Hamarosan elkészül!

Hamarosan elkészül!

Történt egyszer Szabadkán, valamikor a ’90-es évek elején, hogy az akkori városatyák megsajnálván a szegény polgárokat úgy határoztak, jobbítanak az életkörülményeken, és megszüntetik a teherforgalmat a városban. Ennek érdekében eldöntötték, hogy egy kerülőutat építtetnek a város köré. Ez az út Y ágként honosodott meg a közbeszédben.

Gyorsan el is kezdődtek a munkálatok, de csakhamar elfogyott a pénz, mert akkortájt az utak építése sokkal kisebb prioritást élvezett, mint a fegyverkezés. Háborúzni kellett, és ez elég drága mulatság. A kerülőút lassan a feledés homályába merült, az emberek egyre kevesebbet beszéltek róla, kezdtek beletörődni abba, hogy a város már sosem szabadul meg a teherautó-forgalomtól.

Majd jött a rendszerváltozás, a kétezres évek, a Demokrata Párt. Szabadkának pedig Oliver Dulić személyében minisztere is lett a szerb parlamentben. 2009-ben a köztársasági környezetvédelmi és területrendezési miniszter büszkén jelentette be, hogy néhányuknak köszönhetően az Y elágazás a 10-es közlekedési folyosó részévé vált. Szerinte a 22,5 kilométeres szakasz kiépítéséhez 123 millió euróra lesz szükség. „Ez a Szabadka számára rendkívül jelentős szakasz pedig a közúti folyosóval együtt 2012 közepére készül el. Az ígéretet teljesíteni fogjuk” — nyilatkozta akkor a miniszter.

A munkálatok elkezdődtek, de ismét gyorsan elfogyott a pénz, és Szabadka ezúttal is kerülőút nélkül maradt.

Manapság már egyetlen parlamenti vagy helyhatósági választási kampány sem képzelhető el anélkül, hogy a pártok ne egymást túllicitálva tegyenek ígéretet az Y elágazás befejezésére. Ez a beruházás a VMSZ és a Szerb Haladó Párt koalíciós szerződésének is szerves része. Az ez év augusztus 14-én Belgrádban aláírt dokumentum 3/f pontjának harmadik bekezdése foglalkozik a kerülőúttal:

„A 10-es közlekedési folyosón, a Szabadka mellett elhelyezkedő Y elágazás kiépítésének folytatására a 2016. évben az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium költségvetésének újraelosztásával további 600 millió dinár áll majd rendelkezésre, valamint a projektum befejezésére a 2017. évi szerbiai költségvetés 1,5 milliárd dinárt különít el.” Azóta tudjuk, hogy 2016-ban a kormány 123,5 millió dinárt fordított a beruházásra (a 600 helyett), a 2017. évi költségvetési javaslatban pedig további 300 millió dinárt irányoz elő (az 1,5 milliárd helyett).

Ha hiszünk Oliver Dulić kijelentésének, mely szerint összesen 123 millió euróra lesz szükség a kerülőút befejezéséhez, akkor — ha ebben az ütemben haladnak a munkálatok — mindössze 36 évet kell várnunk az Y ág ünnepélyes átadására!


Kattinson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is!
Tomek Viktor

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Hamarosan elkészül!
Heti Jegyzet
Hamarosan elkészül!
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink