Az idei év bővelkedik meglepetésekben, tehát egy igazi szezonba csöppentünk, ami az induláskor még nem volt ennyire valószínű. Egy sima verseny nem tudja lekötni az ember figyelmét, de az idén szinte minden futam hozott valami újat, valami érdekeset, vagy csak izgalmas volt a legutolsó kanyarig, ahol már látszott a kockás zászló.
Most, hogy a versenyzők valóban a megérdemelt szabadságukat töltik, hogy a második felvonásnak kipihenten vágjanak neki, jut idő egy kis értékelésre. A sok furcsaság érdekessé tette a futamokat, az idén valamivel többen követik őket, az ezzel a sporttal aktívan foglalkozók száma jóval nagyobb, mint az előző években. Hogy miért vált ennyire érdekessé a Forma—1, miért beszélnek róla többen, azt nem tudni, de az biztos, hogy egy új szintre került. Tekintsünk vissza, hogyan is telt az első futamtól a szünetig ez az izgalmas futamsorozat.
Az első furcsaság a kezdési idő, mely 14 óráról 15 óra 10 percre tevődött. Ez a vasárnapi ebéd szempontjából jó, nyugodtabban falatozhatunk, és a pohár italunkat is lassan, az asztal mellett fogyaszthatjuk el. Más szempontból azonban nem annyira lényeges ez a változtatás, de ha így van, akkor jó, valami biztosan közrejátszott, hogy így legyen.
A táblázat elég tarka, viszont megállapíthatjuk, hogy a favoritok most is az élmezőnyben vannak. Ausztráliában Hamilton a második volt, Vettel pedig az első helyen végzett. Akkor sokan azt mondták, hogy a Ferrari erősebb, jobb, mint a Mercedes. A bahreini nagydíj is azt sejtette, hogy Vettel toronymagasan fog vezetni, de hát nem így történt, mivel a magyar nagydíj után Hamilton vezet 213 ponttal, Vettel pedig a második helyen áll 189 ponttal. Ez a különbség nem nagy: egy győzelem, és újraindulhat a számítgatás. A két másik pilóta, Räikkönen és Bottas is állandó versenyben van egymással, ami az eredményen is látszik. Mindketten keményen odateszik magukat, ha kell, vigyázzák a csapattársat, vagy éppen igyekeznek futamot nyerni. Az autóikkal ezt meg is tehetik, hiszen jók a beállítások, a csapat is segíti őket, ám mindenki tudja, hogy a fő feladat a nagyágyúkat segíteni, hogy a trófea mindenképp hozzájuk kerüljön. Bárki lesz is a győztes, az megérdemli, kemény munkával szerzi meg a világbajnoki elismerést, nekünk pedig szép perceket ajándékoz. Ricciardo távozása a Red Bulltól igazi bombaként robbant, erre senki sem gondolt. Hogy valójában mi az oka a döntésének, azt majd csak jövőre fogjuk megtudni, de addig is elmondhatjuk róla, hogy valódi versenyző, sohasem kiabált vagy duzzogott, mint például Alonso. Az arcán mindig ott a mosoly, és hát a munkájára semmi panasz nem lehet, jól csinálja azt, amit csinál. Verstappen valamivel jobb pilótának tűnik, de ami lényeges ebben a sportban, az az, hogy nem lehet fejetlenül versenyezni, ezt pedig néha elfelejti, és veszélyezteti a többieket is. Tehát a győzelmet helyezi mindenek elé, és lehet, hogy ezért nem annyira közkedvelt. Mindenképp jó versenyző lesz, amikor beérik, megkomolyodik. A szezon elején még a következő Schuminak hívták, most már azonban más szelek fújnak Verstappen háza tája felől. Ő kitart a Red Bull mellett, és a csapat rá építi a hátralevő időt, mert futamokat kell nyerni. Alonso az egyetlen olyan pilóta, akit senki sem szeretne szerződtetni, legalábbis egyelőre. El kell ismerni, hogy jól versenyzik, viszont a csapattal állandó vitában áll, ez pedig a teljesítményre is hatással van. A tavalyi évhez viszonyítva a kilencedik hely ajándék számára. Voltak műszaki és vezetői hibák, illetve minden, ami belefér, de a rutinos versenyző ezt szépen leküzdötte, és felhozta a csapatot az élmezőny közelébe. Hogy merre fog tartani Alonso, az a jövő titka, mindenesetre az Indicar a legvalószínűbb irány számára, mivel ezt már nagyon sokszor elmondta. Ha kiszáll a Forma—1-ből, még egy világbajnokkal lesz szegényebb a mezőny.
Ne hagyjuk ki a többi versenyzőt sem, ők is hozzátartoznak a száguldó cirkusz artistáihoz: Hülkenberg 52, Pérez 30, Sainz 30, Ocon 29, Gasly 26, Grosjean 21, Leclerc 13, Vandoorne 8, Ericsson 5, Stroll 4, Hartley pedig 2 ponttal foglal helyet a táblázatban. Ez az állás a végeredményig biztosan változni fog, és születhetnek még óriási meglepetések is, amit nagyon szeretnénk, hiszen így még izgalmasabb lenne a verseny. Ami a pilótákat illeti, a szabadság után ismét elrajtol a mezőny, az újításokról pedig csak akkor fogunk értesülni, amikor az autók elfoglalták helyüket a rajtrácson.
A további hírek is idekívánkoznak, hiszen ha Forma—1, akkor pletykában, találgatásban és újdonságban sosincs hiány. A Force India tulajdonosváltása nagy döbbenetet idézett elő, a Williams-istállóban pedig nem kevés bonyodalmat, hiszen egy nagy pénzforrás távozik, Stroll apuka ugyanis felvásárolta a csapatot, így a Force India első számú pilótája lett. A Williamstől jövőre a Martini is megválik, így ez a nagy hírű csapat akár csődbe is juthat — hacsak Sir Frank Williams nem fogadja el a Mercedes ajánlatát, mely szerint a B csapat lehet az övé. Ha tehát elvállalja a másodhegedűs szerepét, akkor a Williams-istálló megmenekül, ellenkező esetben viszont talán ismét megszűnik egy nagy múltú és ismert csapat.
Ami az újításokat illeti, hamarosan bemutatkozhat az okosgumi, mely szenzorokkal van teletűzdelve, és szinte minden paramétert folyamatosan küld a központi számítógépbe. Ugyancsak nemsokára érkezik a várva várt, kizárólag villanymotorral meghajtott Forma—1-es bolid is. Ez lesz a csúcs a technikai fejlesztések világában, és ennél újabb fejleményre már nemigen számíthatunk a motorsportban.
Folytatás augusztus 26-án a belga nagydíjjal, a vége pedig november 25-én lesz Abu-Dzabiban. Nagyon izgalmas futamokat fogunk látni, annyi biztos. További jó szurkolást, valamint izgalmas futamokat, és győzzön a jobbik!