A budai Márványmenyasszony étterem fogalom volt a budai polgárság körében. Itt tartotta lakodalmát Széchenyi István, a legnagyobb magyar és Wesselényi Miklós, az árvízi hajós is, valamint a XIX–XX. század minden ismert egyénisége megfordult falai közt. Ezek már csak emlékek maradnak, mivel nemrég az éttermet lerombolták.
A korifeusok megadták rá az engedélyt és a magyarázatot, de ők sem tagadhatták, hogy amikor a budai várat betonból stilizált palotákkal építik újjá, egy igazi, eredeti színfolt hiányozni fog a palettán.
Zenetörténeti emlékek is fűződnek a vendéglőhöz, Puccini itt múlatta estéit a Pillangókisasszony budapesti bemutatója előtt. Az olasz zeneköltő az opera 1906. május 12-ei bemutatójára érkezett a magyar fővárosba, megismerkedett a címszerepet éneklő Szamosi Elzával, s mint igazi bonvivánnak, igencsak megtetszett neki a szépasszony. Sok estét töltöttek együtt a Márványmenyasszonyban. Később Puccini a művésznő amerikai pályáját is egyengette.
A bemutató nagyon fontos volt a zeneszerző számára, mivel, mint tudjuk, hazájában az opera megbukott. Budapesten már az átírt verziót adták elő kirobbanó sikerrel. Molnár Ferenc – kissé maliciózus visszaemlékezésben – számol be a bemutatót követő fogadásról: „A premier után Hűvös Iván, egy gazdag magyar zeneszerző villájában nagy estélyt adott Puccini tiszteletére… Abrosz helyett az asztalt nagy méretű tükörüveg takarta, amely a japán tengert ábrázolta. Az üveg lapján, mint domborművű térképen, megelevenednek az opera részletei: Japán és a környező szigetek parányi házacskákkal, fák, hidak és japán halászhajók, amint tükör-tengeren tovasiklanak. Még egy miniatűr amerikai hadihajó is állomásozott a közelben, amint ezt a dalmű cselekménye megkívánta.”
Molnár még beszámol arról, hogy a házigazdák zenei csemegével is kedveskedtek a jeles vendégnek: Fráter Lóránd huszár kapitány és zeneszerző magyar nótákat és népdalokat adott elő.
„A hangverseny sokkal tovább tartott, mint ahogy tervezték, mert a hallgatóság legnagyobb megdöbbenésére Puccini néma csendben, de a legszemernyibb tetszésnyilvánítás nélkül hallgatta a dalokat. Végül is a hosszúra nyúlt koncert a két előadó teljes kimerülésével ért véget… A magyar társaság azonban viharos tapssal jutalmazta őket. Amikor valaki szerényen érdeklődött Puccininál a dalokról, a mester elvörösödött, udvarias szavakat dünnyögött, végül azonban kereken kijelentette, hogy az ilyesmi bizony nem nagyon érdekli. Emiatt aztán a Puccini tiszteletére rendezett első – és ha jól tudom, utolsó – bankett hűvös hangulatban végződött.”
Csak megjegyzem, lehet, hogy a szerző jobban érezte magát a mostanra lerombolt Márványmenyasszony asztalánál, a szép Szamosi Elza társaságában, cigányzene mellett.
