát hetvenesztendős lett. Akárcsak korábban minden alkalommal, most sem tudunk betelni a képeivel, a különleges korondi világgal, s legalább ennyire különleges történeteivel a börtönéveiről, a Duna-deltáról, a léleknyomorító szekus világról...
Szerencsére jó dolgok is szóba kerülnek: húszéves lett a korondiak beszédes nevű folyóirata, a Hazanéző, melynek Páll Lajos barátunk az egyik fő embere, s amelyet mi is szeretettel forgatunk, ha időről időre elkerül hozzánk.
S belelapozunk az impozáns könyvbe is, amely festő barátunk hetvenedik születésnapjára látott napvilágot, s amelynek a csantavéri gyökerű Kozma Huba s az általa jegyzett kiskunmajsai Csantavér Kiadó az egyik megjelentetője.
Lám, milyen kicsi a világ. Vagyis hát a számunkra milyen nagy volt valamikor.