home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ép testben ép lélek
Tóth Tibor
2016.04.03.
LXXI. évf. 13. szám
Ép testben ép lélek

A közelmúltban jelent meg Papp László bácskossuthfalvi helytörténész ötödik — az első sporttal foglalkozó — könyve. Az Ép testben ép lélek című alkotás Bácskossuthfalva sporttörténetét dolgozza fel 1871-től 2015-ig. A szerzővel a nagy sikerű könyvbemutató után beszélgettem el.

* Korábban írt már könyvet a többi közt a méhészetről, a hagyományos gyermekjátékokról. Honnan jött az ötlet, hogy az ötödik könyv a sportról szóljon?

— 1990-től foglalkozom helytörténettel, szeretem a helytörténeti dolgokat, eseményeket. Falum régmúltját szeretném megmenteni az utókor számára, így jött az ötlet, hogy a méhészet, vadászat, hagyományos gyermekjátékok után a sportot válasszam. Településünk sportélete gazdag múltra tekint vissza, melyet 1871-től szinte napjainkig feldolgoztam — kezdi a beszélgetést Papp László helytörténész, a Monográfia Helytörténeti Egyesület és a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tagja.

* Miért Ép testben ép lélek a könyv címe?

— 1930-ban avatták fel falunkban az első labdarúgópályát, melyet vert fallal kerítettek körül. A nézők 450 személyes, fedett lelátóról követhették a mérkőzéseket. A pálya mellett fúrt kút és egy vályú várta a játékosokat. Abban az időben ugyanis nem meleg vízben zuhanyoztak a sportolók, városi vízvezeték még nem is létezett, hanem a vályúban mosdottak mind a hazai, mind a vendégjátékosok. A sportpálya bejárata felett félkörben a következő jelmondat szerepelt: Ép testben ép lélek! Úgy gondoltam, ha már egykori sportvezetőink mottója ez a latin közmondás volt, akkor én is ezt a címet adom a könyvemnek.

* A könyvben mennyi sportág szerepel?

— Összesen 45 sportágat dolgoztam fel 1871-től napjainkig. Számos olyan sportágra leltem, amelyről nem tudtam, hogy valaha űzték a faluban. Kiderült, hogy Moravicán már 1871-ben tartottak agarászversenyt. Ez a meglepetés erejével hatott, mivel arról hallottam már, hogy Topolyán, Zomborban, Szabadkán rendeztek ilyen versenyeket, de hogy a mi kis közösségükben is, arról nem. Tudni kell, hogy a Zomborban székelt Bácskai Agarász Egylet elnökségének jegyzője egy moravicai személy, Kovacsics Károly volt, nála lehetett benevezni a megmérettetésre. A meghívókon megtaláltuk a pontos leírást, hogyan közelíthető meg Moravica. A Fiume—Budapest vasútvonalon Bajmoknál szálltak le a részvevők, onnan pedig lovas kocsival hozták őket Moravicára. Évente tíz agarászversenyt szerveztek a faluban, a viadal után bankettet és hajnalig tartó táncmulatságot tartottak a versenyzők és a látogatók tiszteletére.

* Mikor alakult meg az első sportegyesület a településen?

— 1919-ben, de már 1912-ben az Ómoravicai Torna- és Atlétikai Klub labdarúgó-mérkőzést játszott az akkor már bejegyzett bajmoki együttessel. A klubot előbb szerették volna bejegyezni, de erre 1919-ben került sor. Csaknem két év múlva azért szűnt meg, mert az alapszabályzat magyar nyelven volt megírva, és nem volt olyan szerbül tudó ember a faluban, aki új alapszabályzatot írt volna vagy a meglévőt lefordította volna. Később az akkori iskolaigazgató ezt megtette, így 1921 második felében újra bejegyezték az egyesületet. A klub Ómoravicai Torna- és Atlétikai Klubként született meg, de az idők során számos elnevezése volt, például Moravicai Atlétikai Klub, Stara Moravica Atlétikai Klub, Jugović Atlétikai Klub, Krivaja Sportegyesület, míg eljutottak a mai, Sloboda elnevezéshez.

* Rengeteg adat, eredmény, fotó van a könyvben.

— Az adatgyűjtés hosszadalmas volt, tíz évvel ezelőtt kezdtem hozzá. Először helyben láttam neki, de rá kellett jönnöm, hogy az állandó költözködés miatt több helyi klubnak elvesztek az adatai, dokumentumai. Így jártam a többi közt a kosárlabda- és a labdarúgóklubbal is. A helyi, egykori sportolókkal kapcsolatba léptem, összesen 133 személlyel beszélgettem. Volt, aki két mondattal vagy egy fotóval tudott segíteni, volt, aki csak útbaigazított. Elővettük a Magyar Szót, és elsőként a hétfői szám sportoldalait néztük át. Rájöttünk, hogy az egykori Sportvilágban az I., a II., a vajdasági és a bácskai liga eredményeit találjuk, a szabadkai és a topolyai liga a keddi vagy a szerdai számban szerepel. Végül az összes, több mint 25 000 Magyar Szót átnéztük, de mellette a Hét Nap, a Subotičke novine, a Sportski žurnal számait is mind átnyálaztuk. Nagy segítségemre volt a könyv recenzense, a Spartak-díjas sporttörténész, a zentai Táborosi László, valamint meg kell említenem Gulyás Lászlót, a Monográfia Helytörténeti Egyesület elnökét és Besnyi Károly helytörténész kollégámat, akik segítettek a levéltárak felkutatásában, az újságok lapozásában.

* A könyvben szereplő számtalan sportsiker közül ki lehetne emelni valamit?

— A kiemelés hálátlan dolog. Számomra nemcsak az országos és a tartományi bajnokságon elért eredmények fontosak, hanem azt is nagy eredménynek tartom, ha valaki egy községi versenyen végez az első három hely egyikén. Mégis az 1948-ban megalakult kerékpár-egyesületről szólnék néhány szót. Élt a faluban egy lelkes szakember, aki a kerékpározás elkötelezett rajongója volt. Ő alapította meg az egyesületet, maga köré gyűjtve a fiatalokat. A tagok száma hamarosan 50-60 főre duzzadt, pionír-, ifjúsági, felnőtt- és női korosztályos csapatot is létrehoztak. Senki ne gondoljon versenykerékpárra. Hagyományos, kontrafékes bicikliket vásároltak, a sárvédőket, csomagtartókat, lámpákat pedig leszerelték róluk. Ilyen kerékpárokkal rendezték meg az ’50-es években a községi, a tartományi, a köztársasági és az országos versenyeket. A moravicai Nagy Bíró Lajos 18 évesen már országos bajnoki címet szerzett, ezt később még kétszer megismételte, a nők közül pedig a tartományi bajnokságon Molnár Lídia az első, Végel Mária pedig a második helyen végzett. A kerékpársport ismerői kezdetben nem tudták, hol van Moravica, honnan jönnek ezek a kiváló versenyzők, később azonban már megtanulták.

* Humoros történetekben is bővelkedik a könyv.

— Igen, ezekből kettőt emelnék ki. A ’70-es évek elején a Sloboda a Pobeda csapatával játszott Gunarason. Akkor még a focipályák nem voltak bekerítve, a krétával kijelölt vonal mellé lehetett állni. Csapatunk titkára, Kozma Sanyi bácsi a moravicai kapus mögé állt, és onnan nézte a mérkőzést. Egy pobedai támadásnál kapusunk kifutott a tizenhatosig, az ellenfél csatára azonban átemelte rajta a labdát, mely a kapunk felé gurult. Sanyi bácsi látta, hogy ebből gól lesz, ezért beszaladt, és kirúgta a labdát a kapu elől. Mindenki megdöbbent, a játékvezetőre nézett, hogy most mi lesz. A sípmester — teljesen jogosan — bedobást ítélt a Pobeda javára onnan, ahol a labda elhagyta a játékteret. A nézők és a játékosok is reklamáltak, de a bíró nem változtatta meg az egyébként helyes döntését. Erre a hazai szurkolók csoportba verődve megindultak Sanyi bácsi felé, aki fiatalabb korában focizott, gyors is volt, ezért sikerült elfutnia a szurkolók elől. Egész estig a kukoricásban bujkált. Ezután visszamentek érte a moravicai szurkolók, és hazahozták. A másik történet a galambászokhoz kapcsolódik. A ’70-es években a népvédelmet magasabb szintre szerették volna helyezni. Fel akartak készülni arra az eshetőségre, ha két település között megszűnne a kommunikáció. A hadseregnél kitalálták, hogy próbálják ki a postagalambokat, hátha velük megoldható az adatok, üzenetek továbbítása. Felkérték a moravicai galambászokat, hogy néhány madarat vigyenek be Topolyára, a népvédelmi osztályra, ahol a galambok lábára a gyűrű mellé néhány kódolt üzenetet is csatoltak. Kíváncsiak voltak, hogy a galambok milyen gyorsan repülnek vissza a faluba. Ez hadititoknak számított, csak a helyi közösség akkori titkára tudott róla. Elengedték a galambokat, majd értesítették erről a titkárt. Ő úgy gondolta, Topolya autóval 15-20 perc, a galamb biztos nem repül haza ennyi idő alatt, így várt egy kicsit, majd felült a kerékpárjára, és szép lassan elkarikázott a galambászhoz. Ott suttogva mondta, hiszen hadititokról volt szó, hogy a galambok már elindultak. Galambászunk viszont magabiztosan kijelentette, hogy ő erről már tud. A titkár csodálkozott, honnan tudhat erről a galambász, hiszen ez hadititok. A galambász erre azt mondta, hogy a galambok már itthon vannak. Kiderült, hogy mindössze 8 percre volt szükségük ahhoz, hogy hazaérjenek, így sokkal előbb elérték céljukat, mint ahogy a titkár kerékpárral a galambászhoz ért volna.

* Tervez-e újabb sportkönyvet kiadni a közeljövőben?

— Eleinte azt hittem, lezártam a sporttal kapcsolatos munkámat, mivel minden témát feldolgoztam. Tavaly augusztusban befejeztem a könyvet, decemberben viszont a Sloboda Tekeklub játékosai országos bajnoki címet nyertek. Beszédes Denisz első helyet szerzett egyéniben és kombinációban, Lak Ádám pedig ezüstöt egyéniben. Fájó pont, hogy ők már nem kerülhettek bele a könyvbe. Így továbbra is gyűjtöm az anyagokat abban bízva, hogy egyszer megjelentethetjük a könyv bővített kiadását, melybe az újabb adatok is bekerülhetnek — fejezte be a beszélgetést Papp László, majd hozzátette, hogy a sport az egészségeses szervezet alapja, és bízik benne, hogy a könyv elolvasása után mindenki erőt merít ahhoz, hogy sportoljon valamit.

 A nyitókép Méhes Arnold felvétele


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..