A lelki egészség világnapjáról 1992 óta emlékeznek meg, minden év október 10-én. Vajon milyen mentális állapotban van a társadalom, az iskolák mit tehetnek a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatása érdekében, és milyen lehetőségei vannak a kiábrándult, reményvesztett felnőtteknek? Erről kérdeztük a mentálhigiénés szakembert, az iskolapedagógust és a pszichiátert.
Joó Horti Lívia gyermek- és felnőttpszichoterapeuta úgy véli, a lelki egészségnek semmi köze nincs a jelenlegi nagymértékű elvándorláshoz. Véleménye szerint ez a döntés személyiség-, lehetőség- és családfüggő.
— A jelenlegi állapot egy rendkívül nehéz társadalmi helyzet, melyből egyelőre nem látszik a kiút. Eddig is iszonyatosan sok energiát követelt az emberektől, hogy egyáltalán meg tudjanak élni ebben a társadalomban, és ez az áldatlan gazdasági helyzet a mindennapi, egyébként szokásos gondokat még inkább felnagyítja. Úgy tűnik, mostanra fogyott el a lelki erő és a remény, ezért döntenek sokan amellett, hogy külföldön próbálnak szerencsét. Itt ugyanis beszűkültek a lehetőségek, az emberek haszontalannak érzik magukat, kicsi a mozgásterük, és szinte semmilyen esélyt nem látnak az érvényesülésre. Éppen ezért egy olyan szorongásban élnek, amely elvándorlásra készteti őket. Ez a gazdasági helyzet a leginkább a munkanélküliség terén mutatkozik meg, és azok, akik állás és biztos jövedelem nélkül maradnak, vagy a fizetésük szinte már az éhbérrel egyenlő, hoznak egy döntést: másutt próbálnak meg új életet kezdeni. Ez még nem apátiás állapot, mert képesek cselekedni és döntéseket hozni. Azt mondanám, hogy ez a feladás állapota.
Azt sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy egy-egy család életében bizonyos mértékű törést okoz a külföldre költözés. Akár az egész család költözik, akár csak az egyik családtag. Főként a mai középgeneráció tagjai (a harmincasok, negyvenesek és ötvenesek), akik munkaképesek és gyermekeket nevelnek, iszonyatos energiákat fordítanak életük során arra, hogy itt, a szülőföldjükön tudjanak érvényesülni. Ez az erő most elfogyott, kiapadt. Pillanatnyilag a reménytelenség jellemző az itt élőkre, és éppen ez az, ami kimozdítja őket a már említett apátiás lelki állapotból. Az elvándorlás, a külföldre való elköltözés személyiség-, lehetőség- és családfüggő. Elsősorban annak a függvénye, hogy ki hogyan tud megküzdeni az új kihívásokkal, lehetőségekkel, illetve el tudja-e viselni az esetleges kudarcokat. Mert azt is szem előtt kell tartani, hogy nem mindenki tud érvényesülni külföldön. Ha valaki ott nem állja meg a helyét, és rádöbben, hogy az országhatáron túl sem tud érvényesülni, akkor bekövetkezik a teljes összeomlás. Ezek a csoportok az igazi gondja ennek a társadalomnak, hiszen családok települnek így vissza, lelkileg összetörten, kimerülten, továbbra is munka és a megélhetés lehetősége nélkül. Véleményem szerint a politikumra most igazán nagy felelősség és feladat hárul: munkahelyeket és sokkal jobb életfeltételeket teremteni a polgárok számára.
Az iskola igyekszik pozitív önképet kialakítani
Slađana Ivković Ivandekić, a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa, családi tanácsadója elmondta, hogy a gyerekekben az önbizalom építése már csecsemőkorban elkezdődik, és e téren az óvodának, az iskolának is vannak bizonyos feladatai.
Az iskolába már az otthonról hozott önbizalommal érkezik a tanuló, és mi ezt tovább tudjuk fejleszteni. A pozitív önképű gyermek nyitott, tanulni, barátkozni akar, vannak azonban olyanok, akik az önbizalomhiány következtében zárkózottak és nehezen nyílnak meg a másik irányába. Az iskola igyekszik minden gyerekben pozitív önképet kialakítani. A pedagógusok és a pszichológusok különféle tesztek (befejezetlen mondatok, saját magáról alkotott kép) formájában próbálják javítani a gyerekek önbizalmát. Abban az esetben, ha a tanító néninek, osztályfőnöknek panasza van valamelyik gyerekkel kapcsolatban, akkor elvégezzük a tesztelést, majd az eredményt kielemzem, és a tanulóval négyszemközt elbeszélgetek. 2010-től érvényben van egy törvény, miszerint ama diákok számára, akik elmaradnak a többiektől, és nem úgy haladnak az iskolában, ahogyan társaik, külön oktatási tervet kell kidolgozni, mellyel elősegítjük a felzárkózásukat, és az önbizalmukat is növeljük. A gyerekek természetesen nem egyformák, fontos viszont mindegyikben megtalálni és kihúzni belőle azt, amiben ő a legjobb. Az iskolában különféle szakkörök működnek, sporttevékenységek folynak, és a tanulók ahhoz csatlakoznak, amelyik a legjobban megfelel nekik. Vannak olyanok, akik ötödikben kapcsolódtak be az egyéni oktatási terv szerinti programba, s mióta így tanulnak, gond nélkül átjutnak a következő osztályba. A szülőkkel természetesen mindezt előzetesen megbeszéljük, és csak akkor foglalkozunk a tanulóval külön program szerint, ha ebbe ők a beleegyezésüket adták. Eddig kizárólag pozitív visszajelzést kaptunk, a szülők otthon kísérik a gyereket, mi pedig elmondjuk nekik, mi is várható el ezektől a tanulóktól. A napokban egy anyuka elmondta, hogy látja, mennyire szenved a kislánya, ha olyan dolgokat kérünk tőle, ami a könyvben van, mert azt nem képes megtanulni. Az általános iskola elvégzése után ezeknek a gyerekeknek külön orvosi vizsgát kell tenniük, és a képességeik figyelembevételével javasolják nekik, melyik iskolába iratkozhatnak — mondta az iskolapedagógus.
„A változásra való szükségesség belátása alapvető”
Dr. Sági Zoltán neuropszichiáter elmondta, lelki egészségünk megőrzésében nagyon fontos az alapvető önismeret.
— Ennek szükségességét sokszor rendszerváltozások, értékrendszerbeli változások hozzák magukkal. Fel kell mérnünk, hogyan működik személyiségünk, s miként reagál a mindennapi stresszes szituációkban. Ami az egzisztenciális szorongásokat, veszteségeket, váratlanul érkező nagyobb stresszes helyzeteket illeti, meg kell próbálnunk egyfajta készenléti állapotba hozni magunkat, így könnyebben tudunk reagálni rájuk, ebből kifolyólag pedig feldolgozni is őket. Nem akarom senkinek azt mondani, hogy próbáljon meg stresszmentesen élni. Ez egy gyerekmese, s nem hiszem, hogy bárki elhinné. Stresszmentes állapot csak egy van, a halál. A stressz sajnos része az életünknek, ezért kell napról napra fokozottabban készenléti állapotba hoznunk magunkat. Ehhez manapság már több információ is a rendelkezésünkre áll, rengeteg könyv foglalkozik az emberi személyiségfejlődéssel. Tudomásul kell venni, hogy a múltbéli értékrendszerre épülő életvitel nem tartalmaz elég energiát ahhoz, hogy olyan egyensúlyban tartsuk magunkat a mai, stresszel körülvett környezetben, ahogyan ezt korábban tudták. Minél merevebbek vagyunk, minél több régi reflexet, módszert használunk, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem járunk sikerrel. A változásra való szükségesség belátása alapvető dolog, hogy olyan egyensúlyba hozzuk magunkat és életvitelünket, amelyben jó a közérzetünk. Manapság majdnem nagyobb szükségünk van az érzelmi érettségre, mint az értelmire. Egyelőre fordított a helyzet. Nagy hangsúlyt helyezünk az intellektuális fejlettségre, és elfelejtjük, hogy csak akkor számítunk teljes embernek, ha érzelmileg és értelmileg is érettek vagyunk. Ezért fontos az érzelmi érés támogatása. Alapvetően a szülők, a társadalom, melyben szocializálódunk, az értékrendszerek, illetve az intézmények, melyeken a fejlődő személy keresztülhalad — az óvoda, az iskola — azok a helyek, ahová az érzelmi nevelést szükségesnek látom szervesen beépíteni — mondta dr. Sági Zoltán neuropszichiáter.
re, T. T., sZs
