Az első néhány alkalommal még azon gondolkoztam, hogy miért van szükség erre az erős motivációs töltetre egy konferencián. Aztán rájöttem, hogy a mai világban erre nagyon is szükség van. Főleg az ifjúság körében. Nem a tudományos értekezések kellenek most, hiszen abból kapnak eleget az iskolában. Hanem önbizalom és önismeret.

A szerző felvételei

Amikor a fiatalok meghallják a konferencia szót, azonnal valami nagyon komoly, nagyon száraz dologra gondolnak, és legszívesebben olyan messzire futnának tőle, amennyire lehet. Hiszen a klasszikus értelemben vett konferencia nem más, mint egy esemény, ahol a nálunk sokkal tapasztaltabb és okosabb emberek mutatják be szakmájuk egy apró szeletét, segítségül hívva a technika vívmányát, a vetítőt, a szlájdokon piros lézerrel emelve ki a lényeget. Az esetek többségében ezeken a konferenciákon olyan előadók fordulnak meg, akik nem feltétlenül színpadra születtek, és olvasva tanulmányaikat sokkal többet lehetne tőlük tanulni, mint amennyit át tudnak adni. Az „előadó-művészetnek” ez az oldala azonban fejleszthető, s biztos, hogy a VIFÓ konferenciájának előadói már nagyot léptek ez irányba. Kipróbálták magukat, szembenéztek a hallgatósággal, és bátran, hangosan adták át a mondanivalójukat. Persze sokkal könnyebb bátornak lenni, ha saját magunkról beszélünk, de ez az első lépcsőfok, innen lehet aztán ugrani felfelé másik két lépcsőfokot, és a szakmáról beszélni, legyen az fizika, kémia, irodalom vagy bármi más elméleti/gyakorlati tárgy.

A VIFÓ Ifjúsági Konferenciájának előadói munkájukról, tanulmányaikról, utazásaikról, érzéseikről beszéltek, és persze az ezekből levonható konklúziókról. S azt hiszem, éppen ezért ilyen népszerűek ezek a konferenciák, mert az embernek olyan érzése van, mintha barátokkal beszélgetne. A legutóbbira több mint hetven résztvevő regisztrált, ez volt tehát eddig a legtömegesebb.

S hogy honnan az ötlet? 2017-ből a XV. Nyári Szabadegyetemről, hiszen itt rendezték meg először az Ifjúsági Konferenciát, mely később önálló rendezvénnyé vált. Évente kétszer, tavasszal és ősszel szervezik meg ezt a véleménycserének helyet és időt adó platformot, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Az est díszvendége Bence Norbert, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének volt elnöke, a Petőfi-program vajdasági ösztöndíjasa, okleveles fizikus volt, aki maga is egy lendületes, buzdító és inspiráló beszédet tartott, melyben kifejtette, ő hogyan lett az, aki, illetve szólt néhány szót az Ukrajnában jelenleg is elég puskaporos hangulatról. Elmesélte azt is, hogyan élnek a kárpátaljai fiatalok ebben az igencsak magyarellenes közegben. Nyitóbeszédét nagy taps fogadta.

Négy előadót hallhattunk az este során, három hölgyet s a végén egy urat. Szó esett slam poetryről, önfejlesztésről, elvándorlásról, a digitális nomádokról, társasjátékokról és utazásról.

A sort Gömöri Eszter nyitotta a Hogyan rontsd el jól az életed? című előadásával. Eszter pszichológia szakra jár, emellett már hosszú évek óta foglalkozik slam költészettel. De ez nem volt számára mindig ennyire magától értődő és egyszerű. Kudarcok sorozatából felállni nem olyan könnyű, akinek viszont sikerül, az megerősödik. Eszter azt is hangsúlyozta: kellettek ezek is, hogy azzá váljon, aki. A slam pedig ott volt, amikor a legjobban kellett. Segített kimondani dolgokat. Hibákat, gyengeségeket, kiröhögni és kifigurázni őket, hogy aztán szomorúan elkullogva odébbálljanak. Eszter története inspiráló lehet mindazok számára, akik az első kudarc után feladnák. Az első bátortalan slamelés óta Eszter ma már az országos bajnokság döntőjébe is bekerült, slamesteket szervez, aktívkodik, pörög, és persze tanulmányait is gőzerővel nyomja.

A második előadó, Sótanyi Zsófia Meríts boldogságot önmagadból cím alatt beszélt. Boldogság, prioritások, nemet mondani tudás, egyedüllét, pozitivitás, önmagunkkal való kibékülés — ezek voltak a fő témái Zsófiának, aki az est legfiatalabb előadója volt a maga tizenkilenc évével. Beszélt arról, hogy bátran merjünk egyedül is lenni, egyedül elutazni valahová, meginni egy kávét, hiszen jobb, mint bármikor gondoltuk volna. Ő is így döntött, s utazgatott egyedül egy kicsit. De, mint mondja, az egyedüllétet nem szabad összekeverni a magánnyal, hiszen ő is sok új embert ismert meg ennek köszönhetően. Zsófia szerint fontos a pozitív gondolkodás, annak tudatosítása, hogy egy rossz érzés csak egy érzés, mely elmúlik, nem szabad belelovallni magunkat a negativitásba. Érdekes volt hallani egy ennyire fiatal lányt arról beszélni, hogy mennyire tisztában van önmagával, hiszen ha visszagondolok saját magamra tizenkilenc évesen… Hááát… Minden voltam, csak nem kiegyensúlyozott, és azért néhány évig még eltartott önmagam elfogadása, megismerése.

Benák Ágnes folytatta a sort. Előadásának címe Laptoppal a világ körül fillérekből volt. Természetesen Ági a digitális nomád a négy előadó közül. Ő az, akire szerintem minden fiatal egy picit irigy. Olyan munkahely, ahol nincs főnök, és nem kell bejárni a „hivatalba”? Én is ezt szeretném — gondolhatta a hallgatóság nagy része. A pörgős, jókedvű, energikus Ági mikrofont sem igényelt, a digitális nomádok életének mindennapjairól mesélt, kiemelve ennek az életformának az előnyeit és hátrányait is. Azt már sokan tudjuk, ahhoz, hogy utazzunk, nem feltétlen kell pénz, vállalhatunk önkéntes munkát, couchsurfingelhetünk, hogy spóroljunk a szállás költségein, és sorolhatnánk. Ági már a világ harminchét országában járt, ebből háromban életvitelszerűen is élt. Munkájának köszönhetően nincs helyhez, irodához kötve, a lényeg, hogy legyen egy jó internetkapcsolat ott, ahol éppen tartózkodik, és nála legyen a laptopja. Arra a kérdésre, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket biztosan magával visz egy utazásra, a következőt válaszolta: útlevél, bankkártya, súlymérő (hogy a táskát lemérhesse, mielőtt a reptérre rohan), egy síp (lányoknál nem árt, ha van) és mici, ha túl meleg lenne. De minden megvásárolható, megtalálható azokban az országokban is, ahová utazunk, mondja.

A sort Knecht Viktor zárta, aki beillene egy stand-uposnak is, látszott, hogy nem először adott elő, nagy gyakorlata van benne. Előadásának címe Lépj vagy passzolj! volt. Nem szokványos élet az övé, hiszen például társasjátékok fejlesztésével is foglalkozik, illetve ékszerészként is dolgozott egy óceánjáró hajón, meg utazott már pénz és telefon nélkül is. Elmondása szerint fontos, hogy érdekes emberek legyünk a magunk módján. És mindenkinek van egy olyan története, amelyet szívesen mesél el társaságban. Ő úgy éli az életét, mintha egy videojáték főkaraktere lenne. Nincs lehetetlen, nincs nem merem, nincs nem csinálom. Építi a karakterét, és mint mondja: nyelvet tanulni, valamint sportolni mindig kifizetődő. Ahogy a többi előadó, Viktor is azt hangsúlyozta, hogy ne ragadjunk bele valamibe, amit nem élvezünk, ne féljünk az újtól, hanem bátran vágjunk bele, ha úgy érezzük, arra van szükségünk. Viktorral hamarosan egy bővebb interjút is olvashattok a Hét Nap hasábjain, hiszen azon túl, hogy élete valóban olyan, mint egy film, igazán jó előadó is, a közönség időnként lankadó figyelmét mindig sikerült magához ragadnia.

Még több kép!:▼