A legtöbben a két nagy szakszervezeti szövetséghez, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségéhez (SZÖSZSZ) és a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezethez tartoznak, de mintegy 2000, semmilyen szövetséghez nem tartozó szakszervezet is be van jegyezve. Az a szakszervezet viselheti a reprezentatív jelzőt, amelynek taglétszáma eléri a teljes tagság 15 százalékát. Ennek a feltételnek csak a SZÖSZSZ és a Függetlenség tesz eleget. Az előbbi a nagyobb, mint az egykori állami szakszervezet utódja csaknem egymilliós taglétszámmal büszkélkedhet. A Függetlenségnek mintegy 185 000 tagja van.

* A hazai hírek mind gyakrabban szólnak a sztrájkokról, melyeket egy vagy több szakszervezet aktivistái szerveznek. Tóth Báthori Erzsébetet, a Magyar Szó napilap munkatársát szeptemberben választották meg a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezet tartományi bizottságának elnökévé. Elsőként arról kérdeztük, hogyan lett a tartományi bizottság elnöke.

— Többszöri felkérésre vállaltam csak el. Bevallom, egy kicsit féltem a felelősségteljes feladattól. Nem vagyok jogász, az ilyen munka végzéséhez viszont alapos jogi ismeretek kellenek. Az, hogy magyar vagyok, a nyelvtudás miatt előny, ezzel biztattak, és a tapasztalat azt mutatja, hogy valóban előny. Megválasztásom előtt benyújtottam a programomat, mely jó fogadtatásra talált, mert egészen más hangot ütött meg, mint a korábbi gyakorlat. A szakszervezeteinkre jellemző „kocsmai” stílus helyett megpróbáltam egy európai értékeket szem előtt tartó programot megalkotni.

* A „kocsmai” jelzőnek van egy negatív kicsengése. Pontosan mit ért ezen?

— Nem negatív értelemben használom. Az egypártrendszerben a szakszervezet is az uralkodó párt befolyása alatt állt, tevékenysége sokszor a tüzelő és a télirevaló beszerzésére, nyaralások szervezésére korlátozódott. A 90-es évek viharában aztán az érdekvédelem kiszorult a legális közéletből. Jobb híján az elégedetlen dolgozók a kávéházakban, kocsmákban szerveződtek. Nem ítélem el ezt a formát, de azt hiszem, már túl kellene lépni rajta. Az érdekvédelmet előre meghatározott program alapján, pontosan megfogalmazott irányelvek szerint képzelem el, amikor a munkaadóra nem úgy tekintünk, mint az ellenségünkre, hanem mint partnerre. Az emberek a politikusoktól várnak megoldásokat. Az európai gyakorlat más. Ott már be vannak járódva azok a módszerek, amelyek a vitás kérdések megtárgyalását, a munkáltatók és a munkavállalók közötti megegyezés létrejöttét segítik. A szakszervezeteknek kulcsszerepük kellene hogy legyen a szociális párbeszéd erősítésében. A kormány helytelenül járt el az olyan életbe vágóan fontos törvények meghozatalakor, mint amilyen a munka- vagy a csődeljárási törvény, mert nem vette figyelembe a szakszervezetek követeléseit. Véleményem szerint stabil gazdasági légkör csak akkor alakítható ki, ha folyamatos a párbeszéd, ha a gondokat tárgyalásos úton próbálják rendezni. Szerbiában sok esetben a munkaadók megbízásából alakítanak meg egy-egy szakszervezetet. Vannak becsületes munkáltatók is, de nagyon sok még a visszaélés. Hiába jók az előírások, ha nem tartják be őket.

* A Függetlenség jó kapcsolatot ápol a magyarországi szakszervezetekkel, már két találkozót rendeztek. Milyen tapasztalatokat szereztek?

— Gyulán volt egy találkozónk a LIGA Szakszervezetekkel. Megtudtam, hogy Magyarország esetében az EU-csatlakozás nem segítette, hanem hátráltatta a munkavállalók jogainak érvényesítését. A Munkástanácsok Országos Szövetségével szervezett újvidéki találkozón pedig a magyar kollégák azt tanácsolták, hogy az olyan „kincseket”, mint a vízművek vagy az áramtermelés, ne hagyjuk magánosítani, mert akkor kiszolgáltatottjai leszünk a neoliberális gazdaságpolitikának, mely vadászterületként tekint a térségre.

* Milyen egyéb nemzetközi tapasztalatokat sikerült még begyűjteni?

— A gazdasági válság és a szociális párbeszéd volt a témája annak a konferenciának, amelyet a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC), a Függetlenség és a SZÖSZSZ közösen szervezett. Az ITUC főtitkára, Sharan Burrow asszony elégedetlenségét fejezte ki a szerbiai állapotok miatt, és ezt közölni fogja Aleksandar Vučić miniszterelnökkel is. Burrow a konferencián hangsúlyozta: az embereknek tudniuk kell, hogy joguk van a minimálbérre, a kollektív szerződésre, ha pedig dolgoznak, de nem kapnak fizetést, az lopásnak minősíthető.

* A munka során fontos a személyes kapcsolattartás. Mit tesznek ezen a téren?
— A Szakszervezeti Nyílt Napok elnevezésű programunk keretében látogatjuk a tagságot. A sorozatot Zomborból indítottuk, szem előtt tartva a város geopolitikai jelentőségét is. Szabadka és Újvidék lesz majd a következő állomás. Ismertetjük a programunkat, és szeretném, ha csatlakoznának hozzánk a magyar munkavállalók is, mert ha nem szerveződünk, képtelenek leszünk megvédeni magunkat. Régiókban kell gondolkodni, hogy elősegítsük azok gazdasági fejlődését. Nagyon sokan elvándorolnak. Az erősebb gazdaság kiegyensúlyozottabb bérezést eredményez, ami elősegíti a lakosság helyben maradását. A cél, hogy akik itt születtek, itt is boldoguljanak. Mi másként dolgozunk, mint a többi szakszervezet. Jó a szakszolgálatunk, tapasztalt jogászaink vannak.

* Az időszakot a munkabeszüntetések jellemzik. Sztrájkoltak az ügyvédek, a rendőrök, a tanárok, az egyetemisták, a munkások, a háborús veteránok. Ön szerint a jövőben várható-e újabb sztrájkhullám?

— Jelenleg 44 000 dinár az átlagbér, de mintegy 400 000 ember dolgozik a 21 000 dináros minimálbérért, valójában azonban a fele még ezt sem kapja meg. Nagy a munkanélküliség, eközben 10 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak fizetését és a nyugdíjat, ráadásul elbocsátásokkal is lehet számolni, hiszen az állami szférában a szükségesnél sokkal többen dolgoznak. Elégedetlenségre tehát bőven akad okunk. Hiányolom, hogy a felesleget nem kezdték el már régebben átirányítani a versenyszférába. Az embereknek nincs tartalékuk a sztrájk elnyújtására, féltik a munkahelyüket, gyakran elhallgatják, ha jogsértés éri őket. Ezért erőtlenek a megmozdulások. Nem tartok azonban elképzelhetetlennek egy olyan forgatókönyvet, hogy az elégedetlenség a jövőben akkora méretet ölt, hogy leállhat az ország működése. Ezért tartom fontosnak a szociális párbeszéd mielőbbi megkezdését.