home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Én, Tonya
Brasnyó Zoltán
2018.02.19.
LXXIII. évf. 7. szám
Én, Tonya

Talán nem túlzás azt mondani, hogy Hollywood részben a nyomorból a ragyogásba törő átlagemberek sorsán gazdagodott meg:

Rocky vagy akár Seabiscuit történetéhez pedig általában azért kellett valami hozzáadott érték vagy fűszer, hogy az emberek rajongjanak értük. Ezeknek a személyiségeknek az esetek többségében nem túl komplikált a lelki világuk, de elsősorban becsületes és tisztességes győztesként kellett végigjátszaniuk az önmegvalósítást.

Tonya Harding műkorcsolyázó mindennek ellentéte, sőt, sorsa még egy antihőshöz képest is túl tragikus. Élete egy szalagcímektől, médiahisztériától és szexizmustól hemzsegő kaleidoszkóp, melyet a rendező, Craig Gillespie „egymásnak vadul ellentmondó” interjúk alapján vitt vászonra. 1994 egyik óriási médiafigyelmet kapott bűnügye lehetett volna a műkorcsolyázó Nancy Kerrigan elleni merénylet, ha nem történik meg egy kicsit korábban az O. J. Simpson-ügy. Kerrigan térdkalácsát január elején egy férfi viperával verte szét, a szálak pedig gyorsan Tonyához vezettek.

A támadás oka persze az volt, hogy Kerrigan ne indulhasson el a lillehammeri téli olimpián. Az FBI is nyomozni kezdett, aminek az lett a vége, hogy kiderült, Jeff Gillooly és társa bérelték fel a támadót. Mégsem volt sikeres az akció, mert Kerrigan felépült, sőt, ezüstérmes lett. Harding pedig nyolcadik helyen végzett Lillehammerben. Tonya Harding neve ezért úgy vonult be a sport történetébe, mint a nő, akit becstelen magatartása miatt egy életre eltiltottak a versenyzéstől.

Tonya sztorija a létminimum küszöbén élő fehér Amerika kilátástalan miliőjéből indul, Steven Rogers forgatókönyve pedig nem áll meg az önsajnálatnál és a kesergésnél, inkább világosan igyekszik bemutatni, miért kulcsfontosságú Harding sztorija ahhoz, hogy megértsük a sztároktól és celebektől szabadulni nem képes médiát, illetve a Trump-érát. A szatirikus Én, Tonya szinte végig Harding oldalán áll. Ez nyilván meglepi majd azokat, akik még emlékeznek erre a történetre a ’90-es évekből, esetleg behatóbban ismerik a műkorcsolya zártnak és szigorúnak tűnő világát.

Harding egyébként mindmáig azt állítja, hogy nem tudott a Nancy Kerrigan elleni támadásról, egyúttal viszont azt is látjuk, hogy Lillehammer előtt nem volt gondja azzal, hogy aláássa sporttársa magabiztosságát. Mire végbemegy a támadás, melyet akár a Coen testvérek is írhattak volna, tanúi lehetünk annak, ahogyan Tonya a világhírnév felé ballag, szörnyeteg anyja (Alison Janney) pedig szóban és fizikailag is bántalmazza, ahogyan exférje, Jeff (Sebastian Stan) is.

Emberfeletti erőfeszítések árán otthagyja régi életét, hogy aztán egy bíró hatására visszatérjen Jeffhez, mert szerinte a sikerhez szükség van a hagyományos értékrendre. A bírók éveken át lepontozzák. Egyszer az öltözködését, máskor a házi kosztümjeit, megint máskor a tánchoz választott zeneszámait kritizálják. Az Én, Tonya valójában egy olyan nő története, akit folyamatosan megaláznak, bántalmaznak és kínoznak. Egy olyan nőé, aki a középiskolát is otthagyja a sportkarrierért, mely számára nem a szenvedélyt, inkább a menekülést jelképezi. A nézők számára akkor válik egyértelművé, hogy Tonya egyetlen esélye a tánc lehet, amikor az egyik jelenetben egy rendőr félreállítja a házaspár kocsiját, mert a férj gyorsan hajtott, Tonyát pedig a rendőr egy szóval sem kérdezi meg arról, hogy miért borítja vér, és ki verte laposra néhány perccel korábban.

A számtalan szörnyű pillanat ellenére több dicsőség is felbukkan a filmben, ami Tonya történetét csak még szomorúbbá teszi. A határtalan fájdalmat olykor felváltja a remény és a boldogság. Például amikor Hardingnak első amerikai nőként sikerül megcsinálnia a tripla axelt. Margot Robbie túl szép színésznő ahhoz, hogy Tonya szerepét eljátssza. A műkorcsolyázónő ugyanis mindig túlsúllyal küzdött, és a legkevésbé sem volt csinos. De ezen is túl tudunk lépni, mert a Wall Street farkasában megismert Robbie bőven tudott kompenzálni.

Az az igazság, hogy régen szórakoztam ilyen jót ennyi tragikus sorson. Az élet által írt legőrültebb forgatókönyvek a legjobb fikciót is képesek lepipálni. A végső kérdés megválaszolását pedig a nézőre hagyják az alkotók: Tonya a körülmények vagy saját aljasságának áldozata? Az Én, Tonya három kategóriában is ott van az idei Oscar-várományosok között.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..