Ez a ma emberének szinte hihetetlennek hangzik, hiszen teljesen átalakult a családmodell. Többnyire szükségből él még együtt a nagyszülőkkel a család, azért, mert nincs lehetősége külön lakás vásárlására. A szűk családi kör az elterjedt modell, amikor csupán a szülők és a gyerekek élnek egy háztartásban. Talán nem a nagycsalád a legideálisabb együttélési forma, az viszont biztos, hogy nagyobb biztonságérzetet nyújtott a családtagoknak, mint a mostani nukleáris családmodell. Egyre inkább atomizálódik a társadalmunk, egyre jobban elhidegülünk embertársainktól, és ugyanez a családokra is jellemző. A családmodellek átalakulásával egyidejűleg a népesedési mutatók is egyre drasztikusabbak. Ilyen-olyan, jogos vagy jogtalan kifogásokkal a szülők kevés gyermeket vállalnak, holott régen is volt szegénység, méghozzá hatalmas méretű, sőt versenykapitalizmus és feudális világ is létezett. Ami azonban akkor nem volt, az a sikerközpontú, önmegvalósító, karrierista szemléletmód. A tömegpropaganda pedig az önmegvalósítás szlogenje mögé bújva tulajdonképpen a divatot diktálja, azt a divatot, amely a sikerességről, a karrierről, a pénzről és az elismertségről szól. A máról holnapra élés a követendő példa. De nem szabad mindenért a fiatalokat, illetve a szülőket okolni, és nem elég őket meggyőzni, nevelni, felvilágosítani. Ha valaki változtatni akar ezen a mostani helyzeten, valóban nagy fába vágja a fejszéjét.

A máról holnapra élés elvét a „nagyok” honosították meg gondolkodásunkban, azok a pénzemberek, bankárok, akik csak számot, statisztikát, vásárlót látnak bennünk. Ők azok, akik a haszon érdekében bármire képesek, és ráadásul a tömegpropaganda is az ő kezükben van. A hasznos fogalma teljesen átértékelődött, és a kapzsiság is teljesen új jelentést kapott — már nem pejoratív értelmű. Ki kell mondani: a mai társadalom számára a gyermek értéktelen.

A nyugdíjas nem termel, szavazni azonban eljár, és gyógyszert is vásárol, tehát „hasznos része” a fogyasztói társadalomnak. Egy gyermek viszont ebből a szempontból „haszontalan”. A máról holnapra élés elve miatt a gyermekek mindenféle statisztikából kiesnek: nem szavazhatnak, de egyelőre még dukál nekik az ingyenes oktatás; közvetlenül csak nehezen lehet a propaganda által befolyásolni őket, ellenben a leginkább rászorulóknak a mindenkori kormányok kénytelenek valamiféle minimális szociális segélyt nyújtani.

A politikusoknak, illetve a végrehajtóknak, úgy tűnik, eszük ágában sincs egy olyan oktatási rendszert, szociális hálót kialakítani, amely orvosolná korunk egyik legfőbb problémáját, és eszük ágában sincs egy olyan családbarát gazdaságot támogatni, amely előnyben részesítené a többgyermekes családokat. Nem csak négy évben — amíg a mandátum tart — kellene gondolkodni.

Vajon meddig működhet az a gazdaság, ahol a melós pénztárcája csupán hideg bankjegyekkel, hitelkártyákkal, nem pedig gyermekei fotóival van tele? Fotókkal, amelyeket olykor-olykor elővéve elmondhatja: értük teszem!