Érzésből dolgozom

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Érzésből dolgozom

Hosszú kabát és haj. Széles karimájú fekete kalap. Sál. Sűrű szempillák. Zöld szemek. Titokzatos mosoly... Igen, igazi szívtipró (lehetne). ,,Figyusz! Ő Kalmár Zsuzsa férje! - sóhajtanak fel nem kis irigységgel a hangjukban a tini lányok, s igyekeznek legalább a közelébe furakodni. Sajnos...

Hosszú kabát és haj. Széles karimájú fekete kalap. Sál. Sűrű szempillák. Zöld szemek. Titokzatos mosoly... Igen, igazi szívtipró (lehetne). ,,Figyusz! Ő Kalmár Zsuzsa férje! - sóhajtanak fel nem kis irigységgel a hangjukban a tini lányok, s igyekeznek legalább a közelébe furakodni. Sajnos, itthon legtöbben így ismerik Mezei Zoltánt, hiszen ritkán látható színpadon. Pedig felejthetetlen alakítást nyújtott a Titanic vízirevüben, s nemrég a Murlin Munróban tapsolhattunk neki. A darab a kisvárdai fesztivál nagydíját kapta, női szereplőit (Pesitz Mónikát és Vicei Natáliát)is jutalmazták, Zoltán pedig a benne megformált epizódszerepével az itthoni zsűrit kápráztatta el a 2004/2005. színházi évad értékelésekor. A rendezéseiben futó zenés darabokra (Van, aki forrón szereti, Charlie nénje) hetekig, hónapokig nem lehet jegyet kapni. Az évadot lekerekítő Záróra pedig ,,kísérleti jellege ellenére is minden jel szerint nem várt fergeteges sikerre számíthat ősztől, élén a Blue Moon Banddel. Mi tagadás, egy hosszú csönd és szakmai távollét után Mezei Zoltán ismét önmagára lelt, amit a gálaműsoron átvett társulatigazgatói különdíj is ékesen bizonyít.
* Diplomázás után rögtön eltűntél a szemünk elől, talán ezért is nem emlékszik a közönség a szerepeidre. Hol jártál, mit csináltál az elmúlt évtizedben?
- Ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozom, amelynek megadatott az a lehetőség, hogy már másodévesen játszani tudtunk nagy és neves rendezőkkel a nagyközönség előtt. Nagyon élveztem ezeket az esztendőket, sok jó szerepet kaptam. Tersánszky: Kakuk Marci, Arthur Miller: Édes fiaim... Slawomir Mrožek Károly című darabjában a szemorvost alakítottam, amiért a hivatásos színházak találkozóján különdíjban részesültem. Az utolsó évfolyamon vendégrendezőként érkezett hozzánk Verebes István, megakadt a szeme rajtam, s meghívott a nyíregyházi színházba, ahol akkor épp társulatigazgató is volt. Hosszas vívódás után - nem mindegy ugyanis egy kofferral a kézben megindulni az ismeretlen felé, aki ezt átélte, tudja - végül is a 96-os évadot már ott kezdtem el. Nagy-nagy lelki teherrel a hátamon hagytam el Újvidéket, Szabadkát, a szüleimet, Zsuzsát - mert különben én egy ragaszkodó típus vagyok -, de akkor olyan áldatlan állapotok uralkodtak az országban, hogy ha meg akartam élni a fizetésemből, el kellett fogadnom a felkínált lehetőséget.
* Az a hír járta rólad akkor, hogy nagy sztár lettél, bonviván...
- Valóban, már az első évben sikert sikerre halmoztam. Megszereztem a közönség díját és a szakmai megbecsülést, kiérdemeltem a megye, illetve a város elismerését is. Mindezt annak köszönhettem, hogy egy kiválóan működő színházba kerültem, ahol egy nagyszerű társulatigazgató olyan jól végezte a dolgát, hogy mindenki megtalálta a maga helyét, s azok a bizonyos rossz energiák (irigység, vetélytársi féltékenység, kishitűség) nem tudtak érvényesülni. Csak évekkel később jöttem rá, hogy rosszul sáfárkodtam a szerencsémmel, könnyelműen vettem a sikert. Mivel az igazgató elfogult volt irántam, nem vettem komolyan, ha egy-egy intő megjegyzést kaptam a kollégáktól, hogy azért azt meg azt a szerepet komolyabban kellett volna vennem. Népszerű voltam, s ennyivel beértem. Egyszóval fejembe szállt a dicsőség!
* Aztán tavaly nyáron felbukkantál a Tanyaszínházban, Moliére-t rendeztél. Időközben megnősültél, s nemsokára apa leszel... Mi szél hozott haza, hiszen most is elég mostoha körülmények között dolgoznak színészeink? A családalapítás, a fészekrakás vágya?
- Sajnos be kell vallanom, nem ez volt a döntő tényező. Öt évig voltam a nyíregyházi társulat tagja, aztán szabadúszó lettem. Ez egy nagyon izgalmas kihívás volt a számomra, mert egyszerre játszhattam a dunántúli Forrás Színháznak, a békéscsabai Tháliának, jártam Németországban, Svédországban, megismerkedhettem a Musical Színházzal... Évente harmincöt-negyvenezer kilométert hajtottam le, megtörtént, hogy 21 nap alatt 29 előadásban szerepeltem három helyszínen, vagy hogy öt nap alatt nyolc figura bőrébe bújtam bele. Néha úgy mentem be a színházba, hogy csak az öltőzőben tudtam meg, melyik darab fut aznap...
* Ez a felpörgetett életmód nem hagyott nyomot a Zsuzsával való kapcsolatodon?
- Dehogynem! Mindkettőnket megviselt olykor a másik hiánya, hiszen Zsuzsa is elszegődött Egerbe, állandó mozgásban voltunk, néha heteken át csak telefonon hallottuk egymást, de hát a világ ajtaja tárulkozott ki előttünk, s a megmérettetések határa a csillagos égig terjedt.
* Nos, akkor miért is tértél haza?
- Hát igen... Ez a nagy rohanás, ez a nagy bizonyítási vágy mélységes lelki válságba taszított. Odáig jutottam, hogy iszonyodni kezdtem a színpadtól. Kiégtem, s hogy ne legyen végleges az összeroppanásom, kényszerszünetet parancsoltam magamnak. Egy évig édesapám autóit bütyköltem (autószerelőként érettségiztem a középiskolában) meg az újvidéki akadémián dolgoztam tanársegédként. Aztán tavaly ősszel elszegődtem a szabadkai magyar társulathoz.
* Még mindig idegenkedsz a színpadtól? Hiszen többet rendezel, mint játszol.
- A szerepekkel az a gondom, hogy gyorsan megunom őket. Eljátszom őket egyszer-kétszer, ötször, de utána már csak ismétlek, s ez kifáraszt. Nem tudom újraértékelni és újraépíteni a figurákat, s ez nem jó. Akkor nincs tétje a játéknak. A színész pontosan érzi, mikor jött el a pillanat, amikor azt mondhatja, ezért ma érdemes volt bejönni, most elégedetten mehetek haza. Ilyen alkalom évente ha háromszor adódik... Rendezőként viszont az előadás megszületésének minden szakaszára oda kell figyelnem, s ez végig lázban tart. Csodálatos érzés látni, hogyan valósulnak meg a tervek, hogyan szökkennek szárba az ötletek, a bemutatón a beépített elemekre (,,aknák-ra) hogyan reagál a közönség...
* Rendezőként mi a munkamódszered: utasítasz vagy hagyod kibontakozni és érvényesülni a színészt?
- Érzésből dolgozom. Nem centizek ki semmit előre. Tapasztalatból tudom, hogy a saját elképzeléseimet nem erőltethetem rá másra, mert az rosszul sül el. A csoportmunkát szeretem. Amikor mindenki a maga módján hozzájárul az alkotáshoz. Így született meg a Záróra is, amelynek az ötlete Pálfi Ervintől és Szőke Attilától ered. A záróvizsgájukra készülődtek, tanárként én javasoltam nekik az Ételliftet, bele is kezdtek, de félúton elakadtak. Akkor kérték a segítségemet. Leültünk, beszélgettünk, s nagyon kellemes munkalégkör alakult ki. Mi lenne, ha egy olyan darabban játszhatnának, ami a zenéről szólna, és egy jót muzsikálhatnának is benne... Szóval megszületett egy gondolat, egy alaphangulat, egy életérzés, s ezzel az ,,alaptőké'-vel indultunk. A szövegkönyv csak a zenekari próbák megkezdése után készült el, fokozatosan, úgy, ahogy a ,,kvartett kialakította a spontán játék közben.
* De a négyes felbomlott, a Blue Moon Band egyik tagja, Katkó Ferenc elhagyta Szabadkát, mert jobb munkafeltételeket ígértek neki szülővárosában, a kárpátaljai Beregszászon. S nem ő az egyetlen színészünk, aki ebben az évadban elhagyta Vajdaságot. Több évnyi külföldi tapasztalat után milyennek látod az itthoni helyzetet?
- Úgy gondolom, a színháznak lételeme a vércsere. Persze, a társulat számára érvágás is lehet, ha egyszerre több embert veszít el, de úgy látom, jelenleg nagyon sok tehetséges fiatal alkotó van Vajdaságban, akiket fűt a tenni akarás. Adjunk hát nekik lehetőséget. Hogy nincsenek énekes-zenész-táncos színészeink? Majd megtanulnak énekelni, táncolni, ha motiváljuk őket. Ha elhúzzuk orruk előtt a mézesmadzagot... Ne feledjük, az utóbbi tíz évben éledt fel hamvaiból a Szabadkai Népszínház, s az Újvidéki Színházban is egy teljesen fiatal generáció vette át a stafétabotot, amikor mindenki más szétszéledt a nagyvilágban a polgárháború miatt. Ha nem is csodákat, de nagy dolgokat műveltek mindkét helyen. Feltették a lécet. Maguknak, s az elkövetkező nemzedékeknek. Erre építsünk most!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Érzésből dolgozom
Szabadkai Napló
  • BARÁCIUS Zoltán
  • 2010.09.29.
  • LXV. évfolyam 39. szám
Érzésből dolgozom
Interjú
  • TOMEK Viktor
  • 2005.03.09.
  • LX. évfolyam 10. szám
Facebook

Támogatóink