Tájolás
Manapság a tájolás, a rendszeres, folyamatos színházi vendégszereplés, nemcsak a hivatásos társulatok, hanem a műkedvelő színjátszók számára is igen nagy gondot okoz. Mindenekelőtt persze anyagi gondot.
A hivatásos társulatok ilyen problémáival, úgy érzem, azoknak kellene foglakozniuk, akik ismerve ezeket a gondokat, pozíciójukból kifolyólag érdemben segíteni is tudnának, s így ezt a kérdést végre, hosszú esztendők után, meg is oldhatnánk!
Több mint egy évtizede figyelemmel kísérem a mozgalom történéseit, műkedvelő színjátszóink munkáját, és ez talán feljogosít arra, hogy a tájolással kapcsolatos kérdésben, már ami a színjátszó mozgalmunkat illeti, megfogalmazzam véleményemet.
Az, hogy amatőr színházaink, színjátszó társulataink számára ugyancsak gondot okoznak a vendégjátékok, mindannyian tudjuk. S ez talán érthető is, hiszen műkedvelő színjátszásunk támogatottságával igazán nem dicsekedhetünk. Ebből az következne, hogy a legcsekélyebb anyagi támogatás hiánya miatt amatőr színházaink, színjátszó társulataink egyszerűen kénytelenek lemondani a vendégszereplésekről?
Nem így van. S ez az, amiről beszélni kell. Azok a vendégszereplésekre vonatkozó adatok ugyanis, amelyeket sikerül begyűjtenem, és amelyek a mögöttünk maradt színházi évadra vonatkoznak, egyszerűen hihetetlennek tűnnek! Hogy miért? Azért, mert azt mutatják, hogy amatőr színházaink, színjátszó csoportjaink, csaknem 150 vendégjátékot ,,bonyolítottak' le! Hangsúlyozni szeretném: csaknem 150 vendégszereplésről van szó!
Hogy miképpen, hogyan, milyen anyagi támogatottsággal került sor a vendégjátékokra, bevallom őszintén, nem tudom. Ismeretes ugyan előttem, hogy a helységek, művelődési egyesületek között rendszeres a kapcsolat, hogy a színjátszó csoportok előadásai, hála ennek a kapcsolatnak, a kölcsönösség elve alapján kicserélődnek, de ez még mindig nem a kellő válasz arra, hogy például a társulatot szállító autóbusz bérleti díját miből fedezik!? Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg nagy díszletigényű előadásról van szó, akkor tehergépkocsira is szükség van! A szállítóvállalatok nagylelkűségére számítani pedig nemigen lehet. Egyszóval: a vendégszereplések anyagi támogatottság nélkül nehezen elképzelhetőek.
Amatőr színházaink, színjátszó csoportjaink viszont a nehéz körülmények között is igyekeztek eljutni mindazokra a helyekre, azokhoz a kis közösségekhez, amelyek várják, igénylik a színházi előadásokat. S ami - legalábbis számomra - példaértékű, az a kiutazások, a vendégszereplések impozáns száma! Például a Zentai Színtársulat az elmúlt színházi évadban 35 előadást tartott. Ebből 26 alkalommal Zentán kívül mutatkozott be a közönségnek.(A Mockinpott úr, A revizor és a Vásári komédia szerepelt műsorán.) Itt nemcsak a vendégszereplések nagy száma érdemel említést, hanem az is, hogy a zentaiak milyen darabokat mutattak be! Aztán itt van a nagybecskereki Madách Amatőr Színház. A Bega-parti város magyar társulata a vendégszerepléseket egyszerűen feladatának tekinti. A szórványokba igyekszik eljutni. Főleg azokat a kis közösségeket keresi fel, ahová ritkán, nagyon ritkán jut el a színház (Székelykeve, Ürményháza, Lukácsfalva, Erzsébetlak, Versec, Pancsova, Nezsény, Csernye, hogy csak néhány helységet említsek)! A nagybecskereki Madách Amatőr Színház a mögöttünk maradt évadban a 22 bánsági és részben bácskai vendégszereplésével a vállalt feladat teljesítését példázta. De a bácsfeketehegyi (feketicsi) Soma Színtársulat is igen szép eredményeket ért el, már ami a tájolást illeti. 15 alkalommal sikerrel vendégszerepelt Vajdaság különböző helységeiben.
Néhány példát említettem. Természetesen egy pillanatra sem feledkezve meg azokról a társulatokról, amelyek ugyancsak nagy figyelmet fordítanak a vendégszereplésekre, ezek közé tartozik a nagykikindai Egység, a bácskertesi Petőfi Sándor, a kisoroszi Testvériség-Egység, a topolyai Mara Amatőrszínház, a péterrévei Karinthy Frigyes, a bajmoki Jedinstvo - Egység, a Csókai Orpheus Theatre és a nemesmiliticsi Németh László Művelődési Egyesület színjátszó társulata. S ez még mindig nem a végleges névsor. A teljesség igényével ugyanis nehéz felmérni, feltérképezni a tájolásra vonatkozó helyzetet!
A lényeg azonban az, hogy színjátszó mozgalmunk felelősségteljesen viszonyul a tájolás nagyon is összetett kéréséhez, hogy tisztában van annak jelentőségével! Ennek köszönhető, hogy amatőr színházaink, színjátszó társulataink, a nehézségek, mindenekelőtt az anyagi nehézségek ellenére, állandóan növelik a vendégszereplések számát. Milyen jó lenne, ha ezt azért azok is észrevennék, akik, esetleg, segítséget is tudnának nyújtani a mozgalomnak!
A színész
A napokban a Belgrádi Televízió első csatornáján, a szerb színjátszás egyik ugyancsak kimagasló, meghatározó egyénisége, a színházművészek státusáról beszélt, arról, hogy a társadalom megbecsülése messze elkerüli a színpad művészeit, hogy az ilyen viszonyulás miatt ma nem egy, elismerésekkel, díjakkal megtisztelt, a közönség számára felejthetetlen színházi élményt nyújtó szerb színművész nyugdíjaztatása után létfenntartási gondokkal küszködik!
A színészember státusával, erkölcsi és anyagi megbecsülésével, pontosabban: meg nem becsülésével foglalkozó televíziós nyilatkozatnak - vagy inkább mondjam így: vallomásnak - nem a mondanivalója lepett meg, hanem inkább a hangneme, amely nem titkolt keserűséget, kilátástalanságot sugallt.
A hallottak csak megerősítették azt a tényt, miszerint a színésztársadalom (természetesen nemcsak a szerb) egzisztenciális gondokkal küzd. Különösen a nyugdíjas színészekre vonatkozik ez a megállapítás, de mindazokra is, akik, ilyen vagy olyan módon, a művelődés területén tevékenykednek.
Úgy érzem, hogy sokan azok közül, akik a színpad művészeinek létfenntartásáról, illetve anyagi hétterükről döntenek, még ma is valamiféle komédiásoknak tekintik őket, a szó negatív értelmében. A színész művészetének lényege ismeretlen előttük, és nem tudják, hogy a színművész azért valami más!'
Erre és az ehhez hasonló véleményekre, álláspontokra a nagy filozófusnak Hegelnek az ezzel a kérdéssel kapcsolatos véleményét idézem: ,,A színészt korunkban MëVÉSZNEK nevezik, és a MëVÉSZFOGLALKOZÁSNAK kijáró tiszteletben részesítik, színésznek lenni, mai felfogásunk szerint, nem erkölcsi fogyatékosság, nem társadalmi szeplő. És ez így van jól, hiszen ez a művészet számos képességet, komoly értelmet, kitartást, szorgalmat, gyakorlást, ismereteket, sőt: kivételes magaslatain géniuszt igényel. Mert a színész nemcsak a költő és a szerep szellemébe hatol be, saját bensőjét és külsejét a kívánalmakhoz igazítva, de önnön teremtőerejére is fontos feladat vár!'
A színész tehát művészember a szó legigazibb értelmében. S jó lenne, hogy ezzel a ténnyel végre szembesülnének azok, akik ezt nem tudták, vagy egyszerűen nem akarják tudni!