Az emberiség a létezése óta folyamatosan átalakul, minden mozgásban van, ez nem új jelenség, ez a világ alaptermészete („ami van, széthull darabokra”, írja József Attila). Az életünk úgy alakul és alakult, hogy napjainkra ez a mozgás, a változás felgyorsult, egyre újabb és szokatlanabb kihívások elé állítva mindannyiunkat. A folyamat számos nehézséget hordoz magával, másrészt új esélyeket is teremthet, aminek a kulcsa a viszonyulásban rejlik.

Gyökeresen, kiszámíthatatlanul megváltozik a társadalom, átalakulóban a gazdaság, a technológiai robbanás, mind nehezebben fenntarthatók a környezeti kihívások, egyre fenyegetőbbé válik a „régi” világ összeomlása. Nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer lépni — figyelmeztet Hérakleitosz. El kell fogadnunk, hogy minden jelenség, gondolat, érzés, test, természeti jelenség állandóan változik. Az eseményekkel kizárólag úgy tudunk lépést tartani, ha mi is változunk, újraértékeljük a helyzetünket, reakcióinkat. A változás állandó, sokszor okozhat bizonytalanságot, félelmet, de egyúttal lehet kulcs is a fejlődéshez, a rugalmasság kialakításához, a belső egyensúly megtartásához. Be kell látnunk, hogy a körülmények között a bizonytalanság „normális”, el kell fogadnunk, hogy e körülmények között a világ nem lehet kiszámítható, ez pedig rugalmasságot és a folyamatos továbbképzést követel meg tőlünk, hogy lépést tudjunk tartani az eseményekkel. Hozzá kell szoknunk az új technológiákhoz, az automatizációhoz, a mesterséges intelligenciához, melyek alapjaiban alakítják át az életet, változtatják meg a munkalehetőségeket, gazdasági, társadalmi kapcsolatokat. Mindez feszültséget okoz a mindennapi életben, folyamatosan szembesülni kell különféle veszteségekkel, és a hangulatot tovább rontják a médiából folyamatosan áramló riogatások: a járványokkal, a közelünkben dúló háborúval, a lehetséges atomháborúval, a politikai zűrzavarral, a klímaváltozás okozta veszélyekkel, megrendítve a stabilitásba és a jövőbe vetett reményeinket. A történések, az állandó alkalmazkodás hatással vannak, és szétzilálják a megszokott közösségi kötelékeket, egyre többen érzik magukat elszigeteltnek, magányosnak. „Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga” — tanácsolja Marcus Aurelius.

Mit hoz a változás? „Semmi sem abszolút. Minden változik, minden mozog, minden kering, minden rohan és elmúlik” (Frida Kahlo)

Ha lépést szeretnénk tartani az átalakuló világgal, minél egészségesebbnek maradni, kénytelenek vagyunk gyorsan és rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, a kialakulóban lévő új világrendhez. Ez pedig elképzelhetetlen a folyamatos tájékozódás, tanulás és továbbképzés nélkül. Minél jobban átlátjuk a kialakuló, új nemzetközi berendezkedés törvényszerűségeit, annál sikeresebben tudjuk átlátni őket, akár még új lehetőségek is nyílhatnak számunkra. A belenyugvás nem egyenlő azzal, hogy mindenben egyetértünk a változásokkal, hanem hogy hajlandók vagyunk szembenézni a valósággal, ítélkezés nélkül, nyitottsággal, elfogadni úgy, ahogy van, reálisan, bírálás nélkül próbáljuk megismerni a folyamatokat, igyekszünk tudomásul venni őket, még ha az események nem is a kedvünk szerint alakulnak. Elfogadjuk, hogy az életben az egyetlen állandó a változás maga, még akkor is, ha sok megpróbáltatással, kényelmetlenséggel, bizonytalansággal jár, mégis elkerülhetetlen, természetes része életünknek, sőt az ismeretszerzésünk alapfeltétele. Mi több, a tudományos megállapítások is csak addig érvényesek, amíg meg nem cáfolják őket. A buddhisták szerint figyelnünk kell a változást, nincs értelme megállításán munkálkodni, hasznosabb bölcsen és együttérzően reagálni rá. Szerintük nincs biztos jövő, örök stabilitás, jobban járunk, ha nyitottak és nyugodtabbak maradunk, még akkor is, amikor körülöttünk minden változik.

Az elfogadás gyötrelme: „Az életre nincs recept, kivéve talán az, hogy feltétel nélkül elfogadjuk, és vele együtt mindent, amit hoz magával” (Arthur Rubinstein)

Bonyolítja a helyzetet az események túl gyors lefolyása, ami olyan érzetet kelt bennünk, mintha az események kicsúsznának az ellenőrzésünk alól, tovább fokozva a bizonytalanságunkat. Gondoljunk csak pl. az információs túlterhelésre, hiszen ma egyetlen nap alatt több információ ér bennünket, mint régebben akár egy hónap alatt. A rövid idő alatt érkező információdömping pedig túlterheli az agy információfeldolgozási képességét, megnehezítve a lényeges és a lényegtelen adatok szétválasztását, döntési bénultsághoz vagy rossz döntések meghozatalához vezethet. Aki folyamatosan igyekszik a napjaink információs túlterheltségében naprakész lenni, azon eluralkodhat a szorongás, de ez vezethet kiégéshez is, hiszen állandóan úgy érzi, hogy lemarad valamiről. Van, akin a közöny, elfásultság, érdektelenség vehet erőt, mivel úgy érzi, hogy a rengeteg, gyakran ellentmondó adat és vélemény túllépi az agya befogadóképességét, ezért védekezésképp kikapcsol, és elutasítja a további információkat. Ilyenkor úgy érezheti, hogy minden annyira bonyolult, érthetetlen, hogy lecsökken az érdeklődése, belefárad, passzív lesz. A megoldás úgy lehetséges, hogy megtanuljuk tudatosan kezelni az információkat, szelektálni, racionálisan értelmezni és megfelelően adagolni. Amit nem tudsz elfogadni önmagadban, az uralkodni fog rajtad — figyelmeztet Carl Jung.

Az elfogadás bölcsesség, tőlünk függ, hogy mennyire tudunk lépést tartani a fejlődéssel. A fő célunk mégis, hogy a gyors tempójú, veszéllyel teli világban is megőrizzük egészségünket: mind fizikai, mind mentális és érzelmi szempontból. Testünk-lelkünk törődést igényel, ne várjuk meg, amíg egészségi probléma/betegség alakul ki. A test rendre jelzi a túlterheltséget (pl. alvászavar, stressz, energiahiány, fásultság formájában), a legfőbb feladatunk figyelni a jelzéseket, nem elnyomni őket. A túl sok stresszt, az aránytalanul sok ingert az elme képtelen hatékonyan feldolgozni, kimerültséggel, szétszórtsággal, ingerlékenységgel, motiválatlansággal jelzi, hogy pihenésre van szüksége. Főleg az idősebbek tudnak kevésbé hatékonyan illeszkedni az új normákhoz.

Az elfogadás lett a mai kor legnagyobb kihívásainak egyike, miközben megőrizzük a belső békét, szabadságot és egyensúlyt. A körülményeket nem tudjuk irányítani, megváltoztatni, de viszonyulásunkat igen. Az elfogadás azt jelenti, hogy valakit vagy valamit úgy fogadunk el, ahogy van, anékül, hogy meg akarnánk változtatni, elutasítani, vagy harcolnánk ellene. Elgondolkodtató Viktor E. Frankl tanácsa: amikor már nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet, kihívásként kell elfogadnunk önmagunk megváltoztatását. Nagyon megfontolandó a sztoikus filozófusok tanácsa is: csak azzal érdemes foglalkozni, ami felett valódi irányításunk van, minden mást belső békével jobb elfogadni, hiszen a természet rendje szerint történik. Szerintük az elfogadás nem a gyengeség jele, hanem tudatos belső erő, mely segít megőrizni energiánkat, hogy ne pazaroljuk arra, amit nem tudunk irányítani: legyen az a múlt, egy másik ember viselkedése vagy egy nehéz élethelyzet. Minél előbb, annál jobb: „Egyetlen pillanat létezik csupán, amelyben fontos, hogy felébredj. Ez a pillanat most van” (Buddha).