A kis hidegháború korszakát éljük

A napokban alakult meg az új Európai Parlament, 751 újonnan megválasztott képviselővel. Ezért talán most érdemes felvetni azt a kérdést, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió egyéb intézményei a jövőben milyen válaszokat próbálnak adni a világban zajló politikai kihívásokra. Ha világpolitikai szempontból vizsgáljuk az EU jelentőségét, akkor elsősorban Európa és Oroszország viszonyát kell szemügyre vennünk. A legfőbb kérdés az, hogy jelenleg milyen a kontinens országainak viszonya azzal az Oroszországgal, amely napjainkban sokkal jelentősebb világhatalmi tényező, mint az Európai Unió, továbbá energetikai-ipari szempontból első számú nagyhatalom. Európa és Oroszország viszonya meglehetősen változó volt az elmúlt több mint fél évszázadban. A második világháború után, az úgynevezett bipoláris világrend kialakulásával az egykori Szovjetunió befolyása egyre nőtt, míg Európáé folyamatosan csökkent. A két fél közötti rendkívül rossz viszony egészen a hetvenes évekig tartott, csak a helsinki folyamat hozott enyhülést. A Szovjetunió 1991. évi széthullásával pedig az európai integráció és a Szovjetunió jogutódja, Oroszország történetében új fejezet kezdődött, mely még mindig tart. Napjainkban Európa és Oroszország érdekei némely területeken ütköznek, néhol pedig — különféle közös célokból adódóan — fedik egymást. Az utóbbi évtizedekben kialakult viszonylag jó kapcsolatot azonban jelentősen rombolja a közelmúltban kirobbant és kiszélesedett ukrán válság. Az elmúlt hónapokban az ukrajnai helyzet következtében kisebbfajta hidegháború alakult ki az Európai Unió vezető tagállamai és Oroszország között. Az utóbbi továbbra sem tudja levetkőzni magáról a szovjet hagyományú, erőszakosan terjeszkedő, régi gondolkodásmódot. Az új orosz politikai generáció, élén Vlagyimir Putyinnal továbbra is ellenségesen viszonyul az Európai Unió keleti partnerségi politikájához. Ukrajnát például hasonló módon szeretné politikailag integrálni, mint Európa utolsó diktatúráját, Fehéroroszországot. A keleti térség országainak ügyeiből azonban ki szeretné hagyni Európa nyugati felét. Az oroszok ugyanis továbbra is úgy érzik, hogy Európa és az Európai Unió a keleti nyitás politikájával közvetlenül Oroszország belügyeibe szól bele.

Politikai erő az értékalapú politizálással szemben

Az Európai Unió értékalapú politizálása egyelőre vesztésre áll az orosz erőpolitikával szemben. Az EU ugyanis cseppet sem egységes, annak ellenére sem, hogy közös európai intézményről van szó. Külpolitikai eszközei továbbra is rendkívül korlátozottak, sem katonai, sem energetikai hadviselést nem tud folytatni. Az oroszok, ha éppen úgy gondolják, akkor egyszerűen csak elzárják a gázcsapot, és egy szempillantás alatt helyzeti előnybe kerülnek. Az Oroszország és az Egyesült Államok szülte „lépéskényszerekre” pedig Európa egyre kevésbé tud válaszolni, főként abban az esetben, ha továbbra is az eddigi külpolitikáját folytatja. Oroszország egyébként már régóta nincs megelégedve a keleti térségben elért befolyásával. Trójai falovai már egy ideje ott vannak az Európai Unióban és az Európai Parlamentben. A szélsőséges pártok nemrég a francia Nemzeti Front vezetésével nem hivatalos oroszbarát frakciót hoztak létre az Európai Parlamentben. Oroszország Európával szembeni érdekeinek képviseletét jó néhány EP-képviselő tartja szem előtt. Ők egyébként a Krím félsziget annektálásáról szóló orosz referendumot is támogatták. Mindez tökéletesen beleillik Vlagyimir Putyin Eurázsiai Unióról szóló politikai elképzeléseibe. Ez az egykori szovjet felfogáson alapuló külpolitikai doktrína a posztszovjet államoknak nemzeti kibontakozást és igazi szuverenitást ígér, az Európai Uniótól való távolodásért cserébe. Az oroszok hosszú ideje győzködik a térség államait, hogy az EU intézményeinek korlátozásai számukra fölöslegesek, többet érnek nekik a különféle, lazább és szorosabb posztszovjet szövetségek, együttműködések. Az, hogy Oroszország jelenleg határozott és kemény külpolitikát képvisel Európával szemben, egyáltalán nem véletlen. Az orosz vezetőség ugyanis nagyon jól tudja, hogy gazdasági kilátásai csak rövid távon jók. Közép- és hosszú távon Oroszország valóban rossz gazdasági helyzetbe kerülhet, ami jelentősen ronthat nagyhatalmi kilátásain. Számára most van itt az ideje az offenzív politizálásnak. Európa külpolitikai esélyei viszont talán hosszú távon javulhatnak. Nem ártana a közeljövőben acélosabb külpolitikát kialakítani — lehetőleg szürke eminenciások, avagy EU-bürokraták és jelentéktelen képviselők nélkül. Karizmatikusabb és határozottabb politikai vezetőkre van igény. Mindezek nélkül ugyanolyan forgatókönyvek sora alakulhat ki, mint amilyenek az ukrán válság kapcsán íródtak. Európa ugyanis az eddigiekben sem politikai akaratát, sem pedig társadalmi nyomását nem tudta kifejteni annak érdekében, hogy a keleti térség országait kiszabadítsa az oroszok öleléséből.