A Népszínház magyar társulatának vezetését Mezei Zoltán színművész vette át elődjétől - Most újra pörgetnek majd egy strandlabdát: a néző várakozó álláspontra helyezkedik: s elvárja, hogy továbbra is lekössék figyelmét és érzékszerveit - Mezei Zoltán Szabadkán két sikerelőadást rendezett: a Van, aki forrón szereti című musicalt és a Charley nénje című megzenésített vígjátékot.
Portré (dióhéjban): Mezei Zoltán színművész - most már a Népszínház magyar társulatának a vezetője is - 1995-ben fejezte be tanulmányait a Művészeti Akadémián (Újvidéken természetesen), Hernyák György és Soltis Lajos osztályában ,,patkolták meg' a jó és a rossz, a színházi világ viharainak és ,,csöndes boldogság"-ának az elviselésére. Nem sokkal a diploma átvétele után a magyarországi Verebes István meghívására átszerződött a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba, és három évet töltött ott - teljes egyetértésben a tagsággal, művésztársaival. Ezután - szintén az anyaországban - ugyancsak három évig ,,szabadúszó"-ként tett eleget a meghívásoknak, de természetesen nem szakította meg az együttműködést a szabadkai színházzal. Eufórikus sikerrel rendezte meg évekkel ezelőtt a Van, aki forrón szereti című musicalt, fellépett a nosztalgikus Cabaret-ben, a Titanic vízirevüben. Ötödik esztendeje Hernyák tanár úr osztályának a tanársegédje az újvidéki Művészeti Akadémián.
- Hálás vagyok a sorsnak - mondja beszélgetőtársunk, Mezei Zoltán -, hogy az életem így alakult. Sokat turnéztam Magyarországon és Németországban, Svédországban is megfordultam egy dunántúli társulattal, tehát sokfelé dolgoztam, és azért vagyok hálás a gondviselésnek ezekért a munkafeladatokért, lehetőségekért, mert sok mindent volt alkalmam látni, megtapasztalni. Láttam jól működő színházat, láttam kevésbé jól működő színházat, volt szerencsém karizmatikus rendezőkkel dolgozni, de anonimokkal is... A látottakat, tapasztaltakat óvatosan elraktároztam magamban, de nem azzal a szándékkal, hogy én majd egyszer úgyis felállok a szabadkai színház fedélzetére... Mindaz, ami mostanság történt, váratlanul ért, de az az érzésem, hogy ezeket a nagyvilágban összeszedett tapasztalatokat, most majd okosan és bölcsen tudom használni. Az életben edződve, az életre edződve vettem magamnak a bátorságot, hogy megpályázzam ezt a számunkra életbevágóan fontos posztot...
- Zoltán, nem szabad ,,temetni' a (közel)múltat. Ne feledjük, hogy egy szó szoros értelemben vett sikerorientált társulat vezetését veszed át. Kovács Frigyes társulatot alapított, vérbeli profikat serkentett munkára, és nem maradtak el a hangos sikerek sem itthon, sem Kisvárdán, sem Budapesten. Nem hiányoztak a műsorból a sodró erejű előadások, a színház - hála az Úrnak - egyértelműen szórakoztatni is akart (nem lehet az ember mindig fennkölt). Frigyesnek álma is volt: életre hívni a Vajdasági Magyar Nemzeti Színházat (ebben sokan akadályozták - még a magyarok is), tehát - ahogyan mondani szokás - alaposan fel kell kötni a lengemagyart, mert most már alább nem adhatjuk. Szóval - lesz-e okunk inni a Te egészségedre is?
- Mindaz, amit elmondtál, helyénvaló. Nem leszek én egy a ködből előbújó forradalmár, egy rebellis alkat, aki egyetlen tollvonással áthúzza mindazt, ami arról árulkodik, hogy a társulat az elmúlt néhány évben eredményes munkát végzett. Kovács Frigyes és munkatársainak az energia-levezetése, művészi hitvallása sikeres volt. Sportnyelven szólva: ,,A győztes csapaton nem változtatok, a fennálló ,,belső rend"-et és ,,belső rendszer"-t nincs szándékomban megbontani. Én olyanfajta színházat szeretnék csinálni, illetve képviselni Szabadkán, amely féltőn őrzi a hagyományait, vagyis azokra az alapokra épít, amelyeket itt Kovács Frigyes elhelyezett, és amelyeket meg is erősített. Mindez a vajdasági magyarság ,,ügye"-ként kezelendő. Gondolok most a Délvidéki Színjátszás Naójára, a Felolvasó Színház rendezvényei sem maradhatnak el, beindult, és eredményeket mutatott fel a Soltis Lajos Stúdió. Ebben a nehéz levegőjű stúdióteremben született meg a Murlin Murló, egyik legsikeresebb projektumunk. Az arra érdemsültek a jövőben is az ujjukra húzhatják a Pataki Gyűrűt... Végeredményben olyan színházat akarok működtetni, amelyben mindenki megtalálja a számára megfelelő feladatot, megtalálja saját magát, az élete értelmét. Ha pedig az alkotó jól érzi magát abban a házban, ahol van, abban a munkában, amit csinál, akkor a közönség elfogadja a programját. Fontosnak, roppant fontosnak tartom figyelembe venni a közönség igényét. Most nem arra gondolok, hogy mindenáron ki kell szolgálni a nézőt, nem. Illik megtalálni az arany középutat, amely arra ösztökél mindenkit, hogy nevelje, előbbre vigye, gondozza a közönséget, illetve a művészetünket. Szándékunkban áll olyan közönséget toborozni, amely vájt fülű, amely ,,érti szavunkat, ha másként szólunk hozzájuk'. Szeretnénk, hogy tudjon a néző egy olyan színházi nyelvet olvasni, amely kicsit rejtettebb gondolattal bír. Persze, azt nem állítom, hogy eddig ilyen produkciók nem voltak... Ezt a nyomvonalat követjük, miközben a hajónkat kormányozzuk.
Az évad első előadása...?
- Ősbemutatóval lépünk az új évadban közönségünk színe elé. Boros Brestyánszki Rozália dramaturgunknak Az érintetlen című drámájával. Nyitottak vagyunk. De mindenképpen repertoár-színházban gondolkodom. Közönségünk érdeklődési köre széles sávon mozog, ezt - mint mondottam - figyelembe kell venni. Szeretném a klasszikusokat is játszatni, de természetesen az újabb áramlatok is színpadot kapnak. A vajdasági szerzők műveit is örömmel tűzzük műsorunkra.
- A színház egyre kopik. A játszóhelyek - őszintén szólva - ,,színházidegenek'. Anyagiak dolgában rosszul áll a színház szénája...
- Az ember megpróbál spórolni. Nyilván csak egy bizonyos határig teheti ezt meg, vagyis addig, amíg egy-egy produkció színvonala, játszhatósága meg nem sínyli. Magyarán: új források után kell néznünk, mozgósítjuk ennek érdekében a marketinget. Némi bevételre is számíthatunk, ha a Jadran nézőtere megtelik. Azzal, ami ,,bejön', lehet egy másik projektumot támogatni. Nézd, a színház csak ritka esetben profitábilis (vagy sohasem az), ennek ellenére én látok rá esélyt, hogy ügyesen lavírozva, ügyesen szerkesztve a programot talpon maradjunk...
- Ennek a színháznak 1985-ig volt egy rendkívül eredményes akciója. Én missziónak nevezem, amit Dévics Imre kezdeményezett. Elárvult magyarságunknak soha nem volt ennyire szüksége színházra, mint most. Visszatérhet-e színházunk - tartósan - a ,,vidékre?'
- A magyar társulat a közelmúltban gyakran tájolt. Mint sok minden másnak, ennek is anyagi akadályai vannak. De hát a ristiæi időszak előtt - tudtommal - a magyar társulat hetente 5-5 alkalommal utazhatott vidékre, sőt Horvátországba és Szlovéniába is. Most még autóbuszunk sincs... A színház bérli a járművet, a tehergépkocsit, bármit. Egy új rendszert próbálunk most bevezetni. A hozzánk közelebbi városokból, falvakból szándékunkban áll ,,beutaztatni' a közönséget Szabadkára. Az elképzelés működőképesnek látszik, mert vidéken sok helyütt vagy megvannak a lehetőségek az előadás megtartására, vagy nincsenek meg. S ha nincsenek meg, akkor az az előadás minőségének a rovására megy. A városban a néző az ,,eredeti'-t kapja. De természetesen a távolabbi városokba, falvakba is el szeretnénk jutni.
Életünk, színházi világunk nem csupa fény és ragyogás, eltűnt a békességről árulkodó ,,revü-függöny'. De a színház továbbra is élni akar, s ehhez a léthez, emberpróbáló munkához kívánunk áldozatkészséget és önmagukkal békében lévő alkotókat...