home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Értéket teremteni, s annak hírét elhinteni
Kónya-Kovács Otília
2019.12.05.
LXXIV. évf. 48. szám
Értéket teremteni, s annak hírét elhinteni

Szűcs Imrének állítottak emléket Törzsudvarnokon

Törzsudvarnokon nemrégiben megtartották a IX. Szűcs Imre Gyermekvers- és Prózamondó Versenyt. A rendezvény előtt felavatták a falu szülöttének — aki egyúttal az esemény névadója is — tiszteletére készült emléktáblát.


Hajnal Jenő ünnepi beszéde

Szűcs Imre emléktábláját Dudás Sándor szobrászművész készítette, leleplezésekor Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott alkalmi beszédet.

— Egy olyan költőnek állítunk ma tartós emléket, aki legfontosabb alkotói küldetésének tartotta, hogy elhozza a változást ebbe a „mi kis tenyérnyi” magyar valóságunkba, és hogy hírt vigyen innen az „elkülönültekről”. Értéket teremteni, s annak hírét elhinteni. Nemes és nagyszerű feladat, melynek példáját éppen az ő életművében fedezhetjük fel. Gyermekversei ugyanis az ember és a természet egységét ünneplik, azt a harmóniát, amely a legkisebbeknél még életfeltétel. Ezt tudatosítani és megvédeni volt Szűcs Imrének a legszebb, legfelelősségteljesebb feladata, a valóság fájdalmas és halálos ölelésének közelében is. Gyermekversei — minden teher és súly ellenére — az életöröm jegyében fogantak: formájuk, rímképletük és motívumaik szerint változatosak, sőt, gyakran talán túl egyszerűen és könnyen kínálják a bensőséget és gondtalanságot is a fiataloknak. A kicsiket hazavezérlő, csillagokhoz hasonlító utcákhoz ír verset a költő, amelyek azonban „Mihelyt megszületnek… / azonnal más-más nevet kapnak, / bár egyformán hazavezérelnek, akár a csillagok”. Megpróbálja elhitetni önmagával és olvasóival is, hogy a világ otthonos, vagy azzá tehető, a jövő pedig emberszabású — hangsúlyozta ünnepi felszólalásában Hajnal Jenő.


Nagy Magdolna köszöntője

A verseny egyik fő szervezője, Nagy Magdolna, a Jó Pajtás felelős szerkesztője is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, Szűcs Imre emlékét talán leginkább a gyermekversei őrzik.

— Bizonyára éppen ez vezérelte gyermeklapunkat és a mellette álló Magyar Szót, a Szűcs Imre nevét viselő, magyar oktatást és művelődést fejlesztő helybeli társulást, a Forum Könyvkiadót, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget, továbbá Begaszentgyörgy és Kishegyes Önkormányzatát, hogy megszívlelje Pál Károly ötletét, és útjára indítsa gyermekversmondó versenyünket éppen itt, Szűcs Imre bánáti szülőfalujában, ahol már akkor, 2011-ben sem volt magyar nyelvű oktatás. Megvolt viszont az akarat arra, hogy az általános iskolás korú szavalók és felkészítő tanáraik évente egyszer elhozzák a vajdasági magyar költészet remekeit ebbe a kis helységbe. Nem titkoltan éltetett bennünket az a remény is, hogy jelenlétünkkel az itteni magyarságot erősítsük, és elhintsük a mindig van újrakezdés gondolatának magvát — hangzott el Nagy Magdolna üdvözlőbeszédében.


Az emléktábla leleplezése

Köszöntőt mondott még Dejan Melar, Udvarnok Helyi Közösségének tanácselnöke, valamint Lázár Jenő begaszentgyörgyi községi tanácsnok. Az emléktáblát Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója és Molnár Krekity Olga, a zsűri oszlopos tagja leplezte le, Kónya Sándor csókai versénekes pedig Szűcs Imre több költeményét adta elő gitárkísérettel.

Az emléktábla leleplezése után az iskolában megkezdődött a gyermekvers- és prózamondó verseny. A jelenlevőket, versenyzőket, felkészítő pedagógusokat Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője köszöntötte, majd a több mint negyven résztvevő teljesítményét háromtagú zsűri bírálta el: Molnár Krekity Olga mellett Barta Julianna és Kovács Jolánka. A szakemberek korcsoportonként több díjat is odaítéltek.


Versenyre várva

Az elsős és a másodikos diákok közül az első díjat Mészáros Bálint érdemelte ki Temerinből, második a muzslyai Juhász Inez lett, a harmadik helyen pedig a temerini Zakinszky Emina és a muzslyai Molnár Rita végzett. A harmadik és a negyedik osztályosok mezőnyében a legjobb a temerini Gombár Réka lett, őt a zentai Soós Fanni követte, a harmadik helyre pedig a muzslyai Csíszár Richárd került. Ebben a kategóriában egy különdíjat is odaítéltek, melyet a zentai Lovas Jázmin érdemelt ki. Az ötödik és a hatodik osztályosoknál a legjobbnak az óbecsei Horváth Kinga bizonyult, második díjat a kishegyesi Dudás Iván vehetett át, míg a harmadik Galusz Áron lett Zentáról. Ebben a mezőnyben különdíjat a temerini Szép Benedek kapott. A hetedikesek és a nyolcadikosok kategóriájában első díjas a muzslyai Kormányos Ákos lett, szintén első díjat, valamint a jövő nyári Szép Szó Táborban való részvételi lehetőséget a zentai Makrinov Alexandró nyert. Ebben a csoportban a felsoroltak mellett egy második díjat ítélt oda a zsűri a temerini Majoros Larának.

A Vajdaság minden részéről érkezett szavalók és prózamondók vajdasági alkotók műveiből válogattak, így az idén a kedvenc irodalmár Papp József, Fehér Ferenc, Csík Mónika, Cs. Simon István, Ács Károly, Kovács Jolánka, Csorba Béla, Németh István, Fehér Kálmán, Benedek Miklós, Gál László és Szűgyi Zoltán volt.


A szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..