Ha akarod, megteszem

Ha akarod, megteszem

A gépkocsiban ültek: az úr és a nő. Harold Lohan a kórház falára meresztette a szemét. A nő hallgatott, a világért sem akart megszólalni. Lohan hirtelen megragadta a nő vállát.

— Nem értelek, Gladys.

— Mit nem értesz, Harold?

— Egy szavadat sem értem mostanában. Mit akartál azzal mondani, hogy... Eh! Először azt hajtogattad, hogy szeretsz, hogy nélkülem üres és tartalmatlan az életed, de a következő pillanatban úgy viselkedsz, akár egy útszéli szajha. Nem értelek.

Gladys nem válaszolt. Lohan érezte, hogy a nő most utálja, megveti. Gladys nem vette le magáról a kórházi köpenyét, s vöröses haja a fehér egyenruhára omlott. Fehér és vörös. Micsoda diszharmónia! Megőrjít ez a nő, suhant át Lohan agyán.

— Hallgass rám, Harold — mondta a nő. — Minek ismételjem el neked minden áldott nap az unalmas szöveget? Ha annyira odavagy értem, miért nem vezetsz az oltárhoz? Ha ezt nem teszed meg, akkor kopj le rólam, de minél előbb. Világosan beszélek?

— Gladys, az egekre! Te tudod, hogy mit forgatok az agyamban. A nejem leszel, csak az enyém leszel. Nem vársz már sokáig. A nejem valószínűleg, talán nemsokára, vagy holnap, esetleg holnapután...

— Sohasem pusztul el.

— Dorothy gyógyíthatatlan.

— Szabadulj meg tőle, Harold.

Néhány percig mindketten hallgattak.

— Megteszem — mondta Harold halkan.

— Mikor?

— Van egy tervem...

*

Az orvos irodájába bekúszott a tavaszi napsugár. Lohan mélyen elgondolkozva ücsörgött a hatalmas bőrfotelben. Félrebeszélt. Nem volt semmilyen terve. Megteszi, megteszi, de hogyan? Még nem vesztette el Gladyst végérvényesen. Egy ideig még az orránál fogva vezetheti a fiatal ápolónőt, de tartott a következményektől. Ennek nem áll be a szája. Gyönyörű teremtés, ám a természete!

A kórházban mindig hivatalos hangon beszéltek egymással. Adni muszáj a formaságokra. A kórház templom, mondta az elődje, dr. Stein.

— Jó reggelt, Gould kisasszony!

Gladays hirtelen megkérdezte:

— Mikor hajtod végre azt a világrengető tervedet?

— Erről nem beszélünk a kórházban, Gladys, azaz Gould kisasszony.

— Értettem, főorvos úr.

Lépéseket hallott, majd megjelent az ajtóban Ethan Elfman, a fiatal orvos. Mellette egy vézna, gyenge testalkatú beteg, aki alig állt a lábán, reszkető kézzel a borosüveg után kapkodott. Elfman az üveget az asztalra tette.

— Hol szerezted ezt az üveget, Moore? — kérdezte Lohan, de választ nem is várt a betegtől. Az alkoholisták nem árulják el a cinkosaikat. Moore bárgyún mosolygott, és megvonta a vállát. Lohan intett, hogy mindketten elmehetnek, s közben teljesen megfeledkezett Gladysről, aki mérgesen felcsattant:

— Nem is hallgatod, amit mondok!

— Én nem tehetem meg... De Moore... Igen. Moore majd elintézi Dorothyt.

— Moore?

— Mindent tudok róla. Beszámíthatatlan, ha berúg, de egyébként nagyon megbízható munkás. Édesapja megölte Moore anyját, majdnem a gyermekét is megfojtotta. Moore sokat szenvedett, az apja lánccal verte. Szemtanú volt, mindent látott, azt is, amikor az apja meggyilkolta az édesanyját. Sűrűn járogat hozzám, elvégzi a házimunkát. Mindazt elfelejti, amit részeg fejjel elkövet. Nálam mindig kap néhány pohár bort, s ilyenkor fürgébben dolgozik. Holnap majd whiskyt iszik. Ha berúg, szépen megkérem, hogy fojtsa meg Dorothyt. Moore hallgat rám, szemében én vagyok az atyaúristen.

*

Másnap Lohan házhoz vitte a beteget. A kórházban azt mondta, hogy Moore ma kitakarítja a garázsát. Éppen munkához láttak, amikor az orvos a zsebéből előhúzott egy whiskysüveget.

— Egy kis szíverősítő, Moore.

Moore csillogó szemmel nyúlt az üveg után, és egy nagyot kortyintott a méregerős italból, majd illedelmesen meghajolt, az üveget pedig visszaadta az orvosnak. Lohan összeráncolta a homlokát.

— Nem vetted észre? Ennek a whiskynek furcsa az íze.

— A whisky csodálatos, uram.

— Nem ízlik — mondta Lohan. — Valamit beleöntöttek az üvegbe. De én tudom, hogy ez kinek a műve.

Lohan az üveg tartalmát a fűre öntötte.

— Doktor úr, ne tegye!

De Moore hiába beszélt. A whiskyt felitta a szomjas föld. Az orvos az üres üveget elhelyezte egy dobozban, és a beteg felé fordult.

— A whisky mérgezett — súgta az orvos. — A nejem megint gondolt egyet, és... Ez az ő műve, tudod. Az én eszemen azonban nem jár túl. Van még egy üveg whiskym. Ebben az italban nincs méreg. Nincs felbontva, tehát az a boszorkány nem önthette bele a mérget.

Az orvos a láda aljáról előhalászott egy üveget.

— Van ám esze a doktor úrnak — mondta nevetve Moore. — Szóval a neje, Mrs. Lohan meg akarja mérgezni? Olyan bájos teremtés, olyan szelíd, mint egy angyal.

— Meglehet. Senkinek sem látunk bele a koponyájába, Moore.

Lohan lassan a beteg markába nyomta az üveget. Aznap keveset dolgoztak, mert az orvos mesedélutánt tartott a házasságról, a nejéről, aki őt el akarja tenni láb alól. Azért nem adja át a rendőrségnek, mert sajnálja. Most azonban lehullt a lepel, nézzünk szembe a tényekkel. Az lesz a legjobb, ha Dorothy eltűnik a föld színéről. Moore megértőn bólogatott. Tökrészeg volt.

— Gyűlöl engem — magyarázgatta az orvos. — Mindenkit gyűlöl, akit a házba hozok, hogy a segítségemre legyen. Most az volt a szándéka, hogy megmérgezzen bennünket. Ha nem volna az élők sorában, fellélegezhetnénk. Eljöhetnél hozzám bármikor, ihatnál, amennyit akarsz, amennyi csak beléd fér.

— Jó volna...

— Hát letöröljük őnagyságát a föld színéről.

— Nem bánom...

— Segítesz nekem?

— Nagyon szívesen.

Lohan bevezette a beteget a házba. Moore le-lemaradozott. Az ujjával a kalapácsot babrálta, amelyet az övébe dugott. Az orvos neje szokásához híven a hintaszékben olvasott. Előtte az asztalkán három csésze.

— A kávé elkészült, uraim.

— Mit beszélsz? — kérdezte Lohan.

— A kávé, uraim.

Az orvos jelt adott a betegnek. Moore imbolyogva az asszony felé indult, és tenyerével a szerencsétlen asszony fejére csapott, majd felkapta, és a díványra dobta. Dorothy halkan feljajdult, az arcát elöntötte a vér. Moore a magasba emelte a kalapácsot, de ugyanakkor megmerevedett a karja.

— Csapj le már, mire vársz? — ordította Lohan.

Moore a padlóra ejtette a gyilkos szerszámot, és nyöszörögni kezdett. Az orvos ellökte az útból a beteget, elkapta Dorothy nyakát, és fojtogatni kezdte az asszonyt, akinek alig volt ereje védekezni.

— Mama — jajdult fel Moore. — Ne bántsd a mamát, édesapám, ne bántsd!

Lohan túl későn kapott észbe. Igen, igen, Moore bolond, rémületes víziói vannak a gyermekkorból. Az a kalapács... Az édesapja részegen megfojtja az édesanyját. Az orvos ijedten megfordult, de ekkor egy hatalmas ütés érte a homlokát. Még a szőnyegre se zuhant, és már halott volt...


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög5. Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!
30. Ed Grant: Eltemették, megsiratták...
31. Leonard Wayne: Más mint a többi
32. Elmer Greenwood: Az az ember visszatért
33. Carl Lorimar: Nem ügyelt az apróságokra
34. Mark Minghella: Na és a detektívek?
35. Larry Sisner: Nyugodt lesz az álma
36. Larry Sisner: Égnek állt a haja 
37. Edgar LeRoy: Nincs mitől tartani
38. Carl Eastman: Én nem tettem semmit
39. Carl Wiseman: Megmentette az életét
40. Mark Gibson: Harminckilenc áldozat?
41. Carl Lorimar: Miatta szenvedett
42. Larry Sisner: Végre történik valami
43. Victor Mitchum: A macskaköves utca titka
44. William Webb: Elgondolkodtató eset
45. Larry Sisner: Az ördög vigye el!
46. Edmond Toole: Megtaláltalak, emlékezz!
47. Lionel West: A maga hűséges FANTOM-ja!
48. Dustin Sandler: Nincs tovább

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ha akarod, megteszem
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Ha akarod, megteszem
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink