home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Fences
Brasnyó Zoltán
2017.04.03.
LXXII. évf. 13. szám
Fences

A Fences három Oscar-díjra jelölt film volt, és végül egyet váltott be. Látva Viola Davis alakítását, azt hiszem, kétség sem fér hozzá, hogy megérdemelte a legjobb női mellékszereplő címet. Ez azonban csupán az egyik mozaikkocka a sok közül, amely miatt jól működik az alkotás.

A tavalyi év egyik legmélyebb, és a legkomolyabb társadalmi üzenetet közvetítő moziját Denzel Washington rendezte, és a főszerepet is ő maga játssza. August Wilson Pulitzer-díjas drámája eredetileg 1983-ban látott napvilágot, premierje pedig 1987-ben volt a Broadwayn. A történet harminc évvel korábban játszódik, Pittsburgh feketék által lakott szegletében, az ötvenes évek közepén. A Fences engem leginkább Miller drámájára, Az ügynök halálára emlékeztet. Egy család és elsősorban egy családapa története, melynek a Wilson által megírt, színpadra megálmodott változata időtlen marad.

Nem úgy a filmváltozat, mely lassan építkezik, kevésbé, sőt talán egyáltalán nem is okoz semmiféle katarzist: lassú lépésekben araszol egy súlyos, epikus végkifejlet felé. A főszereplő, Troy Maxson rongyokban, néha mocskosan jár-kel az utcán, mégis makacsul büszke fekete férfi. Szemetet szed, majd a hosszú nap végén kollégájával, Bonóval (Stephen Henderson) a pohár fenekére néz. Imádja Rose-t, a feleségét (Viola Davis), aki tizennyolc éve hű társa. Rendkívül zavarja, hogy nem tudja összespórolni a pénzt egy televízióra, mégis megnyugtatja a tudat, hogy az életből biztos szelet jutott neki és a családjának. Önbizalma nagy, de annyi esze azért van, hogy tudja, mikor kell csendben maradnia. Mégis van benne annyi kurázsi, hogy megkérdezze a felettesét, vajon Pittsburghben miért nincsenek fekete sofőrök, akik szemeteskocsikat hajtanak. Necces a kérdés, várjuk is érte a pofont visszakézből. A dolog szerencsére mégis úgy ér véget, hogy Troy lesz a városban az első ilyen sofőr.

A Fences cselekménye leginkább a Maxson család apró hátsókertjében játszódik, a sztori mégsem lassú vagy cammogós. Ez jórészt Charlotte Bruus Christensen képeinek köszönhető, valamint Washington magával ragadó alakításának. Később jön csak elő Troy megszállottsága: egyszer régen profi baseballjátékos volt, a „Fekete Liga” tagja, mégis a rossz generációhoz tartozott, ezért nem lehetett sztár. A hírnév és a pénz elmaradt, mára pedig képtelen elfogadni, hogy másoknak is megadatik a lehetőség. Lenézi, gyűlöli a feltörekvő fekete sportolókat. Megnyilvánulásai inkább a rasszizmus múltbéli fékevesztettségét juttatják eszünkbe, nem is véletlenül. Troy képtelen rá, hogy örüljön mások sikereinek — úgy érzi, jogtalanul birtokolja valaki azt a dicsőséget, amely neki járt volna. Ez alól tizenéves fia, Cory (Jovan Adepo) sem kivétel. Troy biztos benne, hogy a társadalom sohasem viseltetik majd másképp a feketékkel szemben. Próféciákat és sötét jövőképeket gyárt, melyeknek forrása az irigység, valamint személyes tragédiája és kudarca. Washington karaktere tisztességes ember, akit szép lassan megfojt a határtalan megkeseredettsége. Troy összetett személyisége az újabb és újabb szereplők megjelenésével egyre jobban kirajzolódik. Testvéréhez fűződő kapcsolatát a lelkiismeret-furdalás és a ki nem mondott bűnök fájdalma jellemzi.

August Wilson drámájának legnagyobb erőssége a zseniális párbeszédekben rejlik. A naturalista, többször profán, érzelemben és lélekben bővelkedő dialógusok a filmváltozatban is hűen visszaköszönnek. A színészi játék kivétel nélkül lenyűgöző. Washington úgy képes megmutatni ennek az állandó belső vívódással küszködő embernek minden oldalát, ahogyan hitem szerint jelenleg senki Hollywoodban. Az agóniához remekül asszisztál Viola Davis, akinek megrázó monológja hordozza a film legsúlyosabb üzenetét. Mindaz, amit elmond, a fekete Amerika mindmáig kísértő múltjának ködén át vetíti előre a jelen gondjait. Troy Maxson az igazságtalanság forgószelével száll szembe azért, hogy a végén egy görög tragédia hőseként árulja el önmagát és a családját is.

Miközben a Fencest nézzük, egy percre sem kételkedünk majd abban, hogy a történetben bemutatott sorsok és emberek nagyon is számítanak. Viszont az is feltűnik majd, hogy ez a film mennyire erőlködik, hogy fontos legyen. Washington alkotása nem váltja meg a mozit, és nem is robban akkorát, mint a Pulitzer-díjas alapanyag — mégsem érezzük majd, hogy gyengébb lángon ugyan, de a maga módján ne működne. Tegyünk egy szívességet magunknak azzal, hogy megnézzük. A zseniális alakítások miatt is kár kihagyni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..