home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ha szerda, akkor Hét Nap!
Hét Nap
2020.06.02.
LXXV. évf. 23. szám
Ha szerda, akkor Hét Nap!

E heti, 23. számunk tartalmából kiemeljük:


► Úszásról, lebegésről, sodródásról. Szerda Zsófi heti jegyzete

► Trianon, a száz éve kísértő árny. Trianon gyökerei a történelem mélységeibe nyúlnak, és ki tudja, mekkora és meddig tartó árnyékot vet még Közép-Európára. Írta: Dr. Mészáros Zoltán

► Turistából is megárt a sok. A járvány megjelenése előtt ott tartott a világ, hogy az emberek már aggódtak az úgynevezett túlturizmus és annak hatásai miatt. Tóth Péter jegyzete.

► KÉPMÁS: Lelki támasz, lelki nyugalom a híveknek. 250 éves a kúlai Szent György-templom.

► „Azt szeretném, ha a szülővárosomért tevékenykedhetnék” Interjú Pásztor Bálinttal, a VMSZ alelnökével és szabadkai listavezetőjével. Készítette: Fehér Márta

► Mikor és hova utazhatunk? Beszélgetés Németh Andrással, a zentai Domus utazási iroda igazgatójával és tulajdonosával. Készítette: Tóth Lívia

► HETI INTERJÚ: 273 serleg a vitrinben. Liszka Péter testépítőt Tóth Tibor kérdezte

► TÁJOLÓ: Jelentős beruházások Kishegyesen az elmúlt négy évben. Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere és Sándor István, a községi tanács tagja nyilatkozott a Hét Napnak.

► „Kiléptem a sorból, és megpróbálok új úton járni” Beszélgetés Pál Károllyal a biokertészkedésről és az egészséges életmódról.

► Sárkányok, Mátyás király és a hét golyónyom. Virtuális séta a péterváradi várban

► „Egyszerűen van értelme a munkának” Berta Jolán immár negyvenegy éve foglalkozik zöldségnövény-termesztéssel. Dudás Viktor írása.    

► SZABADKAI NAPLÓ: Jelentkezz rendőrnek! ►  Hacker, Minecraft, vlog. A szabadkai és a zentai Logiscool programozó-iskola készen áll, hogy 2020 nyarán megszervezze nemzetközileg elismert táborait.

► BÁNÁTI ÚJSÁG: Az út menti nád rengetegében ►  Megújuló iskolák ►  Két kezemmel… Megjelent a magyarcsernyei Osztemann Emma verseskötete

► MŰVELŐDÉS/OKTATÁS: „Az én babám egy fekete nő” Josephine Baker nemcsak egy banánszoknyás táncosnő volt, hanem annál sokkal több.

► VMTDK – máris lehet jelentkezni!

► „A zene gyógyszer” Ifj. Kucsera Géza zeneszerzővel, szaxofonbűvölővel Szerda Zsófi beszélgetett.

► A legjobb tollúak (3.) A KMV díjazott írásaiból

► OTTHON ÉS CSALÁD: Egy kis töri, nem csak gyerekeknek! (2.) ►  Te vagy a legnagyobb hős a világon! Írta: Pap Ágota pszichológus

► SORSOK ÉS EMBEREK: Nincs örök titok. Írta: Perisity Irma  

► ÉLETMÓD: Rendőr-, mentő- és tűzoltóautó-típusok (4.)

► Hangász: Zenei újdonságok Zvekán Péter ajánlásával

► Film: Brasnyó Zoltán a Netflixen nézhető Hollywood című hétrészes minisorozatot mutatja be

► A PÁLYA SZÉLÉRŐL: Bajnokok a 17 évesek. A tóthfalui Nyers István Labdarúgó Akadémia csapatai március 15-én még pályára léptek a bajnokságban, majd a koronavírus-járvány miatt két hónapig csak otthon edzhettek a játékosok.

► IRÁNYTŰ: A flamingók összetett társadalma

► Fricska ► Keresztrejtvény ► Fejtörők ► Ingyenes apróhirdetés és további sok érdekesség


Honlapunk: www.hetnap.rs
Facebook-oldalunk: www.facebook.com/hetnap
E-mail: office@hetnap.rs  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..