Főhajtás a bukovinai székelység ''születésnap”-ján

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Főhajtás a bukovinai székelység ''születésnap”-ján

Főhajtás az ősök emléke előttJanuár 6-án a közigazgatásilag immár csak Pancsova helyi közösségeként nyilvántartott Hertelendyfalván a székelység a református imaház udvarán felállított kopjafánál gyülekezett, és néma főhajtással, valamint koszorúzással adózott a kétszáznegyvenhét évvel ezel...

Főhajtás az ősök emléke előtt

Január 6-án a közigazgatásilag immár csak Pancsova helyi közösségeként nyilvántartott Hertelendyfalván a székelység a református imaház udvarán felállított kopjafánál gyülekezett, és néma főhajtással, valamint koszorúzással adózott a kétszáznegyvenhét évvel ezelőtti (1764. január 7-ei) ,,mádéfalvi veszedelem'' áldozatainak emléke előtt. Egyúttal rendhagyó ''születésnap”-ot is ültek, mivel a bukovinai székelység nemzetsége tulajdonképpen a mádéfalvi vérfürdő túlélőiből, illetve azok leszármazottaiból alakult ki.
''A megtorló intézkedés után a székelyek egy része aláveti magát a sorozásnak, mások elhagyják hazájukat, és a szomszédos Moldvában keresnek menedéket, ahová már előbb is történtek kivándorlások. Ismeretes, hogy a román fejedelemségek, a Havasalföld és Moldva afféle menedéke volt a különféle nyomásoknak ellenszegülő székely parasztságnak. Itt ragad rájuk a csángó név, mert Moldvában együtt éltek és dolgoztak a csángókkal. A székely tudat ápolása állandó gondja lett 1764 után mind a református, mind a katolikus egyháznak. Egy részük beolvad a román népközösségbe, többségük azonban küzd a megmaradásért. Egy kisebb csoport az 1775-ben Ausztriának átengedett Bukovinába költözik vissza, és a Szucsava völgyében községeket alapít-újít fel. Ismertebbek: Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva, Istensegíts, Fogadjisten -- az ötfalu néven is ismert faluegyüttes. A hertelendy székely magyarok ezekből a falvakból valók.”
(Forrás: Nagy Sívó Zoltán Bukovina, mit vétettem?, Forum Könyvkiadó, Újvidék; 1999.)
A megemlékezés a XC. zsoltár eléneklésével kezdődött, majd Halász Béla tiszteletes úr szólt az imateremben egybegyűltekhez, istentiszteleti gondolatait a Zsoltárok könyvének igeszakaszára (Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom Zsolt. 18, 19) építve. Prédikációjában a lelkész úr nemcsak a majd negyed évezreddel ezelőtt történtekre tért ki, hanem a tudatos jövőépítés fontosságára is, amelyhez egyaránt szükség van a tények ismeretére, de a megbocsátásra és a hit megtartó erejére is.
Az áldás, majd a 434. dicséret (Vezess, Jézusunk, s véled indulunk) akkordjai után az ún. hidasi kopjafa előtti főhajtás következett. A jelenlevők az Este van már, este van kezdetű népdalt idézték fel, Lőcsei Antal és Lőcsei Márta pedig történelmi-irodalmi összeállítással emelte az ünnepség hangulatát. Az eseményt kezdeményező és szervező helyi institúciók, vagyis a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület és a Hertelendyfalvi Református Egyházközség nevében küldöttségeik egy-egy koszorút helyeztek el az ősök emlékére állított oszlopnál. Záróénekként természetesen, a Székely himnusz csendült fel.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink