Eltemették, megsiratták...

Eltemették, megsiratták...

Chad Everett elrejtőzött a piszkos függöny mögött, s onnan — a hotelszoba ablakából — nézte kíváncsian az utcán zajló eseményeket. Ugyanis éppen őuraságát, Chad Everettet, a buta, együgyű könyvelőt búcsúztatták, vagyis — temették. Mi tagadás, élvezte a dolgot, mert ugye kevés embernek adatik meg, hogy végignézze a saját temetését.

Everett tehát elégedetten vigyorgott — és virult. A kocsit két gebe húzta. A koporsó mellett a neje, a rokonság és néhány sápadt arcú haver.

A „hulla” hangosan felnevetett, amikor pillantása a nejére tévedt. Lara fekete fátyolt borított az arcára, talán azért, hogy az emberek ne lássák elégedett mosolyát. Szeme sugárzott az örömtől. Mellette a gyerekek slattyogtak. Viktoria most töltötte be a 23. életévét, Timothy, a srác — jövőre lesz 17 esztendős, de sajnos nagyon hasonlított az édesanyjára.

Everett rágyújtott, helyet foglalt egy karosszékben, és elgondolkozott. Mi is történt egyáltalán? Mi előzte meg ezt a szomorú és „kedves” eseményt az utcán?

*

Minden vasárnap vásárolt magának titokban egy sorsjegyet. Lara tudta nélkül természetesen. Több esztendeje hódolt ennek a hobbinak. Csak úgy szokásból, mert nagy és merész tervei már nem voltak, azokról régen lemondott. Szerény jövedelme után szerény nyugdíj, mert a könyvelőket Main szövetségi államban gyengén díjazzák. A halál engem unalomból ragad majd el Lara mellől, gondolta.

A gyerekek nem érdekelték.

Végül beütött a mennykő! Ezt igazán nem gondolta! Egyszerűen kihúzták a számát, vagyis 3 millió dollárt nyert a sorsjegyével. Majdnem ott helyben szívroham érte a nagy-nagy boldogságtól. Mihez kezdjen a pénzzel? Egyelőre teljesen megszédült, de azt máris elhatározta magában, hogy elhagyja a nejét, Larát, azt a dohos odút, ahol laknak, új életet kezd, szakít az átkos múlttal. Minderre akkor gondolt, amikor gépkocsijával a városba hajtott, hogy felvegye a mesébe illő összeget. Hirtelen észrevett az út mellett egy alakot, aki feltartotta mindkét karját. Nem szívesen vette be a gépébe a potyautasokat, de ezúttal másként cselekedett.

Legalább elbeszélgethet valakivel.

Az alkalmi utasnak valóban csak akkor állt be a szája, amikor rátértek a síkos és nedves útra. Chad Everett idegesen rángatta a kormányt, de már késő volt — a gépkocsi befordult a vizesárokba. Néhány perc múlva visszanyerte az eszméletét, és megállapította, hogy ezt a balesetet megúszta könnyebb vállsérüléssel, de a sokat dumáló potyautas olyan halott volt, mint a legősibb egyiptomi múmia.

Gyors mozdulatokkal lehúzta a szerencsétlenről a ruhát, magához vette az iratait, majd meggyújtotta a gépkocsit. Tudta, hogy ezúttal szerencséje lesz: Chad Everett bent égett az autóban, vége, megszűnt létezni.

Eltemetik, és elsiratják.

A potyautast Nicolas Hammernak hívták. Kanadai állampolgár volt. Igen, igen, Everett azonnal észrevette, hogy nem beszél tökéletesen angolul, hadart az istenadta, de nagyon. A fényképen valamivel hosszabb haja volt és bajsza, és ha alaposabban megnézi az ember, akkor rájön, hogy ezzel a pasassal úgy hasonlítanak, mint egyik tojás a másikra. Csak új fényképet ragasztunk az útlevélbe, és...

Everett elégedett volt önmagával.

Hát így lett Chad Everettből Nicolas Hammer. A hotel portásának már új nevén mutatkozott be, kibérelt egy szobát, lekezelt a tulajjal is.

Senki sem ismerte fel, vagyis minden a legnagyobb rendben van, állapította meg magában elégedetten Everett.

A gyászmenet nagyon lassan kanyarodott be a sarkon. Chad Everett már nem mosolygott. Az ördögbe! Nem volt szabad találkozni a halállal. Igen, az élet sem volt szép, kellemes, vidám, de azért volt néhány szokása, amelyekről most lemondhat. Az élet örömeit ezúttal majd máshol élvezi, gondolta. Ez a nagy lehetőség későn érkezett, mert már betöltötte az 53. életévét. Mégsem szabad csüggedni. Nyitva van az aranykapu, öregem, siess, mire vársz?

Az álmok végre megvalósulhatnak!

Az első pillanatban arra gondolt, hogy elutazik valahova messzire, majd úgy határozott, hogy marad, régtől el akarja játszani gróf Monte Christo szerepét. Most bosszút állhat mindazokon, akik pokollá tették az életét, most végre megmutathatja a világnak, hogy Chad Everett nem egy tutyimutyi alak.

*

Másnap meglátogatta az özvegyet. Sötét szemüveggel az orrán. A hangját is megváltoztatta, és bemutatkozott. Azt mondta, hogy Chad Everett régi barátja. Együtt szolgáltak a hadseregben.

— Mikor látta utoljára a férjemet?

— Öt-hat esztendeje, asszonyom.

— Nem ismert volna rá. Nagyon megváltozott. Búskomor lett, és nem érdekelte az égvilágon semmi. A jövője legkevésbé.

A főnöke azonban — nagy meglepetésére — sokkal kedvezőbb színben tüntette fel a „megboldogult"-at.

— Chad Everett — mondta hangosan — rendkívüli ember volt. Lelkiismeretesen dolgozott, ezért nagyon nehéz lesz pótolni. Sajnálom szegényt. Halála nagy veszteség a cégünk számára.

Igen, igen, a halál dicsfénnyel övezi azok emlékét, akik elmentek. Olyan erényekről beszélnek a temetés után, amelyeket valamikor régen nem akartak észrevenni. Mindegy, ezen nem lehet segíteni.

*

Chad Everett időmilliomosnak érezte magát. Ezért úgy határozott, hogy meglátogatja a sírhelyét. Ott állt a sírgödör mellett, megszámolta a koszorúkat, és figyelmesen elolvasta a feliratot. Aztán széjjelrakosgatta a virágokat, mert ugye rend a lelke mindennek — még a temetőben is. A közeledő sötétség végül elkergette a sírhant mellől. Elindul a kapu felé, ahol két férfi várta.

Nem ismerte őket.

A férfiak vigyorogtak, és sokáig egy szót sem szóltak. Szótlanul méricskélték Everettet. Végül az egyik a vállára tette a kezét.

— Hogy van?

— Én... nem is tudom...

— Nehezen találtunk meg, Nicolas.

Erre a másik férfi is megszólalt.

— Végre előkerült a mi drága Nicolas barátunk.

— De én...

— Mi nagyon örülünk ennek a találkozásnak. Felkutattuk az egész várost, de sehol sem találtunk. Még a nyilvánosházakba is bekukkantottunk. De végre megvagy.

— Hadd magyarázzam el — nyögte Everett.

— Mit akarsz megmagyarázni, Nicolas?

Ekkor mindketten nekiugrottak Everettnek. Ütötték, ahol csak érték. Everett hevesen tiltakozott.

— Az én nevem Chad Everett. Ez valami tévedés. Nekem semmi közöm ahhoz a Nicolashoz. A nevem Chad Everett!

A magasabb férfi felnevetett.

— Te Chad Everett vagy?

— Igen...

— Én vagyok akkor az orléans-i szűz!

— Én pedig a szépséges Eszmeralda, és most elmegyek a Notre Dame-i székesegyházba imádkozni érted — tette hozzá a másik.

Mire Everett bármit is mondhatott volna, hat revolvergolyó repült a koponyájába. A banditák gyorsan átkutatták a zsebeit.

— Találtál valamit? — kérdezte a magasabb.

— Várj...

— Siess...

— Megvan az útlevél!

— Hát a pénz, amit elrabolt tőlünk?

— Nem találok semmit. Várj csak... Eh, ez egy nyavalyás sorsjegy!

— Sorsjegy?

— Az.

— Dobd a fenébe. Mit kezdjünk egy sorsjeggyel?

Hát így halt meg másodszor is — de most már végérvényesen — Chad Everett, akinek az élet csupa rossz lapot osztott.


November 8-ától mindennap este 7.00-kor bűnügyi novella.
Csak a Hét Nap online-kiadásában. 77 napon át. Jó szórakozást!

Ha elmulasztotta, olvassa el az eddigieket is:

1. Ed Diamont: Mindenét elvette
2. 
Mel Chase: Megásta a sírját
3. 
William Webb: A szerelem vak
4. 
David Cruise: Maga az ördög
5. 
Chris Pollack: Számított a támogatására
6. 
Elmer Morrion: Dolores
7. 
Gedeon Donella: Nincs okosabb dolga
8. 
Earl Gardner: Viselkedjen természetesen!
9. 
Olcsó koporsó — nagy boldogság!
10. 
Edward Mortimer: Ne aggódj, szívem!
11. 
Glenn Campbell: Madridot látni, és...
12. 
Lars Gamble: Gyermekfilmet nézett
13. 
Chris Norman: Gratulálok, uram!
14. 
Sohasem dohányoztam
15. 
Vincent Donaldson: Marisa megcsalt
16. 
Greg Lassiter: Nem tart sokáig
17. 
George Mulholland: Humphrey Bogart szellemében
18. 
Lester Young: Légy óvatos!
19. Wesley Snipes: Színészi adottságokkal
20. William Webb: Szédülékenység
21. Gérard Chabrol: Mi szeretünk téged!
22. Elmer Grant: Gyakran gondol arra, hogy a világot a levegőbe repíti?
23. Vincent Lovano: Megmondom őszintén
24. Chris Pollack: Most megcsókolhatsz!
25. Elmer Grant: A becsületes zsebmetsző
26. George Mulholland: Hát önre nem ügyel senki?
27. Chris Pollack: Tehetségtelen, mint a főtt tök
28. Lester Young: Öt százdolláros
29. Burt Wiseman: Jó napot, George!

 

Címkék: hetnapkrimi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadpolc rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Eltemették, megsiratták...
Szabadpolc
  • Elmer Carpenter
  • 2015.01.23.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Eltemették, megsiratták...
Szabadpolc
  • Ernest Wallace
  • 2015.01.22.
  • LXX. évfolyam 3. szám
Facebook

Támogatóink