December 4-én Magyarkanizsán a József Attila Könyvtár szervezésében megvalósuló irodalmi-pszichológiai esten Dobray Sarolta író-újságíró és dr. Bánki György pszichiáter Ha szeretsz, miért nem szeretsz? című előadása során arra kerestük a választ, hogyan épül fel egy bántalmazó kapcsolat, miért jön létre, és persze van-e belőle kiút. Az esten öt részletet hallhattunk Dobray Sarolta Üvegfal című regényéből.

— Úgy indult az egész, hogy írtam egy regényt egy bántalmazó házasságról, amiben főleg rejtett bántalmazás történik — mondta Sarolta. — Gyuri nagyon sokat foglalkozott a narcizmus témakörével, ő is írt erről egy könyvet, a Legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról címmel. Ez a kettő aztán összeért, és arra gondoltunk, hogy csinálunk egy előadást a rejtett bántalmazásról, az Üvegfal részletei alapján. Nagyon fontosnak tartottam, és nagyon érdekelt ez a téma, fontos, hogy erről minél több szó essen. A visszajelzésekből egyértelműen az jön le, hogy segít, ha az irodalmon keresztül is megvilágítjuk, hogyan működik.

* Az olvasás szolgálhat terápiaként? Mikor érdemes szakember segítségét kérni?

B. Gy.: — Ezek egymást kiegészítő dolgok, vannak olyan körülmények, amikor az olvasás is nagyon sok mindenen átlendíti az embert. Mindkettőnk könyvei olyanok, hogy van, akire kimondottan terápiás hatást is gyakorolnak. A felismeréseknél jó hatásokat lehet vele elérni, néha meglepően nagyokat, de a könyv az könyv, a terápia meg kicsit több.

* Milyen egy bántalmazó kapcsolat, lehet definiálni?

D. S.: — Szörnyű, egy szóban így lehetne definiálni, és nagyon trükkös, hogyha rejtett bántalmazásról beszélünk. Kevés ideje van jelen az, hogy egyáltalán tudunk és beszélünk arról, hogy van olyan bántalmazás, amelynek nincs nyoma, amely nem fizikai. Azért mondom, hogy trükkös, mert iszonyú nehéz felismerni. Nagyon sok olyan ember van, akinek évtizedekbe telik, hogy összerakja a képet, hogy mitől érzi baromi rosszul magát egy kapcsolatban.

* Mi számít rejtett bántalmazásnak?

B. Gy.: — A bántalmazásnál arról van szó, hogy az egyik ember azt a hatást éri el a másiknál, hogy az a saját szükségleteit a szeretet reményében, amit valójában sosem ér el teljesen, háttérbe szorítja. A bántalmazó érzelmi eszközökkel, manipulációval, mindenféle trükkös lelki eljárásokkal kontrollálja az ő valóságát. A bántalmazott ebben az esetben kénytelen átalakítani a gondolatait, egy idő után azt sem hiszi el, amit gondol, nem pont azt látja, ami a szeme előtt van, hanem a bántalmazó szemével lát, és néha egészen mást kell hogy gondoljon az életéről, mint ami a valóságban történik. Nagyon nehéz elmagyarázni, pont azért is nehéz felismerni az életben is, mert elmagyarázni önmagunknak, másoknak egy bonyolult folyamat.

* A narcisztikus kifejezés az utóbbi időben virágkorát éli. Mi okozza, hogyan válik valaki azzá?

B. Gy.: — A narcizmus a korai szocializáció, korai lelki környezet hatása. A tömör verzió az, hogy ne szeresd a gyereked, de hitesd el vele az ellenkezőjét. Ez kegyetlenül hangzik. Ezek a picik meleg szeretetet nem kapnak. Sok figyelmet kapnak, megkapják a ruhát, a kaját, rendben van az iskolatáskájuk, csak gyöngédséget és melegséget nem kapnak, és ezért egy nagyon nehéz fejlődési úton mennek keresztül, ahol az érzéseikről le kell válniuk. Ezért aztán felnőtt korukban az érzelmi kapcsolódás kárt szenved, nemcsak számukra, hanem bárki más számára, aki velük köti össze az életét.

* Van valamilyen technika, amit akkor lehet alkalmazni, ha az ember találkozik egy narcisztikus személlyel?

B. Gy.: — Erre nincsenek jó és rövid válaszok vagy könnyű receptek. Nagyon sokszor fontos a kiállás, hogy megfogalmazzuk a szükségleteinket, határainkat. Néha egyszerűen a határt tudjuk meghúzni, vagy nagyobb távolságot teremtünk. Ha valakiknek közös gyerekei vannak, akkor viszont látjuk, hogy a távolságtartás olykor lehetetlen. Nincs egy könnyű receptúra, melyet vígan betarthatunk, hiszen a bántalmazók törekszenek is rá, hogy ez a kapcsolódás fennmaradjon.

* Nehéz egy bántalmazót felismerni, vagy csak a kapcsolatban derül rá fény?

D. S.: — Ez attól is függ, hogy én, akinek föl kellene ismernem, hogyan állok a saját önismereti utamon. Egy bántalmazott azért is van nagyon nehéz helyzetben, mert valószínűleg neki is vannak olyan sérülései, amelyek miatt hajlamos feladni a saját határait, túlságosan nagy empátiát érezni a másik iránt, és felmenteni a másikat, hiszen egy bántalmazó szinte mindig áldozatnak állítja be magát. Innentől elkezdődik egy ördögi kör, és a bántalmazott és a bántalmazó a sérüléseik mentén is nagyon egymásba tudnak akadni. Ezért is mondjuk mindig el: ahhoz, hogy egy bántalmazott, még ha ki is lép egy ilyen kapcsolatból, ne egy hasonlóba kerüljön megint, elengedhetetlen, hogy tudjon úgy dolgozni magán, hogy azokat a sérült kis kapcsolódási horgait, melyekkel beleakad a bántalmazóba, valahogy legyógyítgassa magáról.

B. Gy.: — Sok támogató és biztonságot adó érzelmi kapcsolatra van ilyenkor szükség, és lehetőség szerint egyfajta olyan társadalmi magatartásra is, amelyben az áldozatokkal, bántalmazottakkal foglalkozó intézmények vagy a gyermekvédelem úgy lépjen fel, hogy az érintett ne érezze egyedül magát ebben a folyamatban. Emellett még ott van rengeteg jogi, gyakorlati kérdés, érzelmi feldolgoznivaló. Ez egy hosszú gyógyulási út, és nem is ér ott véget, amikor a pár szétválik, hiszen akár a gyerekeken keresztül is folytatható a bántalmazás.

* A nők és a férfiak körében hogyan oszlik meg a bántalmazók és a bántalmazottak szerepköre?

D. S.: — Természetesen a nők között is vannak bántalmazók, és nagyon ügyesen és hatékonyan tudnak ők is bántalmazni, de ha azt mondanánk, hogy ugyanannyi bántalmazó van köztük, mint férfi, az egy kicsit álszentség lenne. Nem azért, mert a férfiak rosszabb emberek, mint a nők, mert egyáltalán nem, hanem a társadalmi berendezkedésünk már nagyon régóta olyan, hogy a férfiak a legtöbb területen nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint a nők. Onnantól kezdve, hogy a bántalmazás mindig a hatalomgyakorlásról szól, a férfiaknak a bántalmazás több módjára, több formájára sokkal nagyobb terük és lehetőségük adódik, mint a nőknek, és erre feljogosítva is érzik magukat, mert ezt tanulták, ebben szocializálódtak. Tehát amellett, hogy sérüléseik vannak, a társadalmi szocializációjuk is erre predesztinálja, tanítja őket.

B. Gy.: — Sőt, a nők nagy része is ebben szocializálódott, tehát számukra is az a természetes, ha a férfi elnyomó.

* Van kiút?

D. S.: — Van, csak nagyon rögös, és sokszor hosszú, gyötrelmes és fájdalmas. De nagyon sokan megcsinálták már, és kijöttek belőle. Azt tudni kell, hogy ha egy bántalmazó kapcsolatról beszélünk, a bántalmazottnak a leggyakrabban még azután is, hogy ki tudott lépni, és fizikailag lezárult a kapcsolat, gyakran hosszú évekbe telik, amíg vissza tudja építeni önmagát, meg tud gyógyulni, visszaépíti a teljesen lerombolt önbecsülését, vissza tud térni az emberekbe és önmagába vetett bizalma.

* Külsősként hogyan tudunk segíteni?

B. Gy.: — Erre nem könnyű válaszolni, mert külsősként borzasztó nehéz megítélni, mi zajlik egy emberi kapcsolatban. Nagyon sokszor megtévesztő jelek jönnek, a bántalmazók gyakran állítják be magukat áldozatnak, a környezet ezt gyakran elhiszi. Inkább azt tudom mondani, hogy legyünk óvatosak azzal kapcsolatban, hogy mit hiszünk el. Ez egy paradox dolog, mert közben a bántalmazottnak óriási szüksége van arra, hogy az ő érzéseit, élményeit elhiggye valaki. Fontos, hogy az egész társadalom tudjon magáról a jelenségről, ennek az összetettségéről, különben nagyon könnyű a bántalmazó oldalára állni, és akkor még tovább gyötrődik az a valaki, aki egyébként is sok mindent elszenvedett.