home 2025. március 22., Beáta napja
Online előfizetés
Emlékművet állítanak a járvány áldozatainak Zágrábban
(MTI)
2025.02.18.
LXXX. évf. 7. szám
Emlékművet állítanak a járvány áldozatainak Zágrábban

Zágráb város önkormányzata emlékművet állít a koronavírus-járvány áldozatainak, hogy a családok leróhassák tiszteletüket a fertőzés következtében elhunytak előtt - közölte a polgármesteri hivatal.

Az emlékművet a zágrábi Andrija Štampar közegészségügyi intézet közelében állítják fel, amely a járvány ideje alatt számos egészségügyi szolgáltatást nyújtott és védőoltást is biztosítottak a polgárok számára - olvasható közleményében.

Az önkormányzat illetékes bizottságának javaslata szerint az emlékmű egyszerű és szimbolikus lesz; egy 70 centiméter oldalhosszúságú sötét gránitkocka, az elhunytaknak szánt dedikációval és Zágráb város címerével.

Az áll majd rajta: „Mindazok emlékére, akik a 2020-2023-as világjárványban meghaltak a Covid-19 következtében".

A városvezetés rámutatott, hogy más nagyvárosokban már megvalósult ez a fajta kezdeményezés, hasonló döntéseket hozott többek között London és Sao Paulo is.

Az emlékmű elkészítésével egy zágrábi vállalatot bíztak meg. A projekt 13 800 euróba kerül, és teljes mértékben a város költségvetéséből finanszírozzák. Az emlékmű felavatása őszre várható - tették még hozzá.

Az első koronavírus-fertőzést 2020. február 25-én jegyezték fel Horvátországban. Március 27-én már több mint 500 fertőzöttet regisztráltak, az első haláleset pedig március 18-án történt.

Horvátországban 2020. február 25-től 2023. május 8-ig összesen 1 273 256 koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel, és ez idő alatt 18 213-an haltak meg a betegség szövődményeiben.

A járvány végét 2023 májusában hirdette ki a kormány.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..