Az erzsébetlaki katolikus templom

A Nagybecskerektől 17, Belgrádtól 60 kilométerre fekvő Erzsébetlak (Belo Blato) közép-bánsági falucska messzemenően nem azokhoz a településekhez tartozik, amelyeket csak úgy mellékesen útba lehet ejteni. Oda érkezni kell. Pontosabban visszatérni. Függetlenül attól, itattak-e az illetővel előzőleg ''blatósi” vizet, vagy sem. És attól is, hogy legutóbbi látogatásunktól számítva immár kerek négy esztendő elmúlását jegyezték a kalendáriumok. Leplezetlen izgalommal kanyarodtunk hát rá az óécskai határ ''medvés-szélmalmos vendéglőjénél” kezdődő, kacskaringós töltésoldalra. Vagyis az itteni tájszólással élve: a dolmára, amelyen a vártnál sokkal jobb minőségű aszfalttal dörgölődztek végre össze meghitten a kocsikerekek. Amerre a szem ellát, festői szépségű tavakon táncol a felhőkön átszikrázó napsugár, de erre siet a Béga folyó is Titel felé a szőke Tisza keblére.
Egy váratlan fordulat eredményeként jött össze ez az útfelújítás - szólták el magukat később a helybéliek. Az anekdota-gyanús hírt persze nem szabad készpénznek venni, ám a falu adaterős elöljárói után azon a délelőttön sikertelenül érdeklődünk! Ez persze érthető, hiszen a menetrenden kívül befutó vendégek fogadására sehol sem szokás bizottságot állítani. Gazdaságilag is indokolt ez a tény, hiszen amióta az új ezredév derekán a falu hivatalosan is bekapcsolódott a vajdasági etno-öko-rurális vérkeringésbe, a sporthorgászatot, a vadászatot, a festegetést és más egyéb foglalatosságot kedvelő turisták helyben is kaphatnak szállást és elemózsiát. A nagyvárosinál merőben egészségesebb, ezenkívül pedig hatványozottan szúnyogbarát környezetben. A stajićevói vendéglős cukrászdája előtt egy körülabroncsozott törzsű, államilag is védett vén eperfa silbakol méltóságteljesen. A gazda továbbra is csak délutánonként jár ki a faluba boltot nyitni, így a tervezett kávészünet sem jön be a képbe!
A szusszantáshoz, az emlékébresztő falunézéshez tehát a főutcát szegélyező szibériai nyírfasor árnya alatti sétát választjuk. Hatalmasra nőttek már bizony azok a fák is, amelyek tövét nem is oly rég még friss ültetésű facsemeteként locsolgattuk Kovács Józsival és Zoli vejével nyárderéki alkonyatok idején a helyi tűzoltóőrs tartálykocsijának fedélzetéről. Megnőtt, sajnos, az utcák néhai istenadta libahizlaldáin vadon burjánzó fű is... Déli tizenkettő lévén szinte áll a levegő, csak az evangélikus templom harangjai s a kaszálásban megfáradt Pisti bácsi köszön rám az utca túloldaláról. Az utóbbi is része volt annak az építőcsapatnak, amely a régi idők szellemében újraépített Tájház padlását saralta anno, de ha kérik, az öreg még ma is épít kemencét, csőszködik vagy éppenséggel kaszál.
Kicsiny a falu, és rokon itt szinte mindenki mindenkivel, így hamar értesülünk a bácsikától az elmúlt évek sikereiről és kudarcairól, a hajdani másfél hónap szolgálati idő alatt megismert emberek hogylétéről. Szerbül kezdi, habár ő is ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik a magyar anyanyelve mellett a helyben használatos szlovák és bolgár nyelvet is becsületesen elsajátította. Lényegében éppen erre az adottságukra a legbüszkébbek az erzsébetlakiak! Mert ugyebár volt nekik messze földön híres és jól jövedelmező nádfeldolgozó ''zádrugájuk” is... A megélhetést alig-alig biztosítani tudó csekélyke 600 megművelhető hold mellett, amelyet a falujukat övező 1600 holdból ki tudtak hasítani.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Erzsébetlaknak 1473 lakosa volt, 488 (27,99%) lélekszámú magyarral. Hagyományosan katolikus felekezetűvel, amelynek Árpádházi Szent Erzsébet-temploma ugyancsak ott magasodik a falu parkosított központjában. Tőszomszédságában a Testvériség-egység nevet viselő általános iskolának, a már említett tájháznak, posta- és anyakönyvi hivatalnak. Rézsút szemben a vendégszállónak is beváló parókiával, illetve a 2007 szeptemberében felavatott nemzetközi kutatóközpont épületével, amelynek létrehívását dr. Gyarmati Zoltán volt tartományi környezetvédelmi titkár neve fémjelzi.
De vajon mitől is csodafalu Erzsébetlak? Természetesen nem attól, hogy a ''hírös blatósi vizet” immár szódavíz formájában is forgalmazzák, vagy hogy ezen a tájon az egykor őshonos mangalica sertés is otthonra lelt. De még attól sem, hogy minden kezdeti nehézség ellenére a falusi turizmus mégiscsak éltető táptalajt fogott a fehér sárban. Ösztönszerűen motiválva a már bejáródott s a leendő szállásadókat egyaránt az új ötletek, kínálatok alkalmazásában! Sokkal inkább attól, hogy a falu új lendülettel szárnyaló Császár-tó Magyar Művelődési Egyesületének mintegy száz aktív tagja van. Vagyis az ott élő magyarok egyharmada tagja! - tudtuk meg Pozsár-Halász Évától, az egyesület fiatal elnök asszonyától. Igyekezetükről mégis csak elvétve lehet olvasni a vajdasági írott sajtóban, amely ezen a tájon továbbra sem kapható szabad eladásban. Némely vélemények szerint voltaképpen nincs is rá igény, hiszen az ifjabb generáció tagjai inkább szerbül kommunikálnak egymással, noha az ún. magyar zenét ők is hallgatják, a számok szövegét pedig - ez bizonyított tény - betéve tudják...