home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hamarosan megérkezik a világ!
Szakáll Laura
2013.07.31.
LXVIII. évf. 31. szám
Hamarosan megérkezik a világ!

Rekordszámú fellépővel várja a közönséget a XII. Interetno Fesztivál Szabadkán. Tizenegy ország népitánc-együttesei és zenekarai lépnek fel Etnopolisban, a város főterén augusztus 22-e és 26-a között. A világviszonylatban is elismert multikulturális rendezvény szervezői, a Népkör Magyar Művelődési Központ munkatársai, mint minden évben, az idén is több újdonsággal kedveskednek a látogatóknak. A részletekről Bodrogi Hajnalkával, a Népkör munkatársával beszélgettünk.

— Az idén először határon túli magyar táncegyüttesek is részt vesznek fesztiválunkon, amit egy közös projektumnak köszönhetően valósíthatunk meg. Ennek a pályázatnak a neve: Közösen a Régióért, Közösen Európáért a hagyományok jegyében. Fontosnak tartjuk bemutatni, hogy hagyományainkon és a kultúrán keresztül hogyan őrizhetjük meg anyanyelvünket annak ellenére, hogy határon túlra szakadtunk.

* A fesztivál fontos része a kézműves kirakodóvásár is. Mi mindent láthatunk majd itt, hány eladóhely lesz?
— Ez lesz az eddigi legnagyobb vásár, az egész főteret elfoglalják majd a standok, a kéktől a zöld szökőkútig. Erdélyből, a Felvidékről és Magyarországról is várunk kézműves mestereket. Vendégeink lesznek az Ópusztaszeri Nemzeti Park kézművesei is, ők a játszóházban kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. A Népkör Aranykapu játszóházas csapata ugyancsak foglalkoztatja majd a kis lurkókat. Természetesen minden délután gyermekprogramokkal várjuk Etnopolis legfiatalabb lakóit.

* Lesznek-e változások a programok kezdési időpontjában?
— Az előző évekhez képest egy kicsit módosítottunk rajtuk. Mivel nagyon sok fellépőnk lesz, ezért a táncpanorámákat egy órával előbbre tettük, 19 órakor kezdjük, a részletes programot természetesen idejekorán ismertetjük a nagyközönséggel. Az Interetno infópultja a város központjában már augusztus 18-ától várja az érdeklődőket, ahol minden, a fesztivállal kapcsolatos információt megkaphatnak. Már javában folyik a szervezés. Munkatársaimmal: Bodrogi Bélával, Szulovszki Szilviával, Rumenyákovity Karlóval és az operatív csapattal, amely főként a Népkör tánckarának tagjaiból állt össze, a „finomítás” szakaszában tartunk. Ez azt jelenti, hogy részletekbe menően foglalkozunk mindennel, ami a programokhoz kapcsolódik. Igen sok munkával, de jó hangulatban telnek a napjaink.

yen visszajelzések érkeznek a rendezvénnyel kapcsolatban, s milyen az érdeklődés a programok iránt?

— A szabadkaiak nagyon várják már a fesztivált, sokan megállítanak az utcán, és kérdeznek róla. Nagyon nehéz anyagi körülmények között tudjuk megszervezni, évről évre egyre nehezebben. A gazdasági válság következtében támogatóink lehetőségei is megcsappantak. De nem tehetjük meg, hogy a szabadkaiak legkedveltebb fesztiválja, amelyet — s ezt büszkén mondhatjuk! — egy magyar művelődési központ szervez, bármiben is csorbát szenvedjen. Úgyhogy bármilyen nehéz és keserves is a munkánk, amikor látom a sok elégedett embert, akinek ebbe a poros kisvárosba évről évre elhozzuk a „világ”-ot, azt mondom: megéri.

* Mennyien tekintik meg a programokat egy-egy fesztivál alkalmával?
— Több ezer ember, nem hiába mondtam, hogy ez a legkedveltebb fesztivál városunkban. Egy-egy este több mint 5000 ezer ember látogat el a fesztiválra. Akárhogyan számolom is, ez kb. 25 000 látogató az öt nap alatt. Az érdeklődők naprakész információkat kaphatnak a www.interetno.net honlapon, valamint kövessenek minket a Facebookon is, mert hamarosan nyereményjátékokat indítunk a fesztivállal kapcsolatban.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..