Fejlesztések a sport- és rekreációs központban

Fejlesztések a sport- és rekreációs központban

Február 7-én Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Nebojša Rakić polgármester-helyettes látogatást tett a sport- és rekreációs központban (valamikori Partizan épülete), mely felújításának második része a közelmúltban fejeződött be.


A szerző felvételei

Az épületben új helyiségek állnak a küzdősportokkal foglalkozó klubok rendelkezésére, de a sportszövetség sikeres pályázatának köszönhetően új felszerelések beszerzésére is sor került.

Igor Vuković, a magyarkanizsai sportszövetség titkára elmondta, hogy a helyiségeket tizenhárom sportegyesület mintegy 350 versenyzője használja, de a központ kapui a sportolni vágyó lakosság részére is nyitva állnak. A sportágak közül a többi között cselgáncs, boksz, aikido, crossfit, tinifitnesz, babafitnesz, tenisz, aikido és kosárlabda van jelen, a súlyzóterem kialakítása pedig folyamatban van.

Fejsztámer Róbert polgármester örömének adott hangot a munkálatok második fázisának befejezését illetően, hiszen több sportklub évek óta igényt tartott egy teremre, ahol télen és rossz idő esetén edzhetnek.

— A beruházás értéke mintegy 5 millió dinár, melynek felét az önkormányzat saját eszközökből biztosította, a másik felét pedig a tartományi ifjúsági- és sporttitkárság. Az igényeknek megfelelően, a sportszövetség közreműködésével próbálunk reagálni a sportklubok igényeire, kéréseire, hiszen ebben az épületben a termek is úgy vannak kialakítva, hogy a különböző sportágaknak megfeleljenek. Az emeleten egy konditerem létesül, az udvari részben pedig különböző sportszereket helyeznénk el, ahol szabadtéri edzéseket végezhetnek majd a sportolók. Ennek megvalósulásával a sportközpont hosszútávon kiszolgálja a sportolók igényeit. Bízunk benne, hogy egyre több gyermek választ magának klubot és sportágat, ezáltal egészségesebb életet, ami önkormányzatunk számára is kiemelten fontos — mondta a polgármester.

A felvételek a helyszínen készültek.


Még több kép!▼

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Fejlesztések a sport- és rekreációs központban
A Pálya Széléről
Fejlesztések a sport- és rekreációs központban
A Pálya Széléről
Facebook

Támogatóink