home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Érkeznek a behívók
Fehér Márta
2019.03.07.
LXXIV. évf. 10. szám
Érkeznek a behívók

​​​​​​​Jobb későn, mint soha — Nőnap elé — Az 1 millió eurós lakás — Kezdődik a szerbiai parlament tavaszi ülésszaka

Jobb későn, mint soha

A védelmi miniszter önként jelentkezett katonai kiképzésre. Ezt maga Aleksandar Vulin jelentette be, akit sokan cikiznek amiatt, hogy úgy került a tárca élére, hogy soha nem volt katona. Ezúttal hatszáz 30 évnél idősebb szerbiai férfit hívnak be, azokat, akik nem teljesítettek sorkatonai szolgálatot. Az államnak végre van elég pénze a Szerb Katonaság tartalékosállományára. Ez azért is indokolt, mert a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetése óta legalább kétszázezren semmilyen katonai kiképzést nem kaptak — hangoztatta Vulin, Aleksandar Vučić politikáját méltatva. 50 000 dináros bírságot rónak ki arra, aki nem válaszol a behívóra. Azokat, akik lelkiismereti kifogással élnek, azaz erkölcsi, vallási okokból visszautasítják a katonai szolgálatot, a polgári védelmi egységekbe sorolják be, ahol szintén megfelelő képzésben részesülnek. A kiképzés 15 napos. Ha én bevonulhatok, más is megteheti — sommázta Vulin. (Szerbiai RTV, Tanjug, Blic)

 

Nőnap elé

Tíz év alatt 350 nőt öltek meg Szerbiában. Annak ellenére, hogy évről évre egyre több törvény, egyezmény és előírás születik a nők védelme érdekében, minden tíz napban megöl egy nőt valamelyik családtagja — a férje, az apja vagy a bátyja. A statisztikai adatok szerint mintegy 350 nő vesztette életét családon belüli erőszak következtében, a közösségi oldalakon terjedő aforizma, mely szerint senki sem garantálhatja egy férjezett nőnek, hogy természetes halállal hal meg, a legmegdöbbentőbb módon árulkodik a valóságról: arról, hogy az otthon nem mindenki számára egyenlő a biztonsággal. A statisztika szerint az országban minden harmadik nő a fizikai vagy a pszichikai erőszak valamelyik formájának az áldozata. Társadalomtudósok szerint a környezetünk továbbra is tolerálja és hallgatólagosan engedélyezi a nők elleni erőszakot, és arra figyelmeztetnek, a szebbik nem egyetlen képviselője sem érezheti magát teljes biztonságban az országban. Ezt támasztja alá az úgynevezett biztos házakban menedékre lelő nők kor-, végzettség- és szociális struktúrája: a takarítónőktől az egyetemi tanárokig volt már lakójuk. (Politika)

 

Az 1 millió eurós lakás

Négyzetméterenként majdnem 8000 euróba kerül egy-egy lakás a belgrádi vízi város területén. Itt kelt el a legborsosabb árú ingatlan az országban: a lakásért 1,1 millió eurót fizetett a tulajdonos. Egy 1400 négyzetméteres üzlethelyiségért az óvárosban pedig 5 millió eurót perkált le a vevő. A legdrágább garázs kategória nyertese a négyzetméterenként 2000 euróért eladott épület a Savski Venac területén. A Köztársasági Földmérő Intézet kimutatása szerint tavaly 37 500 lakást, 12 000 garázst, üzlethelyiséget és ipari termelésre alkalmas helyiséget adtak el az országban, a fővárosban pedig szinte az egekbe szöktek az árak. (Tanjug)

 

Kezdődik a szerbiai parlament tavaszi ülésszaka

Az ellenzék bizonyos tagjai ezúttal sem vesznek részt az ülésen, indoklásuk szerint továbbra is így vállalnak szolidaritást az országszerte tiltakozó polgárokkal. Nehezményezik továbbá, hogy az aktuális hatalom ellehetetleníti a képviselőházi vitát. A dolgozó képviselők elé több törvény kerül, egyebek mellett a központi nyilvántartásról szóló, az élelmiszer-biztonsági, a növényvédelmi, a vendéglátóipari és az idegenforgalmi. (Beta, 021.rs)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..